Nem már meggörbült háttal,
Nem halovány orcával,
Nem bánatos fékekkel,
Nem is rongyból lélekkel,
Megyek vívni a mai nap illat-harcát,
Megyek locsolkodni, azt a jó húsvétját!

Tavaszi szél enyhe süvítése hívó zenét játszik,
Boldogan fogok locsolkodni, remélem ez már látszik…
Tavaszi szél enyhe süvítése hívó zenét játszik.

Míg nekiindulok, előjön jó sok emlék, mikor locsolkodtam,
Volt locsolkodás meg puszilkodás, sok zabától majd ki pukkadtam…
Próbálok átnézni a saját üvegfalamon,
Ma már ez a túra nekem már terhes, de nagyon!

Odaértem az első helyre, mily’ jó, ablakban láttam, várnak végre,
Kezemben fogva a Krasznaja Moszkvát, büszkén beléptem ünnepségbe.
Bent már többen is voltak, ettek-ittak, vicceltek. Ittak is; mivégre,
Amikor még csak reggel volt, de hogyan fognak kinézni majd estére?

Locsolkodás megvolt,
Pusziosztás sok volt.
Úristen... volt egy akkora-óriás sonka…
Kenyér se kellett, ettem, de imát mormolva…
Faltam, mint egy erdei éhező, nem kérdeztem semmit,
Igyekeztem ’halálra enni’ magam, azt a mindenit!

Közben még egy kisfiú beesett, jött locsolkodni a szomszédból,
Közben ettem tovább, ezen esemény nem terített szándékomtól.
Jöttek még rokonok, volt köztük egy kisleány, úgy tízen éves,
Amikor én fölugrottam és meglocsoltam, örült az édes.

Nos, még kijött a szobából a mama is járókerettel, én ugrottam is,
Mert neki is jár, ami jár. Kínálgatott, de hosszasan, bőven locsoltam is.

Kiemelem, hogy a három kis-nagylány, meg a mama igen kedvesek voltak,
Elődjeim mentek, így engemet kínáltak, Anyukával élen rohantak.
Úristen micsoda finom volt a házi sonka,
Meg hozzá a házi készítésű, erős torma...

Sok volt az a pár pálinka, agyamat tejüveg védte…
El is fáradtam, gondoltam hazamegyek, bár mivégre?
Húsvét van, bajsz' alatt halkan mormogok,
Uram, úgy gondolom csak veled vagyok!

Vecsés, 2022. április 1. – Kustra Ferenc József

...

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

Reggel, rögvest hiányzol Csinszka!
Ó, ha együtt lehetnénk még ma.
Simogatnám kezed,
Majd elvenném eszed…
De, nem vagy! Kereslek, hol vagy ma?

Nagyon fáj, hogy nem vagyok veled,
Meg az is, hogy nem fogom… kezed.
Reggel, már kereslek,
Egész nap szeretlek…
Boldogságban úszhatnék veled.

Szeretetem úgy kifejezném,
De, ha nem vagy, hogyan tehetném?
Reggel én felkelek,
Este én lefekszek.
Magányos vagyok, légy már enyém…

Vecsés, 2021. március 20. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban.

...

Te… álnok élet!
Hetvenegy évet megéltem már!
Volt szép is, de üres volt… határ.
Remény, még lelkemben buzog… és a balvégzet?
Te élet! Tudod, hogy embernek nincs így élet?

Te… galád élet!
Adtál sok változatosságot,
Kezelhetetlen marhaságot…
Reményem sok volt, de létem mégis mivé lett?
Ördög volt, ki mindig valamiért fékezett?

Te… pazar élet!
Te, merre jártál, hol császkáltál,
Velem, sehol nem találkoztál!
Reményem, mindig tűz közelbe emelkedett,
Ám, sose tudtam én lenni, az emelkedett...

Vecsés, 2019. október 16. – Kustra Ferenc József– íródott; anaforás, „grádics” versformában, amit én fejlesztettem ki. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: ABBAA.

...

Hétköznapi pszichológia… a háborús lét csapdájában.

(Senrjon)
Járvány még nem múlt végleg,
De pluszban már van egy háború.
Harc dúl egy hete…
*

(Senrjú)
Lesz cudar világ,
Egyhamar nem múlik el.
Egy hete harc dúl.
*

(Leoninusban)
Rettenetes veszteségek lesznek, érzem is, hogy most erre éppen-nagyon ráérzek.
Emberiséget és a mai világot ismerve, szomorú… részt veszünk figyelve.
Szemlélőnek lehetnek víziói, de jelzem, már nem lehetnek illúziói.
*

(6 sorosban, leoninusban)
Európa középső részén kitört a háború, ez mit hoz, az maga a ború!
Itt hetven éve nem volt háborús összetűzés, nem kellett semmilyen visszaszerzés.
Nagyon messze vannak ők, a kiagyalók, jelen háborúban ők a ragadozók!
De
Nagy a baj, de nagyon, mert meghülyült mindenki, majd egyszer, ki fogja ezt jóvá tenni?

Múlthoz képest már „éhező” a jelen, nép védtelen, pártolók szeme meg sem rebben…
*

(Sedoka duó – félhaiku lánc szerűen)
Nagy disznóság ez
Az emberiségtől… no!
Ártatlanok megszívják!

Pénz-hatalmasok,
Emberiség részei!
Ártatlanok… megszívják!
*

(Septolet)
Menekültek,
Szerencsétlenek,
Gyerekek!
Családok szétesnek!

Katonák, majd meghalnak…
Gyerekek apa nélkül maradnak…
Özvegyek lakolnak…!

Vecsés, 2022. március l. – íródott: a világban beállt életrealitásról, immár történelmi tényként; alloiostrofikus versformában.

...

Ez itt a hideg fehérség sivataga…

Aki ideérkezik, hamar megtudja, a tél nem hidegtelen,
A mínusz negyvenkettő fok elképesztően lélek-könyörtelen…
Vannak, kinek ezt végleg túlélni, nem-egyszerűen lehetetlen.
**
Vicsorog a szél,
Szikrázva fütyörészik.
Jeges lehelet!
*
A szél haragja,
Ha lassan is de múlik.
Hideg, nem mozdul…
*
Pihenő szélben,
Dermesztő-nagy a hideg.
Szikrázó napfény.
*
Kint vad hidegben
Dalol a szél, térdig ér.
Csönd sem válaszol…
*
Vad ciklon futkos,
Úgyis zord tájat ural.
A Don-parton hó!
*
Szürkén közönyös
Az éjjeli hófúvás.
Reggelre befed…
*
Hófúvásba a
Magány is belefáradt.
Itt nincsen kiút.
*
Innen, nincsen hová menekülni, háború hidege körülvesz,
Ebben a rettenetes hidegben fáj, ha, ember lélegzetet vesz.
Ide a Don-kanyarba, nagyon is befészkelte magát a tél,
Az anyag határán a lélek is besűrűsödött… már nem fél?

Rettenetes az idő, meg a járása ott a lövészárokban bévül,
Az ember könnyen a fagyhalálba találja magát, ha kicsit elrévül.
*
Imbolygó jövő,
Ködben cselszövő, hazug.
Remény, szűkmarkú!
*
Szavak elhaltak,
Láthatók vérző sebek.
Sírás oskola…
*
Rettenetesen dermesztő, libabőrt öltő a januári reggel,
Keménykedő a tél benne a levegő, mínusz legalább negyvennel…
Van kilyukadt sisak, fekete lábak, orr-fül mik nem bírtak hideggel.
*
Ilyen hidegben
Elaludni… a halál.
Pár percnyi a lét!
*
Hideg úgy tarol, mintha évezredek taposnának minket,
Ó lélek, ne menj, ne hagyd a testet, ne hagyj itt veszni mindent…
Mentsd meg Uram a magyar hont, gyermekeidet… összest, mindet.
*
Szélvihar kereng,
Vastag hóréteg felett!
Kezdő hóesés.
*
A háború szabályait is megszegik az irányítók, hihetetlenül!
Te meg benne vagy ott ahol lelőhetnek, várakozol és tehetetlenül!
Menekvés nincsen, a sorsod nem tudni mit hoz... biz' végzetet menthetetlenül!
*
Tél ölelése,
Nagyon is rideg-hideg.
Köd itt nem enyhít.
*
Itt, most januárban, vért is dermesztő a reggel,
Köpenyem alá furakodik jég-lehelettel.
A fájdalmas nyögés, a megfáradt imája,
Főleg, ha nincs több… az élete kosarába.
*
Szél fúj… hó esik,
Lét már avarban lapul.
Fagyok zordonak.
*
Akármerre nézek, látom, a halál szánkázik a hóra fagyott jégrétegen,
És ez a hómező nemcsak vastag, hanem amerre-bármerre nézek, végtelen.

Egy magyar baka, hős harcos, minden módon helytáll,
Egyébként is parancsot teljesít, így nem hátrál!

Tűrted a nagy jéghideg-fájdalmakat,
Egy harcos… semmiségért nem hátrálhat!
Volt parancs is mihez tartottad magad.

Fázósan didereg a hó mellvéd is,
Lemehet ez, mínusz ötven fokig is.
Nyári egyenruhánk nem bírja a havat,
Mit villanón kemény fagy vasfoga marat!
*
Dermesztő reggel,
Kezembe lehelettel…
Avar, mint beton!

Vecsés, 2017. február 3. – Kustra Ferenc József – történelmi visszaemlékezés a Don-kanyarban veszett katonáinkra. Íródott: alloiostrofikus versformában. (Vegyes versszakokban...)

...