Egy órányi ?rület és gyönyör! Óh, ne tarts vissza, Te, Tomboló!
(Mi az ami úgy felszabadít a viharokban?
Dühöng? szelek és villámok közt mit jelent az én újjongásom?)

Óh, én minden más férfinál mélyebben iszom a titokzatos delíriumot!
Óh, ti vad és gyönyörfinom fájdalmak! (Tireátok hagyom ?ket gyermekeim,
Tudatosan tinektek beszélek róluk, óh, v?legény és menyasszony.)

Óh, átadom magamat neked, akárki vagy, és, óh, az egész világ ellenére átadod magadat énnekem!
Óh, visszatérni a Paradicsomba! Óh, te, szégyenkez?, te, asszony!
Óh, hadd rántsalak magamhoz, hadd ültessem els? ízben én egy elszánt férfi csókját ajkaidra!

Óh, ez a talány, ez a háromszor csomózott csomó, a mély és sötét tó, amely bilincsét dobja és ragyogni kezd!
Óh, odasietni, ahol végre elegend? tér van és leveg?!
Vessük le el?zetes kötelékeinket és konvenciónkat, én az enyéimet és te a tieidet!
Új, sohse-hitt közvetlenségbe kerülünk a legjava Természettel!
Eltávolítani a pecsétet valakinek a szájáról!
Micsoda érzés: ma vagy bármelyik napon azt érezni, hogy úgy, ahogy vagyok, kielégít? vagyok!
Óh, ez valami kipróbálatlan öröm! Valami önkívület!
Végleg elszabadulni mások horgonyairól és hatalmából!
Óh, úttalan útak! Szabadon szeretni! Viharzani, gondolattalanul és veszélyek között!

Bókolj, gúnyolva a pusztulásnak, és idézd meg!
Szállj föl, ugorj föl egeibe a szerelemnek, egekbe, melyek elém nyílnak!
Oda emelkedjék az én mámoros lelkem!
Vesszünk, ha veszni kell!
Zsúfoljuk tele hátralév? életünket egy dús és szabad órával:
Egy rövid órányi ?rülettel és gyönyörrel.

...

Tizenhét évnek elmúlt ragyogása
Hervadt koszoruként övezi fejem...
S e hervadt virágok csöndes elmúlása,
Sok-sok lemondás, fájó szerelem,
- A szirmai: összerombolt álmok,
A levelek: bús gyermekmesék...
Illatukat vad szél elsöpörte,
Ifjuságommal együtt szerteszét.

S nagy élet-utat meggörnyedve jártam,
Fényl? csillag sohsem ragyogott felém...
Sok baráti kéznek szoritását vártam,
És gúnykacajok röpültek elém.
A boldogokat irigykedve néztem,
Óh! hiszen nekem nem volt csillagom!..
Az én vágyaim: szertehulló rózsák,
Vad cserjékkel ben?tt, sivár ködhalom.

Az én lelkemben nem nyiltak virágok,
Nekem ifjuságom nem volt sohasem...
És nem csábitottak szivárványszin álmok,
Fényl? ragyogások, izzó szerelem.
Én mindig csak magam egyedül bolyongtam,
És félve kerültem a világ zaját...
Összegörnyedt, rokkant, borus árnyék voltam,
Fáradt bolygólélek... elnémult barát...

És évfordulómnak megdölt oszlopánál,
Csöndes megnyugvással meghajtom fejem...
S elmult éveimnek hervadt koszoruját,
Fájón zokogva úgy megkönnyezem,
... A szirmai: összerombolt álmok,
A levelek: bús gyermekmesék...
Illatukat vad szél elsöpörte
Mint ifjuságomat.. messze.. szerteszét...

1914

...

Messzi utról jöttem idegen világba,
Idegen világba...emberek közé...
Mit magammal hoztam, csak egy hervadt rózsa,
Egy eltemetett, elsiratott óra,
Bús fekete fátyol rózsaszín fölé...

Egy megsárgult papir álmok idejéb?l,
Álmok idejéb?l...fakuló írás...
Elaltatott vágyak, sohasem sirt könnyek,
Fakuló rég múlt örömöknek,
Ég? vágyak után örök hervadás...

Szerelmi csókoknak tüzes, sajgó sebe,
Sajgó seb...mely folyton szüntelen ég...
Átálmodott éjek, sok sok-boldog óra,
Forró kézszoritás örök bucsúzóra,
S nem csábit már többé kékl? messzeség...

Messzi utról jöttem idegen világba,
Idegen világba... s üres a szivem...
Ifjuságom, s mindent, mindent elvesztettem,
Álmot, emlékeket, mindent eltemettem,
S mégsem tudhattam meg, mi a szerelem!...

1914

...

Ma rózsaszin fátyolba borult a világ,
Ma lelkem ujra álmokért hevül...
Napsugaras, b?vös, nyári délutánon
Ma ujra hiszek rendületlenül.

Ma a régi vágyak el vannak temetve,
Ma rózsákat dobtak ujra felém...
S a suttogó fák zenéjét hallgatva
Egy uj világ tárult ujra elém.

Ma kelt uj életre minden szines álom,
Ma ujra kacagva int felém a mult...
Ma nem kisértenek borus, ködös árnyak,
Ma jöv?m és minden virágba borult.

Ma egy titkos álmot rejtettem el félve,
Virágok közé, - mit senki se lát...
S ifju örömmel, dallal köszöntöm
Uj életemnek rózsás hajnalát!...

1914

...

Szomorú vagyok, tudod, szánom borongós helyzeted.
Ó, de melletted tölteném sivár, vágyakozó percemet.
Megcsókolnálak lágyan, magamhoz vonnálak gyengén.
Ha nem esnék nehezedre gondolatodban is légy enyém.

Küldök Néked egy színes világot, vidítsam kedved,
Zene dallama, és az öröm töltse el piciny szívedet.
Csókjaimmal olykor-olykor szemeidre tévedek
Teszem, ha Veled nem vagyok, legalább láss engem réveteg.
Karommal bilincsellek, soha én, - el nem engedlek.

...

Ifju éveimet rég elpazaroltam,
Szines álmaimat messze szerte üztem...
Vadrózsák szirmait durván letapostam,
Csak néha maradt egy, mit hajamba tüztem
-Eltünt ifjuságom tudná-e feledni?
Egy megtépett lelket tudna-e szeretni?

Egy megtépett lelket dal és álom nélkül,
Aki olyan, mint egy összetépett rózsa...
Kinek mi sem maradt multak emlékéb?l,
Csak néhány keserü, eltemetett óra.
-Eltemetett multam tudná-e feledni?
Megtért, bünös lelkem tudná-e szeretni?...

Tudná-e szeretni simogatón, lágyan,
Fehér, liliomos, tiszta szerelemmel?
Mint mikor még üde, tiszta volt a vágyam,
Ahogy én szerettem az egész lelkemmel?
- A régi álmaim tudná-e feledni?
S a ragyogó ujat tudná-e szeretni?...

Tudná-e szeretni jelenem, jöv?met?
Tudna-e szeretni egyedül engem?...
A megtisztult lelket, aki ujra sz?het
Sok-sok méla nótát egy uj szerelemben?
- A megírt dalokat tudná-e feledni?
S a meg nem irtakat tudná-e szeretni?...

A meg nem irtakat, amit még csak érzek,
Amelyben szinesnek látom a világot...
S azt a sima utat, amelyre most lépek,
Ahonnan Magának hozom a virágot?
- Mindent letiporva, mindent elfeledni,
Tudna-e egyedül csak engem szeretni?!...

1914

...