Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…

Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*

Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…

De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!

Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?

Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?

Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, nem vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?

Vecsés, 2016. október 7. –Kustra Ferenc József- íródott; versben, senrjúban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról. „Csuló” – kézifegyver lövedéke.

...

Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.

Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.

Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.

Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.

Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.

Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.

Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…

Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.

Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.

A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...

Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…

Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.

Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?

Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…

Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!

...

Eszperente nyelven…

Ejnye-bejnye, teremtette,
Ember, nedveket szerette.
Fenekedve erjesztette.

Nedveknek lenyelete kellemes,
Szerette! De reggel rettenetes!
Léte ezért, szétszedett, elegyes.
Lehelete, egyenest fertelmes.
*
Lélek, defektes,
Cselekedet sekélyes.
Megfeneklett kedv.
*
Kelyhet, remegve vette kezébe,
Bevette e nedvet nyeldekébe,
Lekergette bélésébe,
Bele evett levesébe.

Észrevette, nedve régen elment,
Helytelen cselekedete mellett,
Kellene, szerezzen rendes kedvet!

Véreres szeme elmerengett,
Lelkecske éppen, felleledzett.
Életet kerget cselekedet.
*
Cselekedetek,
Elvégezhetetlenek.
Ferde nézések…

Vecsés, 2013. május 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

...

Haikus meditáció

Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.

Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József

...

Látom, már nagyon poshadt a megjárt utam pora,
Visszanézek, penészvirágok kinyíltak sorra…
Napsugár az úton, árnyékát híven követem,
Követelem, hogy saját árnyékom követhessem.

Megyek én rendíthetetlenül, csak előre,
De nem tudom, hogy lesz a vége, leszek pőre?
Közben eszembe jutnak a múlt dolgai, rágódok,
Előttem az élet, megyek is… majd bénán halódok…

Élet elképzelhetetlenül durva,
Előttem az utam is tiszta dudva…
Széttaposom én, rúgom, az úti-göröngyöt
És nem fogom úgy kezelni, mint úti gyöngyöt.

Láttam már én olyat, hogy az árokparton göröngyöt ütött el expressz játékvonat,
Pedig pöre kocsiján, lekötözve vitte a régmúltból az emlékkacatokat.
Aztán expressz ment tovább, sorra küzdötte le a múltnapokat, totemoszlopokat.

Az utamon a lábam előtt hevert az élet?
Hogy én is legyek vele, miért-senki nem kérlelt?

Bánatosan siratom életem, mint egyszerű halandó.
Sorsomra nem nyom bélyeget semmilyen nyekergő nótaszó!
Nem boldog a kétségem, de keserű, mint, egy éhes keselyű,
Édesben reménykedtem, de a számban, még a méz is keserű.

Csak úgy osontam komótosan az ismerős utakon,
Gondolatokat szétdobálva túladtam… meguntakon…
Ott hevertek a nekem már kacattá vált gondolatok,
Mert minek, ha már nem használtak lét-benső fondorlatok?

Végül is, mindegy is, hogy mit is teszünk,
Földi lét rövid, így éljük életünk…
Őszbe fordult már a lyukacsos utam, amelyen járok.
Elvetett gondolataimmal, már tele van az árok!

Megfigyeltem, egyenes úton is botladozó a lábunk,
És tetszik vagy sem, mi vagyunk a saját marionett bábunk…
És mint neki a madzagon, pontosan annyit ér az álmunk.

Régen érzem, már nagyon szétmálló az én utam pora,
Ahogy visszanézek, szép penészvirágok kinyílt sora…
Napsugár sincs már, az árnyékát gondolatban követem,
Kérem, hogy még kicsit a saját árnyékom követhessem…

Vecsés, 2016. február 6. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia… Avagy: lélekharc az életben…

Nem tudni, hogy lesz az életben
Bele kell nézni, mi van lélekben...

Ember tervez, és Isten végez.
Ki az, aki lent az üstben végez?

Jónak lenni, jót tenni,
Életkártyát keverni
Ismerni a jövőt, kutatni a múltat,
Tudni kell a jövőt, keresni a múltat?

Tenni azért, hogy meglegyen az örök élet?
De öregen megtudni, hogy ember mivé lett…
Saját árnyékot tán' kergetni a betonon
Végig menni, nem létező futóhomokon.

Szeretni a hazát, ami nincs… csak álom?
De szeretni, ha volna… és nem vágyálom…
Lélekkufárokat elkerülni, a csalókat elzavarni
Gyógyszerkufárokat megkerülni, egészségesnek maradni.

Földből boldog bolygót kell csinálni,
Földi létben boldogságra vágyni.

A jót vágyni!
Rosszat fájni!
Szépet imádni!
Csúnyát utálni!

Úgy kéne élni, hogy feloldozást nyerjél
Ha osszák a mannát, abból Te is egyél…
Szép oroszlánokat manézsban egzecíroztatni,
Búvárokat meg a tengerparton keszonoztatni.

Nehéz dolog átmenni a tű fokán,
Táncolni is... kés élén, nem a fokán.

Az is valami, haladni előre, hátrafelé futva,
És ha szembe jön a cséplőgép, elugrani, ne légy útba…
Meg kell enni a mákos tésztát erős paprikával?
Élni normálisan, emberi egzisztenciával…

Az ég mindig kék és ez sem igaz
Meg a réten a szép pipacs is gaz…
Százzal bevenni az életkanyart
Van ki ezután vizet nem fakaszt…

Kérdésre valaki tudja a választ? Élni, de hogyan?
Jöttél, tudod? Eljutni valahová, Te tudod hogyan?

Semmi olyan... nem tart örökké.
Sziklák is szétesnek kövekké…

Vecsés, 2014. április 12. - Kustra Ferenc József

...