A monumentális homoksivatagról… monumentális haiku és senrjú csokorban

Homoksivatag,
Éhség, aszály és halál.
Félelem éled.
*
Itt kirándulni?
Ez nagy tévedés lehet.
Utolsó lehet…
*
Téves felmérés.
Nem turista útvonal.
Lassú, kínos vég…
*
Itt nincs nagymenő.
Túlélők, temetettek.
Nyertesek: haza!
*
Sivatag. Homok.
Üst nincs. Purgatórium.
Ez kegyelmetlen!
*
Sivatag maga
A perzselő pusztaság.
Élő pokol vár.
*
Ott kirándulni
Víz és élelem nélkül?
Ez vég kezdete.
*
A homoktenger
Hullámzó! Éles árnyék.
Dűnék és völgyek.
*
Végtelen bucka,
Tenger, perzselő hőség.
Félelem támad.
*
Délben a hőség
Izzik! Halálos, szép táj.
Szomjhalál kerget.
*
Szolgáljanak a
Lábaink minden úton.
Veszély ne legyen.
*
Rémülethelyzet!
Skorpiók is elbújnak.
Árnyék itt nincsen.
*
Forróság ölel,
Utolsó csókot adja…
Nedvet mind kiszív.
*
Sivatag; égő,
Tűzköpő földi pokol.
Nincs feloldozás!
*
Leszálló sugár
A napból kegyelmet hoz.
A létvánszorgás!
*
Térd rogyadozik.
Agy olvad, már nem tiszta.
Felfogni nehéz.
*
A legnyomasztóbb
Félelem, a pusztulás.
Víz, élelem, hő!
*
Egy kis kavicsot
Szopogatni, legyen nyál.
Vég ólálkodik.
*
Minden perzselő!
Pánikvágy, menekülés!
Ezt leküzdeni.
*
Ahogy süt a nap
A senki földje fölött…
Árnyék: ötven fok!
*
A láb feldagad.
Eső tán csak lélekben.
Mosoly: halálarc…
*
Hideg csillagok,
Éjjeli hűvös menet.
Mély alvás úgysincs.
*
Nappalok heve.
Éj, dermesztő hidege.
Sötét vacogás.
*
A kétely magja
Is felüti a fejét.
Homok és homok…
*
Szikrázik a csönd,
Meleg szellő sem rezdül.
Finom por… lebeg.
*
Cserepes ajak,
Gyulladt és vörös szemhéj.
Napfény belemar.
*
Élet jele is
Elbújik, tikkadt világ!
Néha egy kígyó.
*
Csak homokszemcsék.
Sivatagi nap perzsel.
Élve aszalás.
*
Itt semmi sincsen,
Több napi járásra sem.
Homok folyamok.
*
Még menetelés.
Isten tudja, mi jön még.
Ima itt segít?
*
Elkeseredett
Lépdelés semmi felé.
Végtelen órák.
*
Az ingerültség
Térdre löki a vándort.
Térdre, imához!
*
Erőt bénító
Napsütés. Forr a homok!
Ez szimfónia…
*
Halál az intő!
Ujjai fölmerednek!
Még nincs itt idő…
*
Hőség szipolyoz,
Erőt, agyat és lelket.
Testet aszalja.
*
Elcsigázottság,
Ideg gátolja alvást.
Kimerülés jő.
*
Abroncs szorítja
Koponyát, mint hordó bort.
Porcika sajog.
*
Tűző napsugár.
Rendezetlen gondolat.
Hő-tőr döfése.
*
A lábduzzadás
Lett az első biztos jel.
Halál hírnöke.
*
Fejet szaggatja
Hőség, lelket letipor.
Banánérlelő.
*
Sült kígyó szelet.
Nyúzva, sütve megmentőnk.
Kígyó vadász él!
*
Utolsó órán
Hálás lennék életért.
Tisztán csengene.
*
Utolsó percen
Lélek csendje kongana…
Szél üzenete…
*
Nincs víz, csak megyünk.
Állat és élelem nincs.
Megúszni? Csoda…
*
Homokviharban
Nem voltunk, az elkerült.
Homoklélegzés.
*
Merengő homok.
Dombok folyvást mozognak.
Süketítő csönd!
*
Az éjjel hideg,
Fáradtság, idegesség.
Éhség mar lelket.
*
Hamis hajnali
Derengés, rettegtető.
Tán utolsó nap…
*
A reggeli nap
Oszlatja a hideget.
Ekkor jótékony.
*
Itt nincs olyan,
Hogy megadjuk magunkat!
Az a vég vége!
*
Elöl valami lesz?
Lesz a homokon kívül…
Út vége lesz-e?
*
Folt, formát ölthet,
Remény bizonyosság lesz.
Fák, víz, oázis!
*
A csodás, hűs víz
Hívogatón csillogott.
Életfolyadék.
*
Fekve szürcsöltük,
Lefetyeltük, mint állat.
Elsősegélyhely!
*
Négy és félnapi
Küzdelem, keservmenet.
Szerencsemenet!
*
A csend muzsikál!
Kivágja a magas c –t.
Létünk, vég nélkül?
*
Ezt a kalandot
Túlélni… Úr kegyelme!
Az élmény örök.

Vecsés, 2014. augusztus 8. – Kustra Ferenc József –íródott: megtörtént esetről írt dokumentumregény alapján… A Gulágról gyalog menekültek a rabok, 5000 km –t, Indiába. [2 m -s hóból az 50° feletti sivatagon át… végig bujkálva!]

...

Felnézek, szememmel kutatom az eltekergőket,
Nem találok sehol sem, eső vagy bárányfelhőket.

Nézem és látom, felhők nem vándorolnak az égen,
De ha majd erre jönnek, úszva siklanak a kéken.
Lassan úsznak a nagy simaságba, bele sötétbe…
Szemmel láthatóan lelépnek a rohanó éjbe.

Vannak súlyosak és olyan... Juj, nagyon sötétek,
Fél is állat és ember… ezek ilyen lelkűek.
Vannak nagyok, és mint egy gólya, méltósággal úsznak,
Meg a közepesek, mik nem rejtve, csak lassan kúsznak.

Hohó, a kis bárányfelhők, olyan aranyosak
És a naplementében meg bearanyozottak.
Szinte hallom, hogy mendegélnek, egymásnak bégetnek,
Kedves szavaik jól esnek a bámuló léleknek.

A zivatarfelhők, amikor kéretlenül ránk törnek,
Akkor bizony jobb, ha a mezőn dolgozók rákészülnek.
Aztán amikor megnyílnak az ég csatornái,
Vizes lesz ember, állat, a rét és liget fái.
Közben lehet, hogy villámlik is fényeset, nagyokat,
Utána dörren, ezzel minden élőlényt riogat.

Télen a hófelhők vastagok és szürkék,
Mindent beborítanak, itt nincs semmi kék.
Ebből aztán lehet rettenetes nagy hóesés
Meg, ha van szélvihar, akkor hófúvásos esés.

Vannak helyes aranyos kis felhők, amik napozáskor
Eltakarják a nap, éltető sugarát, haladáskor…

Sivatagi vándor pihegve küzd a tűző napon,
Neki már a forró homoktól hólyagok a talpon.
Ez az elviselhetetlen hőség visszahatása
És bizony legalább egy pirinyó felhő hiánya.

Az őszi felhők, azok fölöttébb érdekesek,
Mert ezek alacsonyan laknak, csak szemerkélnek.
Itt ne várjunk nagy és koppanós esőcseppeket,
Még elmehetünk gyümölcsöt szedni, de nedveset.

Felhők vannak és lesznek,
Felhők jönnek és mennek…
Lesz még derű, borultság,
Létezik itt kiváltság?

Mikor múlik a délután, közeledik az est
Akkor nézzük vöröses naplementét, fellegest,
Bizony hamarabb eljön az alvás ideje,
Mert előbb borít be az éjszaka sötétje.

A felhők miért olyanok, mint a vízhordó lányok?
Vajon sikeresek-e a modern esőcsinálók?
Vízgőz, tengerpára, árok tócsa mind-mind felhő lesz
És jó esőben sétálni, hátad kissé vizes lesz.

A rózsaszín felhők, az esti fényben
Csodásak... sötétedő mindenségben.
Ha közben jönnek mégis csak a bárányfelhők
Az már nem olyan rossz... nézem, a kis csellengők…

Láttam én már, amikor az esőfelhők a földig értek,
Olyanok voltak, mint a stikában életre kelt lidércek.
Voltam már úgy, hogy nem is vártam, de csak leszakadt az ég,
Majd ahogy jött elment, szél elült és lett végtelen kékség.

Amikor meg az esőfelhőből lecsap a villám,
Az nem olyan, mint patronos pisztoly hangja, mi méltán
Kelt félelmet emberben és állatban,
Meg nagy riadalmat, lakott ólakban.

De volt olyan is, hogy egy télen, egy zúzmarás reggelen
A hóförgeteg lecsapott, felhők rohantak esztelen…
Aztán meg a sűrű fekete felhő szoknyát vett már délután,
Tudta a vihar majd házibulit rendez, keményet, nem sután.

A kemény felhőkben van eső és kitartás bőven,
A végtelen kőszívűségük kinyilvánul bőszen.
Az ily' felhőkben, mint olasz vándor zsoldosé a mentalitás,
Kegyetlen, kíméletlen, erőszakos és nincs szeretetosztás.

Sötét felhőkön ülnek talán a lelketlen gengszterek,
Míg a földön bőrig áznak a kint lévő jó emberek?
Mikor az égbolt riadó kolompja a semmiben megkondul,
Ijedtem keresem szememmel, a sok felhő merre tornyosul…

Eső után, igazán maga a szépség
Ha kilátszik, felhőből szivárvány ívség…
Majd ég kiderül, a vihar után, mintha nem lett volna soha,
Láthatod a szivárványt, csoda, a víz és napfény nászmámora.
Van, vízszintes szivárvány, ami akkor alakulhat,
De akár holdfénynél éjszaka is kialakulhat,
Ha magas szintű, jégkristályos felhőkön törik meg a fény.
Ez a jelenség az, amihez nem kell feltétlen a napfény.

Vannak már UFO felhők, amik a természet csodái,
Ezek olyanok, mint csészealj, felhősödéskor látni.

Vannak még a Mammatus felhők, tán a világvégét hordozzák?
Felhődudorok, a zivatarfelhő aljához ragasztották.

Gyöngyház fényű felhők, este-éjjel látni, kell hideg légköre.
Leginkább Északi és a Déli-sark környékén jönnek létre.

„Undulatus asperatus” ígérem, utolsó felhőm nékem,
Globális felmelegedés hatása, új felhőtípus lészen
Ami mint mérgesen hullámzó tenger költözött az égboltra.
Látszik, hullámot vet, vihart arat, az egész égboltozatra.
Érdekessége, hogy ijesztően néz ki, embert ijesztgetik…
De nem kíséri vihar: egyszerűen, békésen csak szétoszlik.

Megúszni szárazon egy vizes-jeges égi háborút,
Olyan élmény, mint napsütésben füvészkerti vándorút.
Bajtalanul átélni egy zuhét és villámlást,
Nagy öröm… meg felhők alatti kényszer-sátrazást.

Látom, ott fenn még kis fátyolfelhősödés készül,
Elveszi a napsugárzást, ettől kielégül.
Én meg picit kevésbé izzadok,
De már újabb sorokat nem írok…

Először apró gondfelhők jelentek meg a homlokomon,
Utána meg várakozásban, befelhősödött az arcom.
Vártam egy kicsit, de fátyolok elmaradtak… mi a kórság!
Akkor még ezt leírom nektek; ez a felhőtlen boldogság!

Vecsés, 2014. július 7. - Kustra Ferenc József

...

Alig dereng, lapul a csend,
A vén ladik, halászni ment.
Fénycsóva vetül a tóra,
Felhőt bont a hajnal-óra.
*
Még sötétes van.
Sötét csend van, nem dereng
Ő bálnavadász.
*
Napfény sugara
Vetül víz felszínére
Ő kihajózik.
*
Tengerről álom
Nem hagyta, hogy pihenjen.
Most fáradtan megy.
*
Ma is tengerről álmodott,
Ahol bálnára vadászott.
Csalódva érzi a hiányt,
Ölelgethetne egy széplányt.
*
Sötét szélcsend van,
A vitorlások állnak.
Ez motorcsónak.
*
Tengeri álma
Emlékeztette, múltra.
Bálnavadász volt.
*
Öreg már, fáradt,
De éjjel, jól felbuzdult.
Ő megmutatja.
*
A nagy halat kell
Kifognia… ezt nézzék.
Ő tudja… Menjen.
*
Kicsi a csónak,
Így hogyan fog nagy halat?
Ő hajthatatlan.
*
Hozzáértése?
De kelléke már nincsen.
Nem gondolta át.
*
Nagy hal, nem várt rá.
Két nap után indult el.
Nincs nagy hal, csak víz.
*
A szél is elcsendesedett,
Tegnap vitorlást kergetett,
Éjjel nem kapott a nagy hal,
Pár kicsi van, víz volt nagy fal.
*
Éhes volt, fáradt,
Kormány is már nehéz volt.
Csónak ment haza.
*
Réveteg szeme,
Elmerült hullámokba…
Víz árját látta…
*
Szeme, mereven, csak mered botjára,
Hiába a csali, nincsen kapása,
A parton senki sem várja,
Nincs már párja, se egy bálna.
*
Már sötét este
Volt, kikötőbe beállt.
Mindenki aludt.
*
Fény semmi nem volt,
Lapult a csend mindenhol.
Szíve félrevert.
*
Móló lépcsőjén,
A szív oly’ nagyot dobbant.
Leállt a motor.
*
Már nem volt hiány…
Botja becsúszott vízbe…
Élet… színdarab.

Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjú csokorban…

...

- eszperente nyelven…

Megy hegynek fel gyerek Cseke
Vén, kese Cseke gyereke.
Szekere gyenge kereke,
Csetteg, kerreg, leeshet-e?

Szekere kereke leeshet,
Ekképpen, eh, letenyerelhet.
Kerekezne Cseke szekere,
De nem fel erre, ferde hegyre.

Nyekergett Cseke kereke, de ment
Esetleg szeretve, de nem megkent.
Ez nem mehet levelekbe, versekbe bele
Mert nem lett versekbe, levelekbe kezelve.

Hej! Leesett Cseke kereke,
Lehemperedett egy gederbe.
Hergelt, kese Cseke gyereke,
Hegyet, kereket egye fene.

Lehetne kese Cseke gyerekének
Szekercéje, és beleverne éknek
Kerekébe egy fellelt szegecset,
Mert menetben kereke leesett.

Enne, esetleg lehetne gesztenye,
Éhesen keres, de nem lel egyet se…
Lehetne egy telek eperke…
Enne epret… nem lel szemet se.

Hegyek meredekek, kellemes helyek,
Fenn, e hegyen messze reppennek szelek.
Cseke gyerek rendesen eltervezte,
Rendesen repdesve menne fel hegyre.

Menne, de ez lehetetlen, feltegye
Szekere kerekét Cseke gyereke.
Vén kese Cseke elég hergelt,
Hegyet, kereket egye fene…

Kese Cseke e gyereket kereste.
Kereste, kerestette. Hej, meglelte.
Meredeken lereppentek szelekkel,
Ernyedt testekkel, remek emlékekkel…

Hegyet, kereket egye fene…
Ebbe, lehetetlen helyzetbe.
Meglett kese Cseke gyereke!

Vecsés, 1998. december 19. – Kustra Ferenc József

...

Öreg róka, nem vén róka,
Ő már nem menekül.
Szembenéz a puskacsővel?
Csak néz és leül?

Munkája volt a vadászat,
De már ez sem ingerli.
Vadásszanak inkább a fiatalok,
Őt a békesség érdekli.

Úgy mondjuk, ez volt a sorsa,
Keleten, hogy a karmája.
Élet kereke, lassan elgurul,
Ez is benne van a sorsába.

Evett, ivott, vadászott, megöregedett,
Élt egy kínkeserves életet.
Változtatni régin már nem lehet,
Miért rótt ki sors, ilyen életet?

Vecsés, 2005. október 26. ? Kustra Ferenc József

...

Születtem, boldog gyermekkorba, de minek,
Ha így felnőttként, nem kellek senkinek.
Állítólag apám akart, anyám meg nem,
Lettem neki, úgy negyvenegy évesen.

Ifjonti hév bennem is bőven működött,
De ma már tudom, ettől voltam lökött.
Én is azt hittem, a legokosabb vagyok
És most a magam áldozata vagyok.

Az életem, utána én rontottam el,
Mint ifjonc tele voltam csökönyökkel.
Nem fogtam föl butaságból, mi jó tanács
És mi szembejövő gonoszság, a gáncs.

Bár hallgattam volna tanácsra, másokra,
Nem ifjonti, buta gondolatokra.
Én ma már persze, ennyi jó gondolattal,
Tudnám bizony, hogy mit kezdjek magammal.

Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc József

...