Hétköznapi pszichológia…

Nagy idegharcban
Állnak, családi felek!
Szenved a gyerek…
*
Munka és küzdés,
És szabadidő nincsen!
El kell viselni.
*
Gyűlölet, habzó
Száj fröcsköli, sok mocskot.
Gyerek nem számít!
*
Nagy osztozkodás!
Mindenkinek, minden kell!
Gyerek, tán’ nincs is…
*
A gátlástalan
Kapzsiság, mint romboló!
Anyagi érdek.
*
Kalózos rablás.
Az elmenő fél, dühős!
Mért nincs igaza…
*
Elmenő, lelkét
Eladta az ördögnek.
Menni, jó ötlet?
*
A maradó fél,
Hitét vesztett, összetört.
Most hogyan tovább?
*
Költözés miatt
Csak sírnak a gyerekek.
Nemtörődömség!
*
Első, anyagi
Kapzsiság! Ostobaság!
A másik sem jobb!
*
Az új szerelem
Ára, gyermekáldozat!
Lélektelenség.
*
Család széthullik
És mindenki megsérül.
Úgy sem lesz majd jobb.
*
Ki most könnyen megy,
Onnan is továbbléphet.
Új partner, mit tud?
*
Szívek szenvednek,
A gyerekekért vérzik.
Rájuk üt ostor…
*
Gyerek vélemény
Elszáll… vitaviharban.
Szeretetlenek.
*
Szülők válása,
Gyermek tragédiája.
Szakítás átka.
*
Az elmenő fél,
Hiszi, hogy láncot tépett!
Butaság oly’ nagy.
*
Már nincsen család,
Világba vérző lelkek!
Gyerekből mi lesz?
*
Gyerekek lesznek
A hétvégi kulcsosok.
Fogadják őket?
*
Majdan szállnak ők
Ide-oda, mint kakukk!
Nem lesz otthonuk.
*
Fehérruhás volt
Esküvő, de rossz emlék.
Most pocsékba ment.
*
Az örök hűség
Esküje, adott szó volt.
Megszegni… semmi.
*
Győz a harc, harag,
Gyűlölet egymás iránt!
Gyerek nem érti.
*
Széthullt családot,
Lassan mindenki feled!
Listák, emlékek.
*
Család, volt erőd.
Nem volt erős alapja.
Ellen bevette.
*
A föld erődje
Is a család lehetne…
Béke szigete.

Vecsés, 2015. február 7. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban. Horváth Mária: „Egy nagyi vallomása” c. ötletverse ihletésével.

...

(HIQ trió)
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!

Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.

Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú trió)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!

Pech, gnóm-dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…

Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva trió)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem
Segítettek… Mit?

A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?

Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Semmit…

Vecsés, 2024. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]

...

Haikus meditáció

Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.

Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József

...

Adj nekem, poétának… bujdosós, végső menedéket,
Én nem várom még a halált, nekem megfelel az élet…

Élet jó... papírra sorokat karcolhatok,
És itt csak eggyel, a pennával harcolhatok…
Harc közben, néha torzak a betű alakok.

Verset írni bíz’ jó.
Vegyes gondolatiságban.
Egysíkúság, nem jó!
*
A leírt gondolat,
Örökkévalónak marad.
Utólag, javíthatsz.
*
Mások is olvassák,
Nekik kell, nagy élményt adni.
Pazar örömszerzés.

Lehet, hogy a világ baja elől pennádhoz kell menekülnöd,
De tedd! Főleg, ha tudod, hogy a rosszat így biztos elkerülöd…
Nagyon segít, ha gondolatok csak jönnek, nem kell erőlködnöd.

Ha még a Te tollad mártogatós
És a gondolatod, nem álságos,
A megfogant elme, biz' várandós.

Óh, Teremtőm, adj nekem poétának lehetőséget,
Hogy még olvasóimnak írhassak nagyon sok-sok szépet…
Hátha sikerül rájuk sugároznom a belső fényet…

Vecsés, 2016. április 1. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és HIAQ – ban…

...

Látom, már nagyon poshadt a megjárt utam pora,
Visszanézek, penészvirágok kinyíltak sorra…
Napsugár az úton, árnyékát híven követem,
Követelem, hogy saját árnyékom követhessem.

Megyek én rendíthetetlenül, csak előre,
De nem tudom, hogy lesz a vége, leszek pőre?
Közben eszembe jutnak a múlt dolgai, rágódok,
Előttem az élet, megyek is… majd bénán halódok…

Élet elképzelhetetlenül durva,
Előttem az utam is tiszta dudva…
Széttaposom én, rúgom, az úti-göröngyöt
És nem fogom úgy kezelni, mint úti gyöngyöt.

Láttam már én olyat, hogy az árokparton göröngyöt ütött el expressz játékvonat,
Pedig pöre kocsiján, lekötözve vitte a régmúltból az emlékkacatokat.
Aztán expressz ment tovább, sorra küzdötte le a múltnapokat, totemoszlopokat.

Az utamon a lábam előtt hevert az élet?
Hogy én is legyek vele, miért-senki nem kérlelt?

Bánatosan siratom életem, mint egyszerű halandó.
Sorsomra nem nyom bélyeget semmilyen nyekergő nótaszó!
Nem boldog a kétségem, de keserű, mint, egy éhes keselyű,
Édesben reménykedtem, de a számban, még a méz is keserű.

Csak úgy osontam komótosan az ismerős utakon,
Gondolatokat szétdobálva túladtam… meguntakon…
Ott hevertek a nekem már kacattá vált gondolatok,
Mert minek, ha már nem használtak lét-benső fondorlatok?

Végül is, mindegy is, hogy mit is teszünk,
Földi lét rövid, így éljük életünk…
Őszbe fordult már a lyukacsos utam, amelyen járok.
Elvetett gondolataimmal, már tele van az árok!

Megfigyeltem, egyenes úton is botladozó a lábunk,
És tetszik vagy sem, mi vagyunk a saját marionett bábunk…
És mint neki a madzagon, pontosan annyit ér az álmunk.

Régen érzem, már nagyon szétmálló az én utam pora,
Ahogy visszanézek, szép penészvirágok kinyílt sora…
Napsugár sincs már, az árnyékát gondolatban követem,
Kérem, hogy még kicsit a saját árnyékom követhessem…

Vecsés, 2016. február 6. – Kustra Ferenc József

...

Az élet nagyon, ördögien veszélyes dolog,
Néha rossz az tevőn úgy csinál, hogy ránk mosolyog.
Többnyire azonban, elfordul, púpos hátát mutatja,
Így fejezi ki, hogy mily’ valójában… jól megmutatja.
Aztán, van, hogy dühösen elengedi a kezünket, vicsorít!
Ember akkor lesz depressziós, migrénes és visítva sikít.

Erdőnek szélén, magányosan nő a nyárfa,
Mi meg ott lapulunk az élet tarsolyába,
Ami beázik, huzatos, lyukas, unalmas?
Tovább nem mondom, mert igencsak hosszadalmas…

Bevág az új nap?
Teli szájjal nevetni?
Visongani? Min?
*

Élet oly’! Milyen?
Küzdünk vele, csak folyvást!
Van depresszió?
*

Élet nincs velünk?
Tarsolyba kell lapulnunk!
Migrén is elég!
*

Nem vagyok nyárfa!
De erdőszélen lakok…
Egyedül ázni!
*

Esdésre, mosoly?
Folyton csak epekedek…
Kacagni? Miért?

Epekedve várjuk a harminckét-fogas mosolyát,
Esdve lessük szavát, ha este leveszi csizmáját…
Holnap reméljük, jó nap lesz, sok és nagy kacagással,
Örömünknek hangot adunk, teli-száj visongással!

Vecsés, 2015. május 9. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjú –ban…

...