Bízok Istenben, hazában, az emberekben.
Bízok, hogy nem végezzük mindnyájan vermekben.
Bízok az emberségben, a környezetemben.
Bízok, hogy szebb és jobb lesz, az eljövendőben.

Fogjunk össze emberek, felnőttek, felnőttünk!
Fogjunk össze, és mi alakítsuk életünk!
Fogjunk össze emberek, hogy maradjon nektek!
Fogjunk össze, mi alakítsuk a jövőnket!

Ne veszejtsük magunkat, önként vágóhídon!
Ne veszejtsük magunkat, önként, bánatoson!
Ne hagyjuk, hogy a mi vérünk legyen a bárdon!
Ne hagyjuk-, hogy elveszejtsenek-, bármi áron!

Vecsés, 2009. április 26. - Kustra Ferenc József – íródott hazaszeretetből!

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A hadtestparancsnokság megbízta az osztagot és pilótáit,
Készenlétbe is helyezte, hogy fényképezzék a Marne hidjait.

A feladat szép, rendkívül veszélyes volt.
Thélis kapitány legott úgy határozott,
Hogy a taubib kíséretében fogja Maury gépét kísérni…
Ők lesznek a hátvédek, elől majd a zászlós és Maury fog menni.
Egy biztató tekintet bőven elég volt, hogy ők hatan egy ütemre,
Érezzék dobogni az életterüket, ez küldetésük sikere.

A gépeknek, Dormanstól Chateau-Thierryig végig egyenletes magasságban,
Kellett repülni, állandó sebességgel, hogy felvételek legyenek kazettában.

A zászlós megfeszített figyelemmel végigpásztázott a láthatáron,
De nem látott ellenséget, Maury meg hamar túl volt az első fordulón…
A két hátvéd gép folyvást rajtuk volt, követte őket a mozdulatokon.

Jean lába alatt a kémlelő nyílásban megjelent a folyó kék szalagja,
A keze meg, mint egy gép, szabályos ütemben, a lemez rugóit csattogtatta….
Részben készültek a felvételek. A Marne hidjai, sorban siklottak hátra.

A zászlóson egy titokzatos érzés, hirtelen eluralkodott,
A gép meg váratlanul, egy gyors fordulással, lefelé iramlott.
Volt ott pár nem oly' nagy, leselkedő felhő,
Ezekből, sötét szikrák ugrottak elő.
Tizenkét német vadászgép volt,
De szerencsére mind messze volt.

A kapitány és a toubib is már észrevették,
De hátrább voltak, feladat volt, zászlósékat védték…
A tizenkét harci gép, vad rohanással száguldott feléjük,
És szándékuk szerint golyókat, mint esőt, ontották feléjük.
A két kísérő gép is a zászlósék után fordult délnek,
De a gyorsabb, modern monoplánok, már nagyon közeledtek.

Jean szívét a félő-iszonyat érzése uralta el,
A halálosztó darazsak támadó közeledésével…

Végigfutott benne, hogy ő szinte már kimenekült a veszélyből,
Ha most beavatkozik, nem szabadul a halálos ölelésből…
Először jutott tudatára, hogy nyomorultul fél e veszélytől.

A repülőkön, mindig a megfigyelő volt a parancsnok…
Maury hátrafordulva várta, hogy dönt gyorsan a parancsnok…
Jean Herbillon zászlós kezével a harcok színtere felé mutatott,
A gép, a magas felé siklott. Sok világító golyó utat mutatott.

A félelme elillant, az agya gépies lett,
Ellenőrizte a páncéltornyot, a gépfegyvert,
És már a szeme elé ugrott egy szárnyas test,
Majd rögtön mögötte, sok fekete, szárnyas test.
Ahogy tanították, tüzelt rögtön, szaggatott ütemben,
Sőt hallotta Maury fegyverét, szinte egy feleletben.

Csak később, otthon mikor biztonságban földet értek,
Jöttek az elő az átélt, feltörő, vad emlékek.

Az ellenség nagyon meglepődött, hogy váratlan támadás érte,
Ami elég volt, hogy Thélis kibontakozzék rohamukból végre…
Majd Maury szerencsés manővere hozta vissza őket... életbe.

Látta, hogy egy fekete-keresztes gép zuhant le élettelenül.
Ezt én lőttem le, gondolta Herbillon zászlós és nem véletlenül.
Aztán hazafelé, már szinte föld felett, alacsonyan siklottak,
Míg az ellenséges őrjárat gépei nyugat felé távoztak.

Maury kérdező tekintete ismét rajta nyugodott
Mert feladat még volt, a fényképek fele még hiányzott.
A gép sértetlen volt, a motor vidáman búgva zúgott,
Ismét a Marne felett voltak, fényképezni kellett ott.
De nem volt már hátvédjük, úton voltak, már hazamentek…
Láttak harci gépeket a légtérben, még el nem tűntek...

Jean kicserélte kilőtt tekercseit, újra töltötte a fegyverét,
Maury pedig, így hazafelé, Marne fölé irányította a gépét.

Herbillon már elkezdett fényképezni, közben felnézett,
Látta, az ellenséges őrjárat újra közeledett!
De már messze voltak, hozzájuk egy vadász sem érhetett…

A két francia előtt, csakhamar feltűntek a tábor sátrai,
Így ekkor már megnyugodtak Jean Herbillon zászlós idegei.
A kapitány boldogan, meghatottan ölelte őket,
Szívvel köszönte, hogy csak lefényképezték a hídfőket.

Vecsés, 2015. augusztus 16. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Két napig erősen szeles, viharos volt az idő,
És a felhőalap alacsony, nem elkerülhető.
Addig barakkban kártyáztak, az időt eltöltendő.

Közben meg már i is volt függesztve a parancs: „Ahogy kitisztul,
Öt repülőből álló, harci patrouille megalakul!”
Fel kell venni velük a harcot,
Irtani kell a martalócot.

Elsőnek megint kapitány gépe szállt fel,
Mögötte Jean zászlós, megfigyelővel.
A raj háromszögbe formálódott,
Elment harctérre, venni revánsot.

A zászlós, mint "újonc" még nem ismerte a repülés részegségét,
A vad szél elkábította, élvezte motor, zúgó lélegzetét.
Az ég magányában repülve, büszkeség csak feszítette mellét.

Reménykedve, mohon itta be tekintetével az egész űrt,
Bízva abban, hogy meglátja ellenséget, aki arra repült.
Boldog várakozás tudata áthatotta és peckesen ült.

Várta a pillanatot, hogy végre meglássa a fekete-keresztes szárnyakat,
De a drágakő tisztaságú, szikrázóan kék ég továbbra is üres maradt.

A táj szemléletébe merült a lövészárkok hálózatával,
Mit a felkelő nap, lassanként megtöltött sárgás hullámaival.
Keresésben elmerült, míg nem szembesült a gép hullámzásával.

A gép hirtelen lefelé ereszkedett,
Előtte, egy vörös füstfelhő leledzett.
Utána függőlegesen fogva ment a föld felé,
Majd, gyorsan és hirtelen lendülettel tört ég felé...

Mikor a gép egyenesbe került, a kapitány, mosolygós arccal,
Hátramutatott egy repülőre, vele birkózott, de nem harccal.

Thélis hirtelen oldalvást fektette a gépet,
Jean meglátta, mélyen lent, a repülőgépet…
Nyomjelzőkből látta, hogy jól eltalálta léget…

Pilóta és gép ismét egy gyors fordulót csinált,
És a zászlós csak egy újabb ellenséget kívánt.

Mikor leszálltak úgy tűnt a többi gép már ott várta őket.
Jean meg egy „semmi nem volt”- al leszerelte kérdezőket.

Közben még egy repülőgép csak előkerült,
Pilótája kiugrott, és mint egy megkergült,
Ordított, hogy ki volt az, az ökör, aki majdnem lelőtt engem?
Jean csendben-ijedt volt… "jaj, majdnem társat lőtt le a fegyverem"?

Vecsés, 2015. augusztus 13. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre…
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.

Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.

A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.

Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.

A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.

Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki…

Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...

Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.

Végig repülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.

A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.

A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.

A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett…
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett…
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett…

Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se…

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
Ő a megtestesült ellenségem, ámítóm, hitegetőm! Ő a porba sújtó…
Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
*
(Senrjon)
Már elmúlt hetven éve,
Hogy hithűn reménykedek! Minek?
Ő csak mosolyog…
*
(Bapeva)
Hazug
A remény,
De lesz ez még
Akár rosszabb is!
Fogadalmam mindig
Van! Óhajtom, végre már
Én járjak jól, idő eljött!
Ó, legalább egy gyertyafényt ha,
Mutatnál, de a pokolba lelöksz.
Jól kihasználod, szerető lelkemet...
*
Közel van már, így félek, hogy a szemfedőm sem tud megóvni tőled,
Mert nem fogsz elengedni, ilyen, vagy mint: hitegető ő felséged.
Hiába látod, hogy sok nagy könnycseppemet elpazarolom.
Hiába van, hogy a reményem marad, de közben elsírom…
*
(Apeva)
A
Remény,
Maga csőd!
Örök Uram
És parancsolóm!
*
(10 szavas duó)
Szívem esdik, remegve sokszor szárnyal,
De mindig lemaradok egy árnnyal…

Sokszor fölsejlik, hogy na, most!
De lemaradok… mondom az átkozóst.

Vecsés, 2021. március 18. – Kustra Ferenc József– íródott: Alloiostrofikus versformában

...

A poéta tenta nélkül…

(3 soros-zárttükrös csokor)
Erdőt, mezőt álmodnék, felhőkbe nyúló fákat,
Madárcsicsergést, békességet és boldog mákat…
Erdőt, mezőt álmodnék, felhőkbe nyúló fákat.

Úgy mondják; ’teremtő alkotás’ már motoszkál bennem,
Lehet, hogy mi a fejemben mozog leírom… nekem…
Úgy mondják; ’teremtő alkotás’ már motoszkál bennem.

Föl is másznék hosszú-magas létrára, hogy jól körbe nézhessek,
Hátha fönt is lennének új gondolatim és nem nehézkesek…
Föl is másznék hosszú-magas létrára, hogy jól körbe nézhessek.

Holnapra bizony már nem lesz meg a mai ma,
De a reggel majd mondja, megérkezett a ma…
Holnapra bizony már nem lesz meg a mai ma.

(Bokorrímes duó)
Írnék én legott verset, mert poéta vagyok, vagy mi a szösz,
De a tentám kifogyta magát, ez jelzem is a sorsnak: kösz.
Uram, most adj erőt, mert el kell mennem egy üveggel venni,
De tentára nincsen pénzem, így bizony, nem is kell megvenni.
Az én küldetésem, hogy írjak, mert a népek tőlem ezt bizony várják,
Sokan szeretik, amit írok és ha olvasnak, ez nekik boldogság.
Nem fussa egy üveg tentára, mert már nyugdíjas vagyok,
Én igyekszem és hátha megoldás, hogy alkalmazkodok…

Későig elmélkedek és belealszok… reggel meg nagyon megdöbbenek,
Hogy új napra ébredtem, vissza is emlékszek tentára, de nincs... kesergek.
Erőm nincsen, hogy felugorjak, igy csak a sorsomon hosszan elmerengek.


(Senrjon trió)
Tenta nélkül mivé lesz
A nem létező életterem?
Tenta hiány van!

Fogom tollam, megnézem,
Tenta nélkül nő kicsiségem?
Tenta hiány van!

Az élet nem szerethet,
Mert akkor igy nem bánna velem!
Tenta hiány van!

(leoninus duó)
A mai nap se különb, mint a már elmúlt sok többi, képzelem, milyen lesz a hétvégi…
Jobb híján és bölcsen megvárom nyugdíjat, abból valahogy kitépem a tenta árat…
Csak Neked írom meg, hogy a tenta hiánya, újításra sarkall e hét pár napjára…
Grafit cerka az van nekem több is, kihegyezem és igy meglesz a szükségmegoldás is!

Jól kitaláltam, de estefelé oly' hűvös az este, hideg fénnyel mennek ’levesbe’…
Ablakomon még tülekedné befelé a hűs a fénnyel, redőnyt leengedem, kéjjel…

Vecsés, 2015. február 21. - Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában.

...