(Septolet)
Micsoda ködgomoly!
Nem mosoly…

Nem látok kutyaházig,
Marad sokáig…
Napfény, benne oszlik,
Foszlik,
Porlik?
*

(Senrjon)
Idő levelet rezez,
Szépség valószínűtlen! Ez az.
Körgomoly gurul.
*
A köd ábrázolása,
Vak festőnek nem feladata.
Nap, csak áttetsző.
*
Már van őszi ezer szín,
Otthon, csak duruzsol a kályha.
Nyálkás, hideg köd.
*

(Septolet)
Kéményen,
Gólyafészek gyékényen,
Ködben fészek,
Sehol egy lélek.

Ködtündérek táncolnak,
Fázóskodnak,
Kémény, fészek álmodoznak…
*

(Haiku)
Ködtől fátyolos
A reggel, erdőn, mezőn.
Napfény elveszett!
*
Csendes a reggel,
Szélhiányban ébredez.
Köd-fátyolos… táj.
*
Puha- hajnali
Köd-fátyol fedi rétet.
Vadászkutya fut.
*
Láthatatlan a
Harmat, köd-fátyol alatt.
Hajnal, csak dereng.
*
Fehér fátyol lóg,
Lombtalan, kopasz ágon.
Egyre csak sűrűbb.
*
Új idő közelg,
Kék égre, ködfátyolt von.
Estfény halványul.

Vecsés, 2019. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Az utolsó őszi kirándulás…

Tegnap sétáltunk a kiserdőbe, mert bizony régen voltunk kint az igazi zöldbe…
Tegnap sétáltunk nem esett, de sütött nap... nem fújt a szél sem, jobb idő nem lehetett.
Tegnap sétáltunk, pihenés vezette ötletet és a délután jobb nem lehetett

Okos emberek mondták, hogy a zöldnek négyezer árnyalata van, de nem blöffnek.
Ücsörögtünk a régi kispadunkon, így bejutottunk a „pihenő kapunkon”.
Léleksimogató volt ahogy a napsugár fák közé türemkedett... a napsugár.

Míg ücsörögtünk, látva láttuk a leveleket, mind az összes hulló betegeket.
Néztük, hogy a négyezer zöldet egészíti, rozsdás és igy fölségesen mennyei.
Végül persze úgyis lehullik mind, a négyezer szint így aztán el is veszíti mind…

Pihentettük szemünket,
Mert ennyi járt már a testünknek.
Őszi utolsó…

Pihentettük lelkünket,
Mert ennyi járt már a testünknek.
Őszi utolsó?

Pihentettük testünket,
Mert ennyi járt már egészünknek…
Őszi utolsó!

Vecsés, 2023. november 1. – Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában.

...

Hétköznapi pszichológia…

(Septolet)
Jó lenne…
Nem-csak munka lenne!
Mindenki dolgos lehetne…
Lehetne.

Munka érdekli… kicsit?
Fikarcnyit?
Jottányit?
*
Normális, szokott élet kell neki?
Semmittevő léhaság élteti?

Tehetne hangyányit,
Akármit!
Gyűszűnyit,
Mákszemnyit…
Valódit!
*

(3 soros-zártükrös duó)
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?

Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság,
Az élet a vége felé, nem egy nagy mulatság...
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság.
*

(Bokorrímes)
Vajon milyen emlékek azok, melyek csak úgy a könnyedségről szólnak,
Ha nem volt az ólban disznó, akkor nem is kellett adni a disznónak!
És a munka sem volt szempont, nem is volt meszelése a disznóólnak.
*

(Senrjonix trió)
Mulatság, gondtalanság,
Szórakozás, ingyen vendégség!
Buli meg buli!
Vajh’ biz’ szórakozás az élet?
Van kinek! Normál élet lehet?
*
Ember, nem fáradhat el…
Mutatni; mulat egy magyar úr!
Ráerősítés!
Állandón szórakozó: buta!
Annyira, hogy nem maga ura…
*
Vannak; eszem-iszomok,
Fogy a kávé és a vadkender.
Ez modern élet?
Ez egy nagyon egyirányú lét!
Másra, Te nem hallgatsz biz’ ismét...
*

(3 soros-zárttükrös)
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd,
Bíznod kell abban, hogy egy jövendő életre még marad…
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd.

Vecsés. 2016. március 21. – Kustra Ferenc József - A vers alloiostrofikus versformában íródott.

...

Mint kínai selymes, sima szövet, bőröd… egyszerűen meséses…
Simogatnom, maga a kéj, azt élvezem, ez jól áll nekem.
Vágyam a bűnösségbe hajló, miattad ez meg neked áll jó’.

Mindenhol
Ilyen, kedvelem…
Élvezem.

Zamatos,
Kéjre éhesen…
Élvezem.
**

Lángol a vágy, testembe vájt, bennem a tűz hajt.
Éj leple takar, heves szívem téged akar.
Bűn, ami kell, csábít a szép vágy, édes a jel.

Vecsés, 2019. április 9. – Siófok, 2025. augusztus 31. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek, erotikus, alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal.

...

Ránk... fölcsillan a remény, de csak átkozott csaló!
Sajnos, nagy eredmény tőle, nem igen várható!
Itt van a valóságunkban jóformán minden nap,
Vasárnapi misén is erről prédikál a pap.

(sedoka)
Miért csak ámít...
Bennünk él, felcsillan, de...
Olyan ritkán lesz való.

Becsap bennünket,
Néha villódzik s tovább
Mi csak várjuk a csodát.
*

A lelkünkben van vágy, van bússág, sok-sok elérhetetlenség,
Van hiány és szeretetlenség, ezek mind reménytelenség...

Mindig nagyon fáj,
Ha nem teljesül vagyunk,
Reményvesztettek leszünk.

Amikor a vágy
Gyötri testünk, a téboly
Kerget. Reményünk elvész.
*

Megállás nélkül küzdünk, hogy a vágyunk-reményünk teljesüljön,
Előlünk semmilyen kedvező megoldás el ne meneküljön.

Küzdünk szüntelen
Bármibe kapaszkodunk
Hogy teljesüljön vágyunk.

Fel sosem adjuk,
Azért is, csak harcolunk
Ha csepp reményt még látunk.
*

Így aztán az élet, az elérhetetlen reménységekben telik...
És ne hazudj magadnak, mert Te is így élsz... lelked, csak reménykedik.

Elérhetetlen
Reményekben ringatva
Magunk, múlik életünk.

Ábrándot űzve,
Talmi reménységekkel
Tengessük az életünk.

Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 5. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a sedoka –kat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A sedoka (5-7-7, 5-7-7) csokor címe: ”Néha villódzik…”

...

Nem tudom, hová is lett az én vonatom,
A sínekem mellett magamat baktatom…
Azt látom, hogy a sínekemen, a távolban egy üres vonat jön,
És ha, arra felszállhatnék, boldogan el is múlna a lét-közöny?

Vonszolom magányosan
Sáros sorsom, mocskosan,
Ha kapnék még egy esélyt
Nem élnék magánosan.
*

Látom a vasúti pálya szélén, sok a kopasz ágú fa,
Közben elmélázok, miért, mitől lenne ez nap más, pont ma?
Hová lett az én élt létem,
Hol van a sok fa-levelem?

Elfújta az őszi szél,
Eltűnt a sok rőt levél.
Mint a csupasz fák, árva
Lelkem egyedül zenél.
*

Mondják, ki egyszer elvetemült lesz, az is marad,
Mosakodhat bármennyit, a lelke tán' úgy marad?
Én nem lettem elvetemült, így lelkem jó marad?

A sors, létem hiába
Vonta fekete gyászba,
Lelkem hófehér maradt,
Testtel harmóniába.
*

Hová lett a régi szép életem, mi nekem, nem is volt,
Hová lettek a vágyaim, ami nem volt magam koholt.
Hová lett a szeretet... mi kisfiúként begyakorolt?

Vecsés, 2017. november 17. – Szabadka, 2018. február 17. - Kustra Ferenc József– A verset én írtam, a háromszor négysoros-hét szótagos „Zhuzchici” = „bambuszliget” formát [Rímképlet a, a, x, a. (x = végtelen…)] szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe:”Egyedül árván”

...