Versben és senrjúban…

Holnap is születnek majd, és meghalnak:
az emberek temetnek vagy mulatnak.

Ahogy besötétedik, sötét paplanjával betakar az este,
Én meg könnyezek, a mécses lángban, múlva megszűnt reményt keresve.
Az avar -volt falevelekben-… koszorúval kézben botorkálunk,
Arasznyi vastag levelek alatt végül a sírra rátalálunk.
Az avarrá lett faleveleknek ez volt biz' az utolsó útja…
Utolsó utunk nekünk is lesz! Vagy, más egyelőre a sors útja?
*
Sírodnál ülök,
Nyugalomban, csend ölel.
Emlék, felbuzdul.
*
Rég elmúlt az élet, nincsen felhőtlen vidámság
Itt fájdalmat szül az örök kilátástalanság…
Senki sem örül… ez maga a méltánytalanság.

Elmentél végleg, itt hagytál, együtt továbblépni nem lehet,
Emlékeimben a szép, együtt töltött múlt még, el nem veszett.
*
Volt egy életed,
Vastag könyv őrzi létet.
Emlékezés jó!
*
A felhőket nézni, amikor láncokat kell fogni?
Nehéz a levegő, mikor vihar fog keletkezni,
Nehéz lélekkel, nem tudunk szabadon lélegezni...

A túlvilági messzeség, ami minket egymáshoz közelebb hoz?
Kár, hogy most, mert ennek már nincs köze a közös-átélt boldogsághoz...

Nincs semmi csak űr a szívemben csak, süket némaság,
De ez is széttört, ez maga az ezer szilánkosság…
Itt érzem a sírod mellett, emlékezve szépre és jóra,
Hogy a léted felett halál őrködik, immár állandóra.

Míg múltunk torzult mosolya, lelkemet a sírod mellett remélteti,
Addig lelkem –emlék- bússág köpenyét, átszakítani rendelteti...
Csak állok a síremlékek és a motoszkáló csend hangjai között.
Feltolulnak a lélekben emlékeim, amiket szívem megőrzött.
Szereteted az élet mellé, néha könnyet is fakasztott,
Ezekből egy-két csepp örökre az én arcomra is fagyott.

Halkan csendes volt a lépte a halálodnak, azt nem is látta senki,
Te sem vártad, bizton nem is akartál… éjszakai kísértet lenni.
Csendesen, talán lábujjhegyen lépdelt a vaksötét homályban,
Ő tudta, hogy miért jött! A Te időd lejárt, hitt elmúlásban!

Gyertyákat és mécsest, elhelyezzük, rátesszük a sírra,
(Letesszük a koszorút is), lelkünk emlékezik sírva.
A kis gyertyalángot szeretném neked megvédeni, óvni.
Halottaim iránti szeretettel óvni, körbe vonni…

Már talán, elkorhadt koporsód lent, sír-csend mélyében…
Neked már megszállottság, ott maradni... föld mélyében?

Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot,
És biz' az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot.
Mikor elindultam haza, a talpam alatt ropogtak a levelek,
Éreztem a sündörgő, átkozott halált… még maradtak kint emberek…
*
Bizton tovább élsz,
Én lelkemben… örökké.
Rád, emlékezek…

Vecsés, 2014. október 10. - Kustra Ferenc József

...

Versben és senrjúban…

Elveszett élet,
Élőt, magányra ítélt.
Új jövőkép kell!
*
Tűzből parázs lett,
Parázs meg, hűl hamuvá.
Fahasáb szikra?
*
Felszabadító
Had nincs, ima sem segít.
Elmúlás véges…
*
Ne szégyelld, ha fáj,
Könnyek kikéredzkednek…
Ne kerüld magad!
*
Por-hamu lélek,
Saját betonkriptában…
Csendesült vágyak.
*
Élet, monoton,
Rohanvást elsorvadás.
Tüzek, már kinek?
*
Élet keserű,
Még a jók is elmennek.
Társas magányok.
*
Ég mécsese, bíborral áraszd fényed a földre,
Halottak napja az emlékezésnek ideje…
Terítsd be fényeddel az összes sírhantot,
Nézd a fájdalomtól könnyező sok arcot.
*
Pergő gondolat!
Márványról jön a visszhang…
Válasz már nincsen.
*
Zokogó bús szív,
Kőkemény kilátások…
Jó, már sohse lesz.
*
Remény érzése
Fényt és meleget nem ad…
Hamu is kihűl.
*
Nagyon nagy volt szegénykémben az élni- akarás-szenvedély,
Letaglózta, elvitte a halál… mélye, mélységesen mély.
Mi maradtunk, de élet, nekünk is, nagyon csúszós meredély…
*
Lépteknek nyoma
Van avarban. Szétfújva.
Gyertyafény ragyog.
*
Ünnep, jövőre,
Hogy ismét ideülünk.
Ha még lesz élet!

Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József

...

Éjjelente néha könnyek közt alszom el,
És néhányszor, rémálomra ébredek fel,
Ez, mint rostos szívszakadás nálam telel,
Bánatcseppekként a lelkemben vesztegel.

Felettem, a gyászban, zokogva sír a felhő
A kifújt dohányfüstöm, mint a szálló szellő
Száll az égbe utánatok, kedves rokonok,
Ez is segít, hogy csökkenjenek a rémálmok.

Elmentetek, itt hagytatok, küzdhetek egyedül,
Folyvást reménykedek, hogy életemre fény derül…
De az éjjeli ébredéskor, éj kettétört derekán,
Még azt sem érzem, hogy az időm lassan-gyorsan pereg tán.

Halottak napján elmegyek a lakhelyetekre
Viszek virágot és gyertyát gyújtok, kedvetekre…
Kinél-kinél sírok, máshol ejtek száraz könnyeket,
Ott érzem... a nagyon lassan múló, nehéz perceket,

Itt én nem kapok mást, csak nincs már (hiányzó) öleléseket,
Sokan vagytok... járom a temetői kiszögeléseket.
Hiányoztok! Élek én tovább a rémálmokban,
Marad, csöndes elmélkedés a hiányotokban…

Halottak napján a sírotok mellett, hiány kissé enyhül
És azért csak kissé, mert emlékekkel én vagyok egyedül…
Most azonban virágokat-koszorúkat ide leteszem
És ezek maradnak itt emlékeztetőül énhelyettem.

Még lesöpröm a sírotokat a sok szél hordta levéltől,
Aztán elballagok haza, bánatosan a sok emléktől.
Itt maradnak, a szeretet lángjai, gyertyák és mécsesek,
Pici lángok fűznek össze bennünket, ennyi kell... léleknek.

Vecsés, 2014. május 16. – Kustra Ferenc József

...

Az emberiség nem mutat jóra változást… él a háborús világhelyzet, de, nem mert rosszabbodik.

(Első rész: 2016. 03.14.)
Huh! Micsoda emberhalmazban élünk,
Vannak itt mindenféle népek vélünk…
Itt semmi sem függ attól, mi mit kérünk.

A földön elterjedtek a népek,
Akik se nem jók, kik se nem szépek…

Ugribugri majm',
Berakja a lábait.
Ő, az ész osztó.

Diktátor hajlam,
Sokaknak a sajátja.
Sárba tiporni.

Nemcsak hatalom
Kell neki. Észt terjeszti…
Azonos népek?

A gondatlanság
Uralkodó eszme lett.
Óh, tudatlanság…

Tarol a szeretethiány mindenfelé,
Csak az önzés, amiben örömét lelé…
Erővel elintézés mód… ezt terjeszté'…

Megoldás nem látszik, tán’ csak bujkál,
Emberi faj csak egymásba vájkál…
De, ha majd ember a Marson mászkál…

Úgy tűnik, hogy éppen veszélyes vulkán van kitörőbe,
Párhuzamosan egy cunami hullámzik kikötőbe…
Eljő idő, hogy emberiség elmegy a feledőbe…
***

(Második rész: 2024. 08. 15.)
Ó, emberiség
Látom, nem lesztek jobbak!
Krokodil… jobbak…

Mit írtam
Idő helytálló!
Valóság!

Emberek!
Javíthatatlan!
Milyen lesz?

Fanyalgók!
Mily’ viselkedés?
Mi vón’ jobb?

Diktátori hajlam megerősödött,
Uralkodó eszmeként csak előzött.

Ezeknek a butaság is kell, mert ezzel érnek célt el…
Kettős beszéd? Rosszindulat alapja, mind ennek foglya.
Szeretet nincs, ennek hiánya… beleestek ebbe a hibába.
Tudatlanság csak fokozódik, emberiség ezen hánykolódik.

Közben már folyik az Ukrán háború, szétterjedt a gyilkos ború…
Vannak államok, kik ezen nyerészkednek, meghajoltak végzetnek.
Önzés és pénz gyűjtés, smucigság erővel, ne legyen harc mennykővel.

Ukrajnát meghülyítettek, az emberek „életét” így megszüntették.
Férfiember nem mehet utcára, „elfogják”, viszik, front egy ugrásra!

A megoldás a vak ló?
Mi hiányzik, mi egy látó ló!
Ima békéért!

Emberek! Túl kell éni!
Békességet kell teremteni!
Ima békéért!


Gazdag otthon gazdagodj!
Embertömegeken uralkodsz…
Ima békéért!

Vecsés, 2024. augusztus 15. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában 2 részben, de látni, hogy a helyzet nemcsak ugyanaz maradt… atomháborúsra-súlyosabbra megváltozott!

...

Büszkeség, félelem vagy akár a kétség!
Ne engedd, hogy eluraljon a semmiség.
Lehet, azt gondolod, hogy az életed egy gyenge fércmű,
De bízz, hogy nem, hanem majd lesz egyszer igazi, élethű…
Hosszú utamon bandukolok, futok, loholok, vagy csoszogok,
És lehet, hogy az életművem, amit megszállottan hajszolok?

Örömmel fekszek le este, várom, hogy várjon a reggel,
Addig is éjjel, majd szépet álmodok a süket csenddel.
Lefekszem békésen és lehet, hogy ez az utolsó alkalom?
Így, ha ebbe belegondolok, akkor ez maga a fájdalom.
Ha majd megszűnik életem, a fontos létem,
Akkor fogod megérteni, hogy mit vesztettem.

Lehet az neked szélsőséges vigasz, ha utcán, mint bolond úgy szaladsz?
Igen vagy nem? Szinte biztos, hogy halál elől, élted vesztébe rohansz…
Múltad útját bejártad, karjaidat széttártad, értelmed átkarol,
Ő van, vele az ősvényen bízz, hogy neked segíthet jobb jövőt rajzol.

Az idő vasfoga, előbb-utóbb minden csontról majd a húst is lerágja,
Festék réteg alatt is dolgozik a világ jó pénzen edzett vasfoga…

A szívem virul, dobog és bár az eszem nem gondtalan,
Még télen is van olyan fa erdőben, mely nem lombtalan…

Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.

...

Hmm… ez a világ úgy van berendezve, hogy minden múlandó,
Hmm… még talán az ott fénylő csillag is, mi egyelőre lobogó…
Hmm… ez a világ úgy van berendezve, hogy minden múlandó.

Minden veszendő ezen a hétköznapi tájon,
De hangoztatjuk egy nem… örökön fájón…
Minden veszendő ezen a hétköznapi tájon.

Mert, ha igaz lenne, hogy a szeretet örök, nem volna háború, az ellenségeskedés örök.
Mert, ha igaz lenne, hogy az ember fő oszlopa a boldogság, nem lenne örökös a harca.
Mert minden múlandó ezen a világon, közben meg az enyészet az úr a boldogságon.
Mert sokan állitják a szeretet az örök, végtelen pusztaságon, közben meg ott minden örök.
Mert most is háború van és romba dől a világa, mégis van ki hirdeti, ez a szeretet világa.
Mert azt is mondják, hogy új élet terem a pusztaságon, s aranymag nő elszárad virágon.

Minden mulandó ezen
A világon, szem is lezárul...
Szeretet fényben.

Ha végtelen setét lesz,
Pusztán boldogság, tovább ragyog…
Szeretet fényben.

Minden múlik világban,
De talán szeretet velem lesz…
Szeretet fényben.

Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Madách Aladár: [1848 – 1908] azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában.

...