Általad, miattad lettem boldoggá kedvesem,
Már nem is tudom hogyan, miként kezdjem levelem.
Bár teszem, pedig magamnál sem vagyok tán, - érzem,
Ámde nem is tudom, hiszen olyan boldog lettem,
Azt tudom, hogy boldogságérzetem mily szertelen.

Jó, amit leveledben leírtakkal okoztál,
A keser?ség helyzetéb?l kimozdítottál.
Felébredtem, érzékeltem a különös vágyat,
Sóvárogva vártam a hozzám írott szavakat.

Íróasztalom felé nyúltam, gépet kapcsoltam.
Nem titkolom, képzeteimben a Te személyed,
Szeretett drága lényed kavargott, csakis Téged,
Mint aki eszét vesztette, benne kerestelek.

Semmi sem érdekel, mindenben Téged sejtelek.
Mit ad Ég, mert akarhattad Te is, megleltelek.
Képzelheted sejtelmemet, hogy mit érezhettem,
Amikor megpillanthattam végre üzeneted.

Meghittség árasztotta el testemet, lelkemet,
Szívemet markolta az izgalom a rettenet.
Milyen hírt hallok t?led, tartalmát nem ismertem,
Amit szép kezed alkotott, megnyíltak el?ttem.

Boldoggá lettem általad, miattad életem,
De mennyire ugyan, ezt igazán hidd énnekem.
Megértelek, amiket írtál komolyan veszem,
Gondolhatod azt is, hogy komolyan veszlek Téged.

Amit írsz drága kincsem, hiszek én mindent neked,
Nincs is mit megbocsájtani, hiszen én értelek.
Újszülött édes Angyalom, édes kicsi szépem,
Elmondhatnám neked, hogy én mennyire szenvedek.

Álmok, kétségek, bennem vad viharokként dúlnak,
Mint a magyarázat nélküli széles fogalmak.
"Ez tenéked reménytelen, állj csak félre, ne tedd!"
Igen, - vet?dött fel bennem a fájó "gondolom".
"Amit hajszolsz - ifjúi vágy, - nem a te hajnalod!"

Budapest

...

Bátorságért kiáltottam, kitartásért énemnek,
Elszántságot kölcsönöztem vágyakozó lelkemnek.
Lesz, ami lesz, meg ne futamodj tettem fel a tétet,
Bizony semmi sem lehet úgy, amint azt elképzeltem.

Ámde, és íme, amint sejtettem s látni véltem én,
Megtörtént a csoda, - amit akartam,"megtört a jég".
Ez már szerelem, - de mit is írok, - nincs itt semmi jég,
Egy mély érzés kapuja nyílt meg el?ttem és felém.

Jóságos szíved, szép lelked, és önzetlen szerelmed.
Vágyad rejtett birtokába bebocsátást nyertem.
Boldog vagyok és büszke Reád magamban nagyon.
Rád azért, mert titkolt, nemes érzelmeid bírhatom.

Csodás érzés, szívedet adtad csupa szív kedvesem.
Megértelek én, - hogyne értenélek meg, de hiszen
Enyém a lelked, enyém a szíved, mert nekem adtad.
Szépeket írtál, több vagy nekem, mint azt Te gondoltad.

Úgy várt leveledb?l éreztem, melegség sugárzott,
Az a t?z, a boldogság, - ami engem is bódított.
Nem is folytatom boldogan rótt soraimat, - várod!
Máris küldöm levelem ezt, ami hozzád íródott.

Légy boldog, aggódj értem, aminthogy én is Teérted.
Ha majd valamiért megbántanák jó és szép lelked,
Vagy a furcsa bánat érzete hatalmába kerget,
Gondolatod felém küldd, hidd, az felvidít majd Téged.

Ha id?d engedi, kérlek, ne kínozzál, írj nekem!
Gondolatban biztos lehetsz, szüntelen veled leszek.
Rám gondolj gyakran sokszor s azonnal, ám gondolj azért,
Érzéseim lángja lobog igaz, h? szerelmedért.
Kedves leveled érkezését mindig várom, lesem,
Mindegy az, hogy mit írogatsz, írjál bármit életem!
Mindig reméllek, számomra Te, - örökké létezel.

Budapest,
1971.

...

Nem adhatom neked a bazilika tornyát
nem adhatok neked eget
sem a Clunyb?l a kilenc vizigót koronát
még üdvöt sem adhatok neked
de egy picike erszényt adhatok
lágy egérprémeset
ráfestve egek csillagok
s benne kék könnyemet.

Nem adhatom neked Capri szigetét
szépséget nem adhatok
nem süthetek ropogós cseresznyésrétest
merthogy veled boldog vagyok
de egy pici tokocskát adok neked
puha vadmacskab?r az egész
a balfel?li zsebedbe tedd
és soha bele ne nézz.

...

Mikor megismertelek ügyet se vettetem rád,
S mégis felhívtad figyelmem, hogy létezel!
Mióta közelebbr?l ismerlek az óta jó érzés fogott el,
Talán mert oly sok mindenben egyetértettünk!
Amikor melletted vagyok, az id? csak elrepül,
Hisz a társaságod teljesen ellenállhatatlan!
Biztos, azért mert annyi mindent megosztanék veled,
Nem is tudom, hogy miért, hogyan de ez jó érzés!
Nem bánom, hogy TE lettél, de bárcsak másképp döntenél,
Észrevennéd, amit nem látsz s teljesítenéd álmaim álmát?
Te lennél; a fény, a sziget, a vár hova a szívem hazatalál!
Kétségek közt füledbe súgnám; SOSE VAGY EGYEDÜL!
A percet feledni sose tudom mikor els? csókod égett az ajkamon,
Arcom t?zben égett, remegtem hisz akartalak téged!
Szeretnék újra s újra elveszni szemed tengerében,
Érezném a gyönyört, mit CSAK NEKEM nyújtanál!

...

Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány - ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.

Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején -
irigyeltek még az angyalok is
fenn a felh?k tetején.

S ez lett oka, hogy sok éve már,
tengerpart bús mezején
felh?k közül jött egy csúnya szél
s megh?lt Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el ?t
tengerpart bús mezején.

Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb legyen ? meg én,
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején),
hogy jött felh?b?l éjjel a szél
s megh?lt s meghalt szegény.

De szerelmünk több volt, mint soké
ki nagyobb, mint ? meg én,
okosabb, mint ? meg én
s sem az angyalok a felh?k felett,
sem az ördögök a tenger fenekén
nem tehetik, hogy szívt?l a szív,
elváljunk, ? meg én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
s csillag ha ragyog, már véle vagyok
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.

...

Onewéj, ébredj szerelmem,
te vagy a virág az erd?n,
te vagy a madár a prérin,
lágy szemed akár az ?zé.

Ha csak egyszer rám tekintesz,
boldog vagyok, olyan boldog,
mint a prérin liliomszál,
hogyha kelyhét harmat érte.

Lélegzésed édes illat:
vadvirágok szaga reggel,
szárnyaló illatuk éjjel,
hulló lombok évadában.

Minden csepp vérem feléd lök,
vágyik egyesülni véled;
úgy vágyódom rád találni,
mint forrás, ha napba szökken,
s tündökl? holdfénybe éjjel.

Ébredj, rólad zeng a szívem,
ha közel vagy, oly örömmel,
mint sóhajtva daloló fák
eperérés hónapjában.

De mikor boldogtalan vagy,
szívem úgy fordul borúsra,
mint fényes folyó sötétül,
ha felh?k árnyéka hull rá.

Amikor te legvígabb vagy,
zaklatott szívem der?s lesz,
mint folyón, a hideg szélt?l
fodrozó hab nap tüzében.

Mosolyog a föld, a víz is,
mosolyog a tiszta égbolt;
de mosoly nem j? a számra,
ha te már nem vagy körülöttem.

Árva vagyok, árva, nézz rám!
Szívem lüktetése - nézz rám,
ó, ébredj, ébredj szerelmem,
Onewéj, ébredj szerelmem!

...