Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




Dal
...Hagynám, csak mondja, mondja a magáét,
aztán lassanként tőle elhúzódnék
a forrás vizébe, mely tisztán zubog még,
vetném magam ruhátlan-meztelen;
de mégis úgy, hogy felemelt kezem
verhesse ott is apró lantomat.
És róla nyitnám dalra ajkamat,
hogy lássam, attól mire indul ő.
És hogyha felém lenne lépdelő,
hagynám merészen jöjjön, jöjjön egyre,
ám nyúlni hozzám ujjal is ha merne,
odacsapnám, hogy vakulna belé,
odacsapnám a két szeme közé
a tiszta forrás tündöklő vizét...
...
Pernette De Guillet
Fehérnemű a kötélen
Tavasz. Tizenötéves vagyok.
Kamasz. Versfaragó.
Szokolnyikiba indulok,
záporvert utakon csavarogni
versfüzetemmel.

A házkapuban megállok.
Mélységes kútfenék az udvar.
Felnézek a magasba:
a kőtenger lékében, odafenn,
csillan a feneketlen ég
habzó vize.
De mást is látok.
Minden ablakban lábak, női lábak.
Nyújtózkodik. Tavaszi ablakmosók.
Jókedvű ablaksúrolók. Mint ókori
szüreti szaturnálián:
vállig-csupasz karok. Feltűzött haj-kígyók.
Felcsippentett ruhák. Könyökök, térdek villogása!

A görbe vonal titkain tűnődöm.
Ó, női testek görbületei!
Mért szárad ki tőlük a torkom?...
Az udvaron lesütött szemmel vágok át:
keresztül-kasul kötél és kötés-
női fehérneműt röpködtet rajtuk a szél.
Az intim dolgok roppant tárlata ez.
A rejtett titkok múzeuma.
A nőiség profán kiállítása.
Két szín ül itt diadalt:
a halványkék meg a rózsaszínű.
Szemérmetlen tivornyáján a test,
mint zászlót, tépte ki ezt a két színt
a naívság kezéből.

Megpróbálok az utcára kitörni
Félresiklom egy roppant ing elől.
Átsurranok egy hálóing alatt.
Kibukkanok, de úgy, hogy egy vizes
selyemharisnya arcomra tapad.
Felnézek, messze fenn a lékben,
mint víz, csillan a feneketlen ég.
Nagyot sóhajtok, könnyű szívvel.
De ott meg... ott egy felhő ring, oly gömbölyű-síma
akár egy asszony...
...
Vihar
Vakítón hunyorít s belerándul a kínba a villám,
puha fellegek árnya omolva a fűre terül,
lélegezni mind nehezebb, felhő gomolyog, sűrű hullám,
a madár alacsony köröket kanyarítva repül.

Szeretem nagyon ezt a homályt, a lelkesülés rövid éjét,
meg a jós hideget kezemen, a fű emberi, könnyű neszét.
Tovacikkan a gondolat, és anyanyelvem igéjét
zengeti távol az ég - megdördül az ősi beszéd.

Sugarasszemű szűz sötét vizi mélyből a fényre kilépett,
gyönyörű testéről a víz gyöngyszeme pereg s elalél,
belereszket a fű, a mezőkön a csorda messzire széled,
riadoz s az eget lesi, fél.

Nyújtózik a szűz, és pőre magát csodálja merengőn,
üde teste fehér ragyogása vakít pazarul.
Egy szó repül át a magasban, hószínű felhőn,
s a szomjú virágra a boldog eső lezúdul.
...
Tavasz
Póznák sora közt,
a vasút-peronon túl
zöldbéka színű
nyaraló-vonat indul,
s már zsírba nyomódva
egész könyökig
a vas-karok ócska
daluk nyökögik,
majd por települ le
a lanka füvére,
s felkattog a sín
a kerék ütemére...
Egy pár odabent
az üvegre hajol,
s egy nyári gitár
paliszandere szól:
- Kéz-kézben akarsz-e
vezetni, mo mondd csak!
-Kedveske, akarlak!
Akarlak! Akarlak!
És kint a fűvön,
le egész a folyóig
a tavasz csodazöld
lobogója kibomlik,
s tönkök, kövek és
meredélyek alól
a vadtűzü zöld
a világba hatol.
Tar gallyakon,
ott, hol az ér víze zúg át,
új fészki lakos
köszörülgeti torkát,
s már újra kiált
a rigó a ligetben,
már újra nyüzsög
csuka-nép a vizekben,
s a néma egekben
a csillagok árját
új s új denevér hadak
összekavarják.
Kedves hagyomány
ez a játszadozás
fészek puha vackai,
ikra-rakás...
Én, emberi lény
- se madár, se vadállat-
kéz-kézben a rétre
kivinni kívánlak,
s vágyam belehullni
- ruhám ledobálva-
a csillagos ég
kosarába...
...Hogy mint a vadak
vicsorogva a csonton,
párzó-szagokat
szimatoljon az orrom,
vagy hol gyökerek
a medert beborítják,
tejjel telehintsem
a friss csuka-ikrát,
űzzek halakat,
madarakra lecsapjak,
mint farkas,
a párom után csavarogjak,
s sodorjon el újra
a vágyteli örvény,
teljék be csak újra
a nagyszerű törvény,
s láthassa szemünk:
a világ örömére
bolydul fel a vad,
s a halak vizi népe-
s a mozdony is így fut
a friss füveken,
- mint tűzfejü csíkhal
a mély vizeken-
s zakatolja a kéjt
a kerék meg az ablak:
-Akarlak! Akarlak!
Akarlak! Akarlak!
...
Szerelem,
A kút-csőnél
A kút-csőnél szétcsorogva
a vizecske úgy futott,
kantárt-csótárt tocsogója
aranycsíknak mutatott.
Karcsú kígyóként került,
s úgy tekergett, úgy terült,
úgy tekergett az erecske
szétszaladva, szétfrecsegve,
hogy dolgozva, fáradozva
a feketeszemű csizma
sápadtabb lett, mint a víz.
Súgás, búgás, bece-szók,
szégyen fülig-pirosa,
ablakok és házikók,
bőgő, jóllakott gulya.
Az ostorfán virágocska,
kék erecskén csöpp ladik.
"Végy csak új kendőt magadra,
dagadt erszényem dugig!"
"Ki ez? Mi ez? Mit akarhat?
Keze csupa vad bütyök!
Csak nem énrajtam mulatgat
apám házfala előtt?"
"Talán?... Talán megijesszem
a sötét szemű legényt,
kétely gyűl tanácsra bennem,
apámnak szóljak elébb?
Végeztem a tűz, a láng!"-
De hát minek is igyekszik
a port, mely majd sírba fekszik
tűzzel-lánggal verni szánk?
Tüstént a köcsögös karóra
szálltam esteli héja-módra,
s öregesen lestem körül
a neszes földi-határt,
s ím együtt láttam már a párt.
...
Találkozás,
A forrás
Szűnt a vihar. Magas égi azúron
nap kivirul puha ködszalagon,
míg a vihar vize messzire-zúgón
hömpölyög, omlik a vad patakon.
Zafina te, jöjj ide: tiszta leánynak
pálma tövén nyit a rózsavirág!
Szikla-magányban a hűs patak árad,
bőgve, zajongva a zord sűrűn át.

Zafina, szemed beragyogja a tájat
puszta vidék is öröm teveled,
ajkadon új szerelem dala támad,
szerte-szitál e csodás üzenet.
Mint kora hajnali szél ha elárad
és belerezdül ezernyi virág;
hegy vize, halkan mosd köves ágyad,
bukva, omolva a szirteken át!

Zafina, dalod teletölti a szívem,
veled a bérci magány se nehéz,
szép szerelem szűze, jöjj ide, hívem,
ajkadon édes a rózsa, a méz.
Zafina, pirulsz? Ártatlan alázat!
Súgva keresd szeretőd ajakát!
És te szerény légy, kis patak: ágad
lágyan ömöljön a völgyeken át.

Érzem: a kebled örömteli mélyén
hogy ver a szív! Csupa könny a szemed:
duzzog a szűz, őrködve erényén.
Zafina, tekintsd ma e bérci vizet:
habra hab omlik, a hab tovavágtat,
úszik a tört kicsi rozmaring-ág;
gyors az idő, mint vad patak árad,
rontva kanyargó medreken át.

Múlik a szépség és fiatalság,
míg mosolyogsz, szerelem szűze te!
Ifjú szívünk csupa láz ma, bolondság,
révület és láng-fény szövete!
Zafina, irígység gerlice-párnak:
búgva sóhajtoz, amint idelát!
Szép szerelem mint dús patak árad,
futva, keringve a réteken át.
...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó