(Bokorrímes csokor!)
Csendes árnyékodat -gondolatban- csókolgatom,
Hogy a lényed, maradjon az én mozdulatlanom.
Szerelmemnek szélvígara nehogy elrepítsen,
Testmelegedet érezhessem, jól és képesen.

Hívlak a számmal és vágylak testtel és a lelkemmel,
Vágyakozok az öledbe, találkozni meleggel.
Gondolatommal átölellek, szerelmes időben,
Foglyomként tartalak, arcomon gördülő könnycseppben.

Hívlak a lelkemmel, hosszan csókolnám a szádat,
Birtokba venném nagy, szerethető világodat!
Rég volt, már nem is emlékszem teljesen rád,
Ha öled melegét jól rám zúdítanád…

(senrjon)
Ó, azért gyere Bertus,
Vágyok utánad, meg azért rád!
Hallgatásod fáj!

Vecsés, 2021. április 31. – Kustra Ferenc József- íródott ’iytop’ poétatársam, „A szerelemnek szele” c. verse átirataként, az engedélyével.

...

(10 szavas duó)
A jövőnk, míg titokban van, szemérmes,
Amikor megérkezik, akkor negédes…

Várva jövőt, nyom a töprengés terhe,
Érkezve nyálkás tán' lehelete?
*

(Bokorrímes duó)
Lelkem nyílj és fogadd mind a vendégeket,
A nem pár percnyi tavaszi érzéseket.
Természet, tárd ki ölelni lényegedet…

Te kék ég, messzibe mutató kékellő végtelen,
Te mező, ki zöldellsz hosszan, olyan nagyon szélesen.
Te messzi lélektartomány… határa nincs élesen…
*

(Bokorrímes)
Ó, te! De csend van az éjjeledben, az élő mind alszik,
De a sparhelt tüze megrakva, az bizony ki nem alszik…
Ahogy elmúlnak az árnyak, úgy biz' elmúlnak az évek,
Fáradság, hosszabb alvás elrohannak a múló évek!

Vecsés, 2020. április 21. – Kustra Ferenc József – íródott: ismeretlen szerző (1886. március 28.)” Jövő” c. vers műve ihletésével.

...

Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.

Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.

Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.

Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?

Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.

Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.

Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.

Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?

Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?

Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.

Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…

Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.

Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.

Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.

Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…

Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József

...

(Bokorrímes)
Ülők rajta, de nem félek, hogy leesek,
Így bizony gyalog én, sehova nem megyek...
Lovam hátán, az élettel nem hetyegek…

(3 soros-zárttükrös)
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk,
Ez a patás… csak ment, nem fékeztünk…
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk.

Idealista nem vagyok
Jót fogadni, jaj! Fanyalgok?
Idealista nem vagyok.

Lovam patái a süket csöndben csattognak,
De magányom lábai, előre haladnak.
Csak nézek jobbra-balra, biz' mindenkit lehagyunk,
Ezek ismeretlen házak, ez nem a mi falunk.

Vágta közben épp' elértünk egy bukkanóhoz,
Táblán; most láthatod, ha közöd van a jóhoz!
Tudom, az életem egy vásári körhinta, mi bizony örökre beindult,
Szabadulni? Az innen mentő szabadság, bezárva! Ki, még ki nem szabadult.

Jó lenne kicsit lepihenni, hátha rajtakapna a szerencsém,
De nem tudom, hogyan kivitelezzem… életlen, nyomorult elmém.
Szinte biztos, hogy az én paripám a legjobb,
Rá vagyok kötözve, ez lehet legeslegjobb?

Az életem zenekarában, én nem játszhatok,
Oda nem vettek be a bárgyún néző rongy, gazok…
Az életem zenekarában, én nem játszhatok.

Vágtat velem a vadló-paripa magányom,
Lassan megszokom, így már talán el is várom,
Mert úgysincs senki, aki lenne az én párom…

Vágtatunk, sík jégen, hóban, és sárban,
Viharban, napsütéses villámlásban.
Pedig szívesen odabújnék valakihez,
Aki ezt velem vágyná... olyasvalakihez.
Azonban még a lovam hátán, ott van a fránya körhinta is,
Ide aztán bizony segítség kellene, olyasvalaki... is!

Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs,
Életátkom egy valós szíjbilincs, nem kedves kultúr kincs...
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs.

Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József

...

„Isten a katonáink kezét teszi keménnyé
S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!
A kicsi Istenkép férfikézzé nő,
Naggyá duzzad benne a férfierő.”

„Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,
Normafánál torlódtak… boldogan sízni vágyó tömegek.”
Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén
Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén…

A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,
De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.
A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,
A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.

Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...
Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.
Háború az emberek sajátja nem lehet.
Bármekkora szívvel is védi a végeket!

A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat
Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.
Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,
A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.

Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,
Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.
Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,
Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.

Harcolna ő, ha volna kivel,
De nem lehet ezen ellennel,
Mert ez a harc vesztes, eldőlt,
A nagy, győztes álom megdőlt...

Vecsés, 2013. július 2. – Kustra Ferenc József - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti Újság 1943. január 16. –i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak… és az oroszok több ezer kilométeren már támadtak!)

...

A hadtáp őrmester tíz hete, szakaszparancsnokként szolgált
Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál a Bug partján.
Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált,
Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán.

Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, aki orosz kém volt.
Ők, otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon.
Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott.
Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton.

Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették,
Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit,
Tejesköcsögöket, mind kiöntötték, gondosan átnézték,
Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit.

Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion.
Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik.
Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón,
Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott iparkodik.

Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem,
A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt.
Harci körülmények között nem első az értelem,
Nagy paraszti hátát megcélozva… közepébe lőtt…

Csongrád, 2012. július 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével. + Történelmi visszaemlékezésként és az ott elesett hőseink emlékére!

...