1942 nyarán…

Időváltozás.
Jött, sötét esőfelhő.
Fagy enyhülése.
*
Az erdőtűztől
Megolvad hó a földön.
Mocsár, sártenger.
*
Hóolvadás a
Hegyekben. Erdők zöldek.
Ég, kékes színű…
*
Erdei utak
Szabdalta bozótosok.
Füvetlen tisztás.
*
Nyitott sátor van
Egy vadkörtefa alatt.
Idő melegszik.
*
Hideg nedvesség
És csúszós vízmosások...
Életkezdetek.
*
Hegyek csúcsánál
Köröznek sas madarak.
Természet éled.
*
Meleg esőtől,
Jáljai hó megtöppedt.
Sár, hó keverék.
*
Végtelen térben
Suhan élet és halál.
Majd… megújulás.
*
Zuhogó eső
Égi csatornák nyíltak.
Hó soványodás.
*
Hóolvadáskor
Víz ömlött házfalakra.
Hideg haldoklik.
*
Köves ösvények.
Öreg mohás szakadék.
Hegyi-kecske pár.
*
Keskeny hasadék,
Vihar pusztított fákat.
Kövekkel bélelt.
*
Vadrózsák, erdő
Szélén kivirágoztak.
Eluralkodtak.
*
Ébred napocska,
Mosolyokba bebújik.
Napfény látványa.
*
Sötétedő est.
Távol, bíborfény izzik.
Meleg éjszakák.
*
Oldalt meredek
Csupasz hegyek húzódnak.
Hőség, kiéget…
*
Kiégett mező
Kegyetlenül forró nap.
Szárazság az úr.
*
Szédítő sziklák.
Kőterasz és szakadék.
Vibráló hőség.
*
Égő fenyvesek,
Mint bíborvörös gejzír.
Tomboló hőség.
*
Fenyvesek fölött,
Fekete füst égbe száll.
Felcsapó lángok.
*
Fenyőszigetek,
Itt meg ott fellobbannak.
Lángba borulás.
*
Néha hajnalban
Kondorkeselyű köröz.
Régi babonák.
*
Baszman hegységben
Ősrégi, szűk hegyszoros.
Virágzó bokrok.
*
Erdei ősvény
Holdfényes éjszakán él.
Angyal árnyékok.
*
Hajnalban a fény
Feszült testtel ébred fel.
Indul hegyen át.
*
Fönséges hegyek.
Szédítő szakadékok.
Sziklamászások.
*
Hegyek hallgatnak!
Tölgyes susog a szélben.
Csacsogó folyók.
*
Hatalmas folyó,
Észveszejtő víztömeg.
Kiugró halak.
*
A szél zenél a
Fák között, folyó parton.
Porfelhő lebeg.
*
Zokogó villám
Bánatában földbe csap…
Meleg eső hull.
*
Porladó, fehér
Kövek alatt, víztócsák.
Frissítő zápor.
*
Pirkadat fénye
Korán az arcra vetül.
Kegyelem sugár…
*
Lapandruszik és
Két kispohár sompárlat.
Éhhalál közelg.
*
A Hold ezüstje,
Pocsolyában, tükörkép.
Homályos háttér.
*
Meleg éjszaka.
Délvidéki szél táncol.
Sós tengerhullám.
*
Alkonyatkor már,
A csend szava is halkul.
Sötétség kapu.
*
Augusztusi,
Felmelegedett kövek.
Kínzó szomjúság.
*
Az augusztus
Árkokat szárította.
Esőfelhő nincs!
*
Ősz szellőjében
Hajlik és ring az erdő.
Hegyi szél ébred.
*
Ősz, igen forró.
Éj hideg, csontokba megy.
Váltóruha nincs.
*
Széltől zizegnek,
Szalgir mentén a nyírfák.
Őszi, krimi szél.
*
Jó idő vége,
Nem őrzi kertet Nap csősz.
Zsugoros levél.
*
Erdő vetkőzik,
Nyirkos, vizes avar lesz.
Ront, heves hideg.
*
Szél közeledik,
Vihar támad haraggal.
Nyirkos, hűs idő.
*
Hajnali szellő,
Hidegen kacagva él.
Fakuló reggel.
*
Futkos hajnal-szél.
Csendben ébred a napfény.
Hófelhők hada.

Vecsés, 2016. január 19. – Kustra Ferenc József- íródott: Ilja Vergaszov: Történetek a Krímből c. dokumentumregénye alapján… eredeti Basho féle haiku-stílusban írva.

...

Idő, vasfogát
Már kezdi lecserélni.
Jég, elvékonyul
*
Visszavonulót
Fúj, halott arcú hideg.
Melegítő szél.
*
Süt a nap, emeli a jókedvem,
Kinézek, növekszik derültségem.
Ez még nem az, nem a tavasz napja…
Várom, hogy jő március idusa.
*
A felkelő nap
Sugara zúdul miránk.
Már nincsen harmat
*
Új fények nappal,
Új vaksötétség éjjel.
Új életóra.

Vecsés, 1999. január 17. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…

...

Verset írok monotonon,
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.

Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.

Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.

Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.

Budapest, 1998. július 29. – Kustra Ferenc József

...

Ázok és fázok és megállok,
Lecsurgó vízre rácsodálok.
Fénynyalábok a vízcseppekben,
Tükröződnek a tág szememben.

Ázok és fázok és didergek,
Annyira lenyűgöznek fények.
Arcomba ver, puha vízeső,
Érzet és látvány; meseillő.

Már csak fázok, lassan száradok,
Eltűnnek a szép fénynyalábok.
Átélt élménytől megújhodom
És indulok, mennem kell, tudom.

Vecsés, 1999. január 23. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia… avagy a versírás lélektana.

(Bokorrímes duó)
Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia,
Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia…
Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan,
Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan?

Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak,
Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak…
Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt,
Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört.
*

(Leoninus trió)
Persze lopakodva is lehetne verset írni, de minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek?
Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál-e Te mocskolódó rágalmat?
Kívánkoztál-e te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre?
Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… éreztél olyt’: nem jó, mert ezzel hivalkodsz?

Poéta sorokat írjon és ne rágódjon!
Poéta verseljen és szavakkal csencseljen.
Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet.

Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz a világ, csak most teret nyert a másság.
Én meg üzenem az ’hívőknek’: káosz a világ, és pusztítja emberiséget, kórság…
Az emberi társadalmaknak megvan a rendje. Így nem elintézhető: egye-fene!
*

(senrjon trió)
Bármily’ a helyzet nekem
Írnom kell! Folyvást és állandón!
Lélekfenntartó!

Lopakodva irhatok,
De azért írok, megjelenjen!
Lélekfenntartó!

Kevés a jó világban…
Alkalmazkodva jeleskedek…
Lélekfenntartó!

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából.

...

(3 soros-zárttükrös)
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba,
Szinte puhán, halkan koppan, mert nincs is benne semmi tinta…
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba.
*
(bokorrímes)
Mártsuk be a kalamárisba nagyon óvva -metszett- lúdtollat
Kétes jövő tintájába... írjuk az életszagú sorokat…
Hol van a gondolat, van-e valahol -ötletes- ég csak egypárleledző gondolat…
Mi egy lelket kivallat… Fehérlik a papír, tükrözi, poéta mit is írogat.
*
(Leoninus)
Talán én is embernek számítok, attól, hogy művészi verseket írok.
Hangnemem megjelenik a lélek falán, megy tovább az én szívem falán…
Poétaként írok, tisztelettel, az olvasó iránti szeretettel.

A múlt a történelem, ezt már tudjuk.
A jelen nincsen is, már ezt is tudjuk.
A jövő nagy rejtély, mi lesz, nem tudjuk.

Vecsés, 2015. március 2. - Kustra Ferenc József

...