Lelkemben a múlt a kincs, de szépség sosem tart örökké,
Ahogy öregszek, több a múltam, út így válik rögössé…

Életünk a múlt, a jelen és a várva várt jövő!
Olykor kínos, javíthatatlan, lehet, ökörködő.
Van bizony, ha ideért, akkor rögvest irgalmatlan,
Máskor meg sokszor oly' felemelő, sőt szakadatlan.

A jövő, az maga a múltat elsöprő,
És van, amikor olyan, mint lélekvesztő!
A jövő, az eljövendők meghozója,
Meg van, amikor a kóma okozója.

Az élet bizony, hihetetlen gyorsan elmúlik,
Mikor fejed felett az időoszlop lehullik…
Merenghetsz az élet csendjében de, összeomlik.

Elmélkedni az élet múlásán, annyi, mint múltba menni,
Idő múlik, rohan a világ, és ez ellen nincs mit tenni.
Ami elmúlt, késő bánat, vissza nem jön, kár keseregni.

A múlt aurája, szinte minden elől védelmez,
De gondolkozz, nem mindegy a lelked miként vélelmez.
*
Érzed, betemet
A múlt, csak rosszabb lehet.
Nem, mert csak jobb lesz.
*
Múlt, húz és taszít.
Maradj Te igaz ember.
Út… csak előre!

Ha merengek, a csend üzenetet is küld nekem,
Tudom, hogy enyém a saját múlt, nyugszik a lelkem.
A múlt-erő körülvesz, mert ez az én életem…

A múltamon, ha elmerengek, közben megszűnik az idő,
Ilyenkor velem van az emlékem és ebben van az erő...
Merengésem is véget ér, bármennyi a reá szánt idő!

Miközben merengek, el is bambulok, de megy az idő,
Marad a csend, nyugalom, szeretet, ez akkor elő jő!
Megnyugszik a lelkem tőle, mert érzem, ebben a jövő!

Repül az időm, a múltam nekem is folyvást csak nő,
Érzem én, egyre többször kell merengésre az idő.
*
Kopott fényképek…
Pótolhatatlan érték.
Személyes emlék.
*
Emlék értékek,
Múlt idő kitöltői.
Ősiség álom.

Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.

...

Sok-sok ezer csillag-fénynyaláb ringat.
Közben kicsit horkant a szél… pillanat.

Magam vagyok az érzéseimmel,
De tán’ velem fenyőfa, díszekkel…
Ablakon a Hold is bevilágít,
Benne bízok, ő talán nem ámít!

Szobában a feldíszített fenyőfánk ragyog,
Kint az este a holdfénnyel némán társalog.
Lélektavacskámon csónakázik a karácsony,
Kint a jég teljesen beállt a csatornarácson.

Élet beszennyezte jóságom tiszta tavát,
Ismeretlen angyal hallatja égi szavát…
Én meg, küzdöm magamat, egész életen át…

Karácsony van, az én boldogságom határtalan,
Ha ma véletlenül rossz lennék, az akaratlan…
Kint meg, jó nagy köd van, látom, hogy átláthatatlan…

Karácsonyunk, mint puha fészekbe, szobába begömbölyödött,
Ez bizony nagy öröm, mert úgy látom én, a fény megkettőződött…
Ma már láttam, kint a foszló pára, a fenyőfákról csöpögött…

Nincs okom a könnyekre, de térdelve is homályosan látok,
Kreálok majd valamit az életben, amit fánk alatt várok…
És lesz ott majd ajándék szeretet, vigyázva ápolgassátok!

Ma van a szent karácsony estéje, és hívőn hiszem,
A szeretet mindent legyőz, ezt majd én tovább viszem…
Szemetekben az öröm csillogását, majd őrizem…

Lehet, hogy talmi árny, ez a csillogás,
De ablakon beszólt egy angyal: nyomás,
Menj ki a kapuba, vendég jött… ki más?

Vecsés, 2015. december 1. – Kustra Ferenc József

...

(3 soros-zárttükrös)
Ücsörgők már vaksötétben a teraszomon,
Az éjszakai felhőtlen eget bámulom…
Ücsörgők már vaksötétben a teraszomon.
*

(Leoninus csokor)
Sötét égbolton bogozom kifelé a csillagképeket, Igy keresem a lényeget.
A Hold olyan, mintha egy fotós tette volna föl és ma nagyon szépen tündököl.
Csak nézek a sötétben és elemzem, hogy a jövőben, várhatóan mi lesz velem…
A rongy életemben bízhatok... hogy változik? Vagy lesz mellé egy jobb, második?
Hmm… nem is hiszek, hogy más lesz, minthogy az sem, télen majd köd lesz?
Várom is, hogy sötét égbolton jelenjen meg fény, mint bizalom-szerű tünemény.
*

(Senrjon trió)
Azonban az a helyzet
Ez a vágy csak mesék részese.
Lassan fáradok…
*
Az én szerepem folyvást
Ugyanaz és éltem romhalmaz!
Lassan fáradok…
*
Álmaimban minden szép,
De ez az élethez nem elég…
Belefáradok…
*

(Leoninus csokor)
Az élet bizony nem csak egy tollvonás, de nem is egy szó aláhúzás.
Ráadásul nem én irányítom, mert nekem, a sorsom az örök gardedámom.
Egyet tehetek, holnap folytatom a poéta életet, abban látok életet…

Vecsés, 2015. július 26. –Kustra Ferenc József- Csak úgy meditáltam… magamról, magamban írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában!

...

Hebegek-habogok, összehordok hetet-havat,
Egy azonban biztos, az élet nekem nagy falat.
Nincs levegőm, fuldoklom, tán’ a torkomon akad.
Nincs különbség… élet és halál egy tőről fakad.

Én már nem érzek semmit és már nem is érdekel,
Életem, mint lyukas kalyiba, mit a szél bélel.
Elszaladt a csikó is, de nem velem… előlem.
Itt maradtam gyalog… bármi történhet felőlem.

Elmerengek, kesergek, sírok és csak feszengek,
Sík pusztában fetrengek, a semmiben lebegek.
Tán’ jó lenne ez, ha illuzionista volnék,
Akkor tán’ nem a pokol bugyraiban tüzelnék.

Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc József

...

Asztalomon egy majd’ végig-leégett gyertya még világít,
Fénye körülölel, érzékelem szeret, bizony nem ámít!
Olyan, mint egy lián, körbe ölel a hullámzó fénye,
Ez bizonyítja, hogy még velem van, ez a léte ténye.

Az idő megkerget, mert mindjárt fénytelen sötét lesz,
Gondolatban már búcsúzunk és egyedül nehéz lesz.
Nem lóg a nyakamban kényszer-nyomor, verset írok van ötletem,
De sötétben verset írni, görcsös, mint a kényszeres életem.

Még kell két versszak, de ne legyen semmilyen végzetes kényszerből,
Gyertyácskám még kicsit bírja, segít menekülnöm nagy kényszerből.

Így akkor hálás vagyok a kis lángvetőnek, utolját nekem lobogta',
Nem firkantgattam, írtam, picirike gyertyácskámnak kényszertelen hála…

Vecsés, 2016. április 2. - Kustra Ferenc József

...

Majd’ megőrjítesz Izidóra!
Így járok minden virradóra.
Éjjel álmodozok,
Reggelre… fáradok.
Főleg most, messze vagy hasóra…

Éber álmomban megtestesülsz,
Vágyhullámomon velem repülsz…
Ölelés tárgya vagy,
Hiányod, roppant nagy.
Jó lehetne, ha csókokat küldsz'…

Hogy bírjam csók nélkül, Idóra?
Veled ülnék extázis lóra.
Belenyalnék a Te
Fagyidba, kétszerte.
Ments már meg lelkem Izidóra!

Vecsés, 2019. augusztus 2. – Kustra Ferenc József – Romantikus LIMERIK csokor

...