Menetel a katona, egyre távolabb az otthona,
Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba.
Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim!
Januárban mondták, hogy leváltanak minket,
És kapunk ellátmánynak nem tetves inget.
Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba,
S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra!
Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok,
És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok.
Szólnék én hozzátok,
Csókolnám az orcátok,
Rátok zúdítanám szeretetem,
Élném veletek, boldogan életem.

Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek?
A gyerekek az iskolába rendesen mennek?
Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még?
És a learatott termésből nektek van-e elég?

Otthon, most mekkora a hó?
Ángyoméknál kehes a pejkó?
A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába,
Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra.
Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat,
És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat,
Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak
És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak!
Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé,
Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé.
Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia,
Egy akna erre süvített és pont telibe találta…

Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt,
Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt…
Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék,
Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék.
Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket,
És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket…
Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom,
Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon.
Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít,
És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít.
Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni,
Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni…
A vég, - figyelem, közeleg -, látom én!
De ez, amit a legkevésbé szeretnék én!
Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon,
Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon…

Várom már a tiszta inget meg az otthont,
Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront…
Vágyok utánatok kedveskéim,
Majd mesélek, a család estéin…

A baka, fiú, a férj, az apa,
Kit nagyon… nagyon várjatok haza:
Szerencsés Pista.

Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova.
Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona…

Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és az ott elesett hőseink tiszteletére.

...

Hős katonáink csak meneteltek
És Don kanyarban halálra leltek.
Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.

Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
A hős katonák a parancsnak eleget tettek.

Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
Közben a hó betemette őket állig.
Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.

Borzalmak borzalmát állták ki,
Mindenki csak parancsra ment ki.
Irtották katonát és munkaszolgálatost,
Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!

Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.

Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.

Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
Győzött a tél és amerikai fegyver,
Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.

Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
A végső enyészet átment az elmúlásba,
Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.

Akik életben maradtak helytálltak,
Eleget tettek a magyar virtusnak.
Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.

Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József- a történelmi múltról íródott, az ott meghaltak emlékére!

...

Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.

Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.

Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!

Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.

Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?

Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!

Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!

Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?

Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.

Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!

Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?

Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?

Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!

Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.

Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…

Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.

Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…

A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…

A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.

A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.

Vecsés, 2016, augusztus 17. – Kustra Ferenc József- íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.

...

Verselek,
Kesergek.
Esőn állok
És elmállok.
*

Valóságom pihen,
Szelíden ölelem, esőt…
Elmállás valóság…
Homály hosszasan vacakol,
Aranyfelhőkön zakatol.

Vecsés, 1999. június 20. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és TANQ –ban…

...

Bevágott hideg!
Táncoló hóemberek.
Fagyoskodó sör.
*
Itt van immár az óév legutolsó napja,
Minden ember éppen ma, éppen búcsúztatja.
*
Bút vágjuk sutba,
Kezdjük, legyünk vidámak.
Táncolj hajnalig.
*
Ember jó, ha visszanéz a most lassan már múló évre,
És nagyon belegondol az évben megélt életére…
Jó, hogy mi még itt vagyunk, mert az emberi lét mulandó,
Az idő, komótosan halad, nem áll meg a mutató.
*
Enni és inni,
Meg koccintani pezsgő!
Bízni jövőben.
*
Mint kallódó fény,
Csillan, múlt ígérete…
Jövőre, jobb lesz?
*
Éjfél után majd nagy fénybokréták nyílnak,
Süvítő rakéták messze föl suhannak!
Nagyon szépeket rajzolnak az égre,
Elmúlt egy év és mi megértük végre!
*
Ne gondolj gonddal,
Most csak mulass a mának!
Újév, új élet!

Vecsés, 2016. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban

...

Várunk valamit…
Mi változna jövőre?
Remény el ne hagyj!
*
Újévkor biztos,
Hogy mulatunk, koccintunk.
Éjfél! Vacsora.
*
Ruhán kis mustár,
A főtt virsli már kihűlt.
Kenyér elfogyott.
*
Nyertünk a lottón,
Nem sokat és elvertük.
Vad mulatozás.
*
Elköltözött a
Házsártosan rossz szomszéd!
Mulatság hete.
*
Névnap, köszöntés,
Érettségi, ballagás…
Folyvást élmények.
*
Télen kicsis volt
Gázszámla. Örömünnep!
Lyukakat tömni.
*
Most ki vagyok én?
Éjféltől minden jó lesz?
Változik jövő?
*
Pusztulás, már nem
Mentheti a régmúltat.
Végső változás.
*
Hited fakasszon
Jót, szépet és nagy sikert!
Hinni, de miben?
*
Az ez évben járt
Léttangónak vége lesz?
Új sasszé, új szusz!
*
Jókívánságok
Halmaza. Jó újévet!
Ez tán’ teljesül…

Vecsés, 2015. június 3. – Kustra Ferenc József- íródott: senrjú csokorban.

...