Vízióm a jövőről…

Az én utam felett boldog gerlék búgnak,
Vadludak vében, csak úgy, előre húznak!
Ők nem néznek a napba, így nem vakulnak.

Az én utam, előttem kanyarog a végtelenbe,
Nem is látom a végét… talán a reménytelenbe…
De biztos, hogy megy tovább… mint eddig az esztelenbe.

Tarkítják a bombatölcsérek,
Ezekben meg csapadékvizek.
Araszolok… minek válldíszek?

Érzem életfáradtságot, utam le fog járni,
Végül is a tócsák közt négykézláb fogok mászni?
Közben majd rám csap a vihar! Így fogok átázni...

Szabad vagyok, mint egy nyüzsgő közlegény a bukott hadseregben.
Földhöz rögzítenek a láncaim, földhöz ragadt marad létem.
Csak lépdelek én a vaksötét éjszaka fekete lépcsőin.
Élek nem létező visszhang, visszavert, élettelen szavain!

De jó fent a boldog gerléknek, hallom, ahogy búgnak,
Szeretik ők egymást, majdnem egymásba belebújnak…
Látom, megvan a sártengerem… ez alap öngúnynak.

Hosszú utamon volt több átrakodó állomás
Meg, látom, mily’ zsírozatlan minden… csodálkozás.
Jól átrakodni nem sikerült, maradt álmodás…

Visszanézek, hátul már nincsen is út, sőt leomlott az alagút,
Elől meg a sok tócsa, meg sártenger, ez aztán nem diadalút…
Jól látom, vagy csak képzelődőm? Kell keresni egy koronatanút?

Hosszú utamat én már bejártam, szívem, szívből sokszor vérzett,
A lelkem jóformán be sem tudna számolni, közben mit érzett…
Mert a sokkoló behatásokra, nem is tudni, hogy mivé lett.

Éjjel sem volt soha enyém, nem pihenhettem, de a hajnal útra kél,
Lelkem a láncain kívül ugyan mit veszíthet, tán’ semmitől sem fél…
Igaz, realista, így tudja, hogy reménytelenül semmit nem remél.

Életutam, maga a langy mocsok volt, csak gáncsoskodás és árulás,
Meg nem értés, ellenállás, ezért lett a végső és örök fásulás…
Minek élni, ha a világ szemét, a kis jóindulat meg álruhás…

Volt nekem is jó-barátom nem is csak egy és mindenik koromban,
De mind „orgyilkos” áruló lett, lesnem kellett, ki van a nyomomban…
Megoldás sosem volt, csak dühöngtem, mint vihar a tengerszorosban.

Rángattam én a vészharangomat, de itt senki… nem is hallották!
A pusztában egyedül? Kik problémát hallották, visszahajtották!
Van, kinek van! Nekem is elkelt volna egy "támogató" jó-barát!

Nincs itt koronatanú, nincs még egy görbült út jelzőtábla sem,
El fogok tévedni? Lehet a sorsom, hogy tócsában végezzem?
Azt sem látom tisztán, mi a jobb, ha tartom magam, vagy vétkezem?

Ilyen gané utat rendelt nekem a sorsom
Ez az örökre kapott, saját életboltom,
De a nagy baj, hogy mindig üres volt a polcom…

Az utam, látom, megy, belevész a ködbe,
Sőt, belevezet valamilyen erdőbe…
De ott nem tudok pihenni, mint erődbe.

Bizony, hogy tudom, mi lesz a vége, eljön, majd abbamaradhat a harcom,
Fájdalmas a lét, hát még a vég, de igyekszek… mosoly díszíti az arcom…

Nem is látok sehol senkit, aki legalább sajnálna,
És csak gondolom, hogy ez a fájós lelkemnek használna!
Senki, senki! Enyém a sáros, tócsás utam magánya.

A vadludak vében, látom, a légi folyóson csak húznak!
Utam felett boldog gerlék, boldogan, szeretetben búgnak…

Vecsés, 2016. március 18. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Voltunk már máskor is felderítésen erdőben, eltévedt, kóbor árnyakkal,
Térdig érő hóban meredtünk sötétlő fák között, jó lett volna szárnyakkal…
Néztünk mindenfelé, de árnyak biztosan álcázó lepelben voltak,
Mert nem láttuk meg őket, visszajöttünk! Biztos, másfelé kóricáltak...
*

Zúgva, bőgve, forogva dühöngött az őrjöngő jeges szél
És velem együtt többen voltunk, aki még kegyelmet remél.
A jeges szélvihar hordta szerte a havat, ruhánk alá csempészte,
Védekezni nem tudtunk, sőt vadsága, a lelkünket is megigézte…

Csak fázva vánszorogtunk az éjszakai hóviharban,
Kiutat nem láttunk, de nagyon csúszkáltunk a bakancsban.
Ilyen katasztrofális időben megállapítani jóformán semmit sem lehet,
Csak botorkáltunk vissza a tábor felé, erre volt elég az utolsó lehelet…

Többen is a négy felderítési nap fáradtságával leültek,
Ennyitől, még a harcedzett katonák is teljesen kikészültek.
Történetem, ketten találtuk meg egyedül a tábort
És így mi lettünk hírmondó, ki hóviharban bóklászott.

A magas, nyitott és a szélfútta tereprészeken
Démoni kórusként süvített a szél, tán' részegen.
Mélyre süppedt a lábunk, szél- felkavarta szűz hóban,
Testünk kezdte sínyleni fagy csípéseit, baljósan.

Elfáradva cammogtunk egy jó mély szakadék mellett
Fehér halál kezdte szedni áldozatait, sejlett.
Különítményünk utolsó embere csak megcsúszott…
Kiáltása, ahogy halkult, a vihar úgy megnyúlott...

Az ennivalónk volt elég, csonttá fagyott... hiába volt,
Az evés gondolata is folyvást gyötört, hó átkarolt.
Első tomboló hóvihar egy nap, egy éjjel tartott szeleknek,
Tapasztaltuk a sebes és dermesztő dühét viharszeleknek.

Pirkadatkor teljesen szélcsend lett és majdnem elállt a hóesés,
És majdnem kiderült, ami volt talán egy órás, egy nagy átverés.
Addigra előkerültek a súlyos, ólomszürke felhők
És bevezető nélkül, üvöltve tört ránk… hóvihar-felhők.
Szinte kúsztunk, leszegett fejjel vánszorogva, nem sétaútra.
A körülmények miatt parancsot is adtam a visszaútra.

A hóvihar szembekapott minket. A látótávolság öt lépés volt,
Enni, pihenni, tüzet gyújtani nem tudtunk, már a lelkünk is roncsolt.
Katonáim lemaradtak, eltűntek, és ki maradt, az magát… vonszolt.

Nem is értem, hogy találtunk vissza két nap alatt, csúszkálva hóesésben,
Az állásunkhoz, de már csak ketten kóvályogtunk a sűrű hóesésben.
Helyettesem egy őrmester rendületlenül követett már nem beszéltünk…
Lefoglalt, hogy áztam, fáztam és éheztem, új hókupacba beleléptünk.

A tábornál megnyugodtunk, leheletünk kicsiny gőzfelhőként távozott,
A vihar elült, szemünk tisztán látott, már amit a fák között láthatott.
Eredményt nem értünk el, de több társunk is a vadász mezökre távozott.

Vecsés, 2014. január 31. - Kustra Ferenc József

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott…
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis „lázas” jókedvet.

Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.

Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.

A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt…

A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi…

Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott…
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.

Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét…

Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott… amíg lába érintette a föld porát…
Halotti csend uralkodott mezők felett…
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.

A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt… nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását…
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt…

Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön…
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön…
Szomjas volt… beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére… patakokkal.

A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba…
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította…

Vecsés, 2015. augusztus 17. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A két gép a hangárok előtt várta a pilótákat,
És kapitány mindig maga próbálta ki hajózókat.

Tegnap jött meg Maury hadnagy, aki már gyakorlott pilóta,
Ő ült előre, kapitány, mint megfigyelője hátulra.
Chenina Des Dames fölé repülni, volt a feladata.

A másik gépet meg Deschamps vezette,
Givall volt a társa, megfigyelője.
A motorjukon javítani kellett, mert „amerikázott”,
Így később egyedül indultak, lekésték közös szeánszot.

Kapitány kérte a zászlóst, mint parancsnok helyettesítse, míg oda vannak,
Ő meg igyekezett helytállni a bizalomnak, felemelő feladatnak...

Aztán valaki kiabált, hogy jön a kapitány gépe…
Lassan, láthatóan motor nélkül, csak siklott lefele…
Landoltak és mesélték, négy ellenséges Fokker volt a nyakukon,
Mind lőtt rájuk, alig kaptak be… de hűtővíz elfolyt egy kis lukon.

Kapitány kérdezte, hogy Deschamps megjött-e, hol van,
De csak azt tudták, hogy feladaton… valójában.

Az idő gyorsan elmúlt és a mézszínű földtakaró
Hirtelen sötétszürke lett. Repülő még nem látható.
Mindannyian idegesek voltak süket félelem lakozott bennük,
Bajról nem beszéltek, -babona- nem lehetett, le volt hajtva a fejük.

A kantinban ücsörögtek, beszélgettek, volt ki részegen,
Ma korán sötétedett, mondta a zászlós…! Csak úgy félszegen.

Telefonáltak állásokba és megfigyelőkhöz,
Hadtest-parancsnokságra az összes felderítőkhöz,
De sehol nem tudtak semmit tenni az előzőkhöz.

Valaki kérdezte a kapitányt, hogy négyen voltak a támadásnál?
Thélis kapitány csak nézett, nem felelt... Kantinba besuhant a halál.

Vecsés, 2015. augusztus 01. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak
És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak….

Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,
Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.
A gépen pilóta, maga a kapitány lett,
Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.
Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,
Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.

Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,
A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.
A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.
Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.

Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,
Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.
Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,
Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.

A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,
Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.
Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,
Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.

Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,
Most nagyon boldog, ezt vágyta és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.
A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.
A Reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak…
Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,
És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.

A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,
És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.
A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,
Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége…

A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.
A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.

Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.
Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.
A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret…

Vecsés, 2015. július 18. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Hétköznapi pszichológia…

Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz…
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből…
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki… gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre…
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész’ eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen…
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel ’Bölcsességről’…
Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz…
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből…
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki… gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre…
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész’ eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen…
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel
Irányítod életed!
Sorsod kovácsold.
*
Bíz’ jó a döntés,
Ha a jövőd, így jobb lesz.
Eredményfüggő!
*
Az okos döntés,
Ha attól boldog leszel…
Élet végéig.
*
Ha használod az
Intuíciót, bölcs vagy!
Ész és megérzés!
*
A bölcsesség a
Mindig jó döntés vége!
Ezt az utat járd!

Vecsés, 2013. október 11. –Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...