Hagyjuk, elpusztíthatatlan ez az egész avagy a világ Szándék
és Eszme, Hindu illúzió, szokásaink szüntelen
Teremtménye. Amit csak gondolok,
folyton változik világosról sötétre, színtelenr?l
színesre: Így kezdtem el?bb gondolkodni majd
utóbb így hagytam abba, mintha ez volna a valóság
Magam viszont
mer? illúzió
Ahogy megmondta Jaime de angulo: "A kett?vel mi a hiba?"

Vasárnap reggel ágyban vagyok Cleóval
Aludni akar erre az asztalhoz ülök meztelenül
Írok
És egyszer csak becsúszik középre ez az egész
A világ koponyámon belül és a macska az ablakon kívül
Egy-az-egyhez viszonyulás
Míg elképzelem amit csak elképzelhetek

Gyom

Kórók aszú torzsái,
villás V-k ismétl?dései, antipolszarvak és
szarvasagancsok megsokszorozódása? Virágerny?k
sz?rös barna csillagok barna drótok hegyén
Menóra vagy inteligensebben, "kézjegy" a Hét Pecsétes Íráson
Túl az ablakon kéznyújtásnyira agancsok ismét
(a napban) elszinez?dött iramszarvas egy csupasz fiatal
japánbirs ágaival homlokán

Jobbra a szomszéd garázsban valakik valamit
építenek, f?részük csikorog és forgács-örvény
a deszkán. A Nina, a Pinta, és a Santa Maria modelljei
életnagyságban filmbeli vitorlákkal

Fényes ég és repül?k és bogarak összekeveredve
A repül? pernyével, egy Kuka födele leesett

Minden ami csak van és a hupikék visszafény
Lámpám ezüst gömbjében

És ha soha egy szót sem szólok err?l?

Fehér macska
Kisértet a f?ben, szatírokkal a nyomában
Menekül, tele a hasa macskakölykökkel
...elt?nt a lépcs?, a veranda alatt

Cleo felkel fürdene
És bezárja a fürd?szobaajtót
Saját fürd?kádam mer? rejtély

Most az ablakpárkányon megáll a macska
Nekid?l a zöld ablakkeretnek, a konyhaajtóról
Visszaver?d? tejfölös fényben kifehéredik

És ha soha egy szót sem szólok?

A fürd?kádból énekelve és fröcsköl?dve
Kiszáll a rejtély az átváltozás
egy idegen n?
a madarak szívesen mutatkoznak
A bogarak kipotyognak a leveg?b?l
És megérkezik a legf?bb macskaszatír

Átnéz a madarakon, lelépked a hátsó lépcs?n és lespricceli a korlát
vasoszlopát
Üzenet A Fehér Királyn?nek
"Itt az Apuci"
Elt?nik és hirtelen
Már ott is a n?, olvassa édes rózsaszín orral:
"Apuci! A régi lemez!"

Víz gurgulázik a lefolyóban
Egy idegen a lány törülközik elny?tt rongyos törülköz?mbe
Testére gondolok és abbahagyom az írást
Hogy megcsodáljam a magamét, szépségéb?l rám tapadt valami
És undokságom egy része, korom egy része
A fürd?kádban örvénylik lefelé

Cleo megy a dolga után. Megyek én is. Megy a világ is.
("Az üresség eszméje szánalmat támaszt
A Szánalom nem ismer különbséget
Magunk és Mások között...)

De általa minden valóságos és nincs többé
Másik énem
"A Kett?vel mi a hiba?"

...

Szeretnék neked adni
valamit amit én csináltam

néhány szót egy lapon - mintha csak
azt mondanám: ?Néhány kék gyöngy?

vagy: ?Itt egy fényes r?t levél úgy találtam
a járdán? (mert

találni annyi mint választani, és a választás
is tett). De olyan nehéz:

eddig még semmit sem találtam
csak a vágyat, hogy adjak valamit. Vagy

régi szavak utánzatát? Az olcsó
és kegyetlen; és ostoba is
Vedd

helyette hát talán ezt - ezt a fél-
ígéretet: Ha

valaha is írok
egy kicsit jókedv? verset

(spontánat, gyengédet, tétovát,
búsat & pajzánt)

azt neked adom.

...

I

Hat karperecet hordtál - valamennyi ezüstb?l - megmozdultak a
csuklódon minden mozdulatodra:
Összefogták a fényt, kötegekben vonszolták szüntelenül föl-le,
amerre mentél,
Fényt hoztak a szoba távoli sarkaiból, vitték kötegekben, karikára
vágták, mozdulatodra,
Lehámozták a tükrök ezüstjét, felszabdalták a homályt; és ha
kinyújtottad karodat meg visszavontad,
A karperecek, egyik a másikon pendülve, áttörtek a szemcsés órákon,
Valamely szakadatlan hangzásképet formálva, amit már könnyen
követtem szobáról szobára;
És az állandó karperec-csengés valamennyi rést megtöltötte ezüsttel.

II

Ezüst hullámverése! Ott ültem a Karib-tengerre néz? erkélyen, és a víz
Töredezett kékeszöld mez? volt, felh?k tornyosultak rajta és
sarkaik mint mancsok lecsüngtek,
És egyetlen háromszögletü vitorla bukdácsolt meg repült, tarka lepke,
egy karmazsin folt fölött;
És a hullámok megtörtek odalenn egy korallzátony szegélyén, átlendülve
egy homokgy?rü fölött,
S visszazúdulván a hármszöglet? bádogtet?r?l, mely kiszögellt a
vízre, a bukóhullámok zaja a fejem fölé magaslott,
Visszjangja örvénylett a zöld fényben; és lent a homokon követtem
egy rák finom nyomdokát, ahogy ki- és berohant üregébe minden
egyes hullámmal,
És sugaras karcsu hálót rajzolt mindannyiszor, eltörölte, majd
megalkotta ismét,
És felszökött újra a tajték, és pendül? karpereceid tündökl?en
újra kigyúltak
Szemem sarkában; a tenger átváltozott karköt?-ütegekké, kifényesedett
kagylók tömkelegévé, tékozló kigöngyölödésben,
Ezüst szilánkokra hasadt a nappal tompa élein, s délután
partjára örömöt vontatott.

III

Energiaforrás tölt fel a lábam alatt és m?ködött ereimben; a sziget
Együtt mozgott a tengeri szell?vel; a korallzátonyokon elhagyatott
szélmalmok forogtak képzeletemben;
Az ében - az ?asszonykerepl?nek? nevezett fa - csörgette száraz
hüvelyeit;
Cifra leveleit csattogtatta a banánfa, mint megannyi pengét;
plumeriák nyújtogatták korall ágaik nyalábjait;
Hajlongtak a pálmák; a papajafák remegtek; vonultak a páfrány
sötét kezek tolta talicskái,
És a sziget csupa mozgás volt, nyugalomban mégis; az eget
ellebeg?ben egy nádas rét peremén visszafogta
Egy kazuárfaliget, magas és hajladozó, amit es?fogónak ültettek
sötét sorokban,
Kivonta a vizet a leveg?b?l, hogy visszajuttassa a porózus sziget
alaprétegeihez,
Az édesvizet, mely utolsó cseppig leszivárog, csillámló-tisztán,
a sóra, kisz?r?dik a nádon keresztül, sötét medencékben
felszínre jut a sz?ke homokon,
Így hát az egész sziget vizen nyugodott - réteg, réteg fölött -
érzés érzésén - könnyed egyensúlyban.

IV

Karpereceid sz?ntelen pengése nyomán nekiláttam megalkotni a
tekervényes tárgyak egész fogalomkörét,
Leltárt készíteni gy?rüz? képekr?l, láncokról, melyeknek
szemei lassan követik egymást a tudatban,
Misztikus mez?kön kanyarodó folyókról, megmászatlan hegyeket
övez? füstoszlopokról;
Követtem az ausztráliai törzsekkel az emu-tojás paraboláját az
égbolton keresztül -
Láttam, amint egy távoli máglyarakásban kikötve lángra lobbantja
a napot;
Mélyre leástam a msebeli pápua mellett, és felszínre hoztam vele
a kis fényl? tárgyat,
Amely kisiklott a kezünkb?l, felkúszott az égre és lett
bel?le hold.
Útnak eredtem Dion?szosszal meglátogatni a szigeteket és kalózok
fogságába estem vele együtt, megkötöztek nehéz kötelekkel,
Csak hogy lássam a csodát, amint a csomók kioldódnak és a
fedélzetre hullanak;
Láttam a megrettent kormányos arcát, mikor felfogta, hogy a foglyuk
isten,
És a csökönyös kalózokat, akik még most sem akarták elengedni ?t;
láttam elsötétülni a vizet a hajó körül,
Ahogy átfolyt egyszer csak jó illatu borrá, míg a fedélzetr?l,
ágai elborítván a vitorlát, egy sz?l?t? emelkedett fel s
kemény törzsét az árbóc köré hurkolta,
És mellettem, hatalmas, lefügg? fürtök és göndöröd?, erezett
levelek alatt
Az isten feltöltötte félelmetes alakját és a rémült
tengerészek a tengerbe vetették magukat,
Követték a komor víz áramát, delfinekként, és a kormányos,
csak az maradt élve közülük.

V

Kigöngyölöd? hanggöngyölegek, hurkon ezüst hurok, fénykör
fénykörön -
Réteg réteg fölött! A homályban tekered? kígyó siklott keresztül,
mind közelebb, közelebb, de folyvást kitért el?lem,
felkanyarogva az elme felmérhetetlen szintjein át;
És megláttalak akkor: egy szobrocska lebegett kékeszöld víz
el?terében,
Krétai istenn?, a ruhaderék födetlen hagyta apró fehér melleit,
fodros, kék lápiszlazuli szoknya abroncsozta csíp?jét,
Karjait lefelé nyújtotta kimérten maga el?tt, s mindkét karján
arany meg ezüst kígyók ereszkedtek le a zeng? homályba,
Nyakukat szorosan tartotta ujjai közt, csak a háromszöglet?
fejek nyújtóztak a magasba
- Miközben mögötted a háromszöglet? bádogtet? visszhangozta
az ágaskodó bukóhullámokat -
Valamennyi kígyó összecsatolva, mintha örökre, fényl?
méreg fogaik elszánt fölfelémeredésben -
egybekapcsolván az eget a földdel.

...

Éjjel az utakon a szemek csillogását láttam:
a sötétség, mely engem vett körül, egy fény-
sugarat vetett ki; az a feketeség pedig
szemükhöz volt kegyes: csillámot engedett meg
a macska szemének, a lepkének leveg?t, hogy
fényleni tudjon,
légy mozaikja, rubintszem? rovar, a sohasem
síró szemek,
a földön a szarvasbéka, könnye vér,
az erd? harcosai és foglyai, éber nép
a csaknem teljes sötétben, ahol a fény puszta
ténye
teremt különbözést.

Szemek az úton éjszaka, mint egy rímpár, az út
két oldala;
a kivilágított árnyéktengerfenék,
a sekélyekben gyüleml? villanások, a látvány
gyökérzete, indái, a törékeny csillagok szeme.
És a te szemed az árnyas, r?t szobában,
erd?szalag hatol be, változékony id? szava,
és végig a mennyezeten az erd? fényei,
fölöttünk meg a kilátó madarak és kerek szemük.
És testünkben a szeme él?knek és holtaknak, akik
közeli
ajándékot adók: a csillogást mindannyiuk szeméb?l.

...

Mikor a süld? békasereg, ezer meg ezernyi torokból,
mohón versengve felkuruttyolt gyönyörében,
ahogy térdig a szittyón lépdeltem közöttük,
hasítva a nyers-friss természet nyirkos birodalmát,
mintha el?sz?r érezném a jöv?t,
úgy belereszkettem, hogy elállt a szavam,

s csak a békaporontyok harsogták továbbra is
ezt az önkívületbe ragadó vad er?t,
ahogy - parányok közt egy isten - ott haladtam,
gázolván h? népem közt diadalmas
békakirályként, boldog elememben,
s lábam súrolták csöpp alattvalók -

éreztem sorsukat, élet-haláluk
velem-egy sebként, s hogy a lét mily parányi,
itt, hol a világ újra hatalmasan kitárul,
bizonyosság járt át: nyárfényé, ember - s békalété,
s szintugyanúgy: hogy az év hanyatlik, tél lesz,
dara hull, borotvaéles, jég s hó ver lakatot ránk.

Mámorosan tértem vissza a kertiünnepélyre.
A társaságban egy fiatal n? szinte
habzsolta a tavasz minden gyönyör?ségét;
de madárcsicsergésr?l szó se volt.
Pár hétre rá délvidéki mocsáron metszette át a torkát.

...

Harlem éjszakáját
köréd göngyölhetem,
neonfényeib?l fejéked fonhatom,
a Lenox Avenue buszainak,
taxijainak, földalattijának
zsivaját szerelmes dalba kottázhatom.
Átveszem Harlem szívverését,
megverem a dobot,
lemezre játszom át - kerengjen!
Éjt s hajnalt - ezt a muzsikát
hallgatva - táncolj velem át,
Harlemnak barna lánya, én szerelmem!

...