Kedveském, kis szerelmem Judi,
Vágylak puszilni, simogatni…
Ülhetnénk a fűbe,
Álmosan… el dőlve.
Rég jártál erre… nincs valami?

Kedvesem, nem feledlek soha,
Szívem nem lett másé, nyugodj na!
Fűben majd heverünk,
Álom-nyugtot lelünk.
S a szélben zeng szívünk dala.

Kedveském, kis szerelmem Judi,
Írd meg, nem kell nekem aggódni!
Hiányzik szép lelked,
Hiányzik sok eszed.
Jöjjél már, ne kelljen aggódni!

Kedvesem, nem hagylak el téged,
Csak az élet sodort el tőled.
De eszem, lelkem él,
S ha írok, azzal kél.
Jövök, újra ott leszek veled!

Kedveském, kis szerelmem Judi,
Vágylak kicsim… fogsz megérkezni?
Nagyon el vagy tűnve,
Kettőnknél: kihűlve?
Hiányzol, szerelmetes Judit!

Kedvesem, csak csókomat várod,
Szívemben a lángot meggyújtod.
Ne hidd, hogy eltűntem,
Tűz most is ég bennem.
Lelkemben élsz, újra láthatod...

Vecsés, 2025. március 21. – Siófok, 2025. július 2. -Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban. A páratlan versszakokat én írtam, a párosokat, Gránicz Éva, szerző-, és poéta társam.

...

Mintha a nap bolondozva játszott volna az öbölben.
Az égből tűző forró napsugár csak épphogy szétloccsant
Az öböl vize friss szellőcske borzolta hullámain,
Fényfoltok rezegtek... meg horgonyzó hajók oldalain...

A fodros hullámok épp a lejtős pontnak ütköztek,
Felszaladtak rá játékosan… majd visszagördültek.
A kagylókörön tajtékot hagyott, mely csak meglappadt,
Mint mikor kelt tészta a rázogatástól lelappadt.

Az aprócska hullámokon halászbárkák ringtak
És a himbálódzó csónakok csak úgy siklottak.
A hullám, ahogy parthoz érve csapódott neki,
Sokféle szemetet, kacatot sodort, vetett ki.

A parti sávon sok-sok barnamoszat hevert,
Melyet magából a hullámverés kikevert.
Mindez gyönyörű barna és nagyon nyirkos volt.
Fanyar só szagot, nagyon töményen árasztott.

Az öbölben végig a partja mentén, nagyon sekély volt a víz
A kőből épült kikötő helyeket is mosta a tengervíz.
Öböl közepén kikötéshez vártak besorolva a hajók
A nagyon tűző napsütésben majdnem úgy főttek, mint a rákok.

Közvetlenül az öböl partján kőkazal sora állt
A napkorong nevetve felettük, tűzve ott megállt.
A nap a város utcáira is kíméletlenül ontotta a tűzét,
A hajókon is érezték a perzselő naptól megolvasd aszfalt bűzét.

Vecsés, 2014. január 29. – Kustra Ferenc József

...

„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”

A lúdból tollam, nem gyárt maszatot, tintapacát
és gondolatom próbálja felvenni ritmusát
annak, amit néktek akarok, kívánok írni,
hátha szíveteket nagyon megörvendezteti...

A mai nap is elmúlik... lesznek a tegnapok,
sötétedik, kezdenek hullani a csillagok…
Az időm tőlem egy napot ellopott,
de ma is játszott… már elmúlt dallamot.

Íróasztalomon, csonkgyertya remegő lángja világit
és bár... már késő este van, ez a kis fény engemet ámít.
Azt sugallja, írjak még, körmöljek még verset ma este,
de már álmos vagyok, rám feszül az álom lehelete.
Most inkább megyek aludni, jó éjszakát néktek,
holnap... a kelő Napnál írok pár sort tinéktek.

Vecsés, 2013. november 18. – Kustra Ferenc József - Folytassa pályázatra – az idézet Babits Mihály: „A lírikus epilógja” c. verséből való.

...

Hétköznapi pszichológia… 73 évesen.

(Anaforás, 3 soros zártükrös)
Esteledik már az életem, ez a vég a végső?
Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő…
Esteledik már az életem, ez a vég a végső.

Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső,
Bemennék, de a tyúkok már elültek este késő…
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső.
*
(Septolet)
Mászni,
Hadonászni,
Adomázni.

Folyóparton szívem is dobog,
Gyors folyam vízként robog.
Reménytelen
Minden… elképzelhetetlen.
*
(Septolet)
Unom, jelentéktelen,
Fékezhetetlen a végsőség.
Idő nem áll meg!
*
(Apeva)
Az
Élet
Olyképpen…
Ahogy akar!
Szembe gurul vég…
*
(Bapeva)
Tyúkól,
Kínálja
Magát, bőszen.
Tyúkok kárálnak,
Adnak, esti csendnek!
Létrán fölmenni tudni,
De csak fejem verem be, jól.
Tyúkok nekem nem segítenek
Megoldásban, minek jön, a végső...
Pillanat, mi tarolva rám telepszik,
*
(10 szavas)
Állítólag élet, nem filozófiai kérdés,
Hétköznapi pszichológia, maga… a kérdés.
*
Arcomat kentem korommal,
Egy jó, kettő nagy marékkal.
Hátha elmegy most mellettem
És én élhetem életem.

Kakaskukorékolásra fölébredtem…
Filozófiámba, jól beleébredtem…

Vecsés, 2021. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott, alloiostrofikus versformában.

...

Hétköznapi pszichológia…

(szakvers)
Most nekünk az a fontos, hogy mára, amit rótt ránk az élet,
Abban él-e bennünk a régmúlt, valamint régiség fények.
Látjuk-e a régen elmúltak darabjait, mi volt élet…
De
Ha nem jelzi jelent akkor is élni kell, mutatják fények.

Életünk is más, tetteink is, de most nincs más, ez az élet!

Vecsés, 2018. május 11. – Kustra Ferenc József

...

Az életórám ketyeg, én csak hallgatom a csöndjét,
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.

(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam

Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!

(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*

(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.

(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása

Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*

(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.

(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.

Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?

Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.

...