Szeretlek hisz te vagy az élet, hiányzol s nélküled félek!
Mióta velem vagy boldog a lényem, nélküled elvesznék egy nagy réten!
Te vagy kivel kelek s fekszem, érted dobban a szívem!
Szeretem ölelésed, csókod, közelséged hisz a vágy valóra vált!
Nem álom és nem is mese te vagy a szerelmem megtestesít?je!
Te vagy kiért élek s bosszankodom, nehogy elbízzam magam nagyon!
Szerelmünk oly sok mindent megért már s még mennyi szépet talál!

...

Én mindig gondolok rád,
ha felkel a nap és este,
ha nézem a csillagokat.
Nagyon rossz az, hogy Te nem vagy itt velem,
Soha nem múlik el irántad a Szerelemem!
Én még várok Rád.
Nagyon hiányzik az amikor át ölelsz,
olyan sok az a többszáz kilóméter!
Most már inkább lehunyom szemem
és elképzelem,
fogod a két kezem,
Szeretlek éjjel!
Szeretlek nappal!
Szeretlek örökké boldog szerelemmel!

...

?szbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél
Mikor már a szív h?lni készül, már szeretni nem is remél
Akkor jöttél te a messzi semmib?l, észre sem vettelek
Mikor életem egén már hullani kezdtek a levelek

Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom
Hisz sosem lehetsz enyém, b?n szeretni téged, ezt jól tudom
Harcolt a józan ész, de az érzés oly er?s, könyörtelen
Átgázolt, mint vadul tomboló vihar szívemen, lelkemen

Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet
Nincs er?, mely elmoshatná a köztünk feszül? éveket
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere
Én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre

Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon
Rád gondolni minden este, s veled ébredni minden hajnalon
Ki is vagy te nékem? ? éltet? napom, ?rz?m és támaszom?
Koldulva lesem a viszonzást mosolytól ég? arcodon

De langyos ?sz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél
Mint könny? levelet, úgy sodor t?lem majd messzire a szél
A hulló hó gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet
Marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet

...

Ígérd meg nekem,hogy mindig velem leszel.
Ha gyötör a bánat, te akkor is ott leszel.
Úgy rohan az id?, futnak az évek.
De súgd a fülembe, hogy ezt már velem éled.
Oszd meg velem múltad, bár nem voltam része.
De ne engedd a jöv?t a múlt feleméssze.

Kezdjünk új életet, hisz még van sok éved.
Én boldoggá teszlek, és ez nem ígéret...
Csak érezzem, hogy szeretsz ez fontos nekem.
És akkor te leszel, az egész életem.
S, ha életem alkonyán lehunyom szemem.
Ígérd, hogy akkor is ott leszel velem.

...

Agy? Zsuzsanna, sz?ke rózsa,
nyolc teljes napja kedvesem!
A kurta gyönyör, édes óra
talán a legjobb szerelem.

Tudom-e most, hogy eleresztelek
bolyongva majd hová jutok?
Isten veled, te szép, te legszebb!
Sietve, messzebb,
csak elfutok.

Megyek, s a csókod búcsulángja
még ajkamon lobot vetett,
még megpihenni, kicsi lányka
karomba hajlik szép fejed.
Érzed, a szívem egyre reszket?
A tied vígan dobogott!
Ha elmegyek, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
szeretlek ott.

A nyerget már lovamra tették,
jaj, miért is nem marad velem
a te haszontalan fejecskéd,
melyt?l most illatos kezem?
Szemed nevetve rám mereszted,
mint nimfa, ha futásba fog.
Még szemem is, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
csak mosolyog.

Ó mennyi báj, és mennyi bánat
édes bucsúdban, gyermekem!
A könnyed is csupa varázslat,
szemedb?l szíved int nekem.
Vígaszt adna, ha halni kezdek,
szemed, mely élni buzdított.
Mégis megyek, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
már csak sírok.

Zsuzsanna, majd ha elfelejtesz,
egy percig ?rízd még tovább
- mint virágot kebledbe rejtesz -
hervadt szerelmünk illatát.
Ti boldog esték, hova lesztek?
emléketek még itt ragyog.
Isten veled, te szép, te legszebb!
Sietve, messzebb,
tiéd vagyok.

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...