Hol vannak szeret?ink?
Sokkal szebb, jobb helyen.
Óh boldogabbak ?k mind
a sírban odalenn.

S az angyalok közt állnak,
hol a kék ég lebeg,
a sz?z Istenanyának
zengenek éneket.

Óh, sápadt arcú kedves,
virágzó, ifjú sz?z,
óh, elhagyott szerelmes,
kit tipró bánat ?z!

Szemetekb?l vidám, h?
öröklét ragyogott:
világ kihunyt fáklyái
ottfent lobogjatok!

...

Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébred?
hajnal, cinkét a fáknak
a leveg?,

s mert a keser? hullám,
ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

én, csüggve karjaidban,
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát, -
csak sírni tud,
ha nincs veled a tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvözlöm gyanútlanul és
mámorosan
hízelg? dalra gyúl és
hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
száll tétova
s csak te vagy íme végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs!
vedd szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

...

Rózsával vágytalak köszönteni ma reggel;
de annyit vittem, óh, duzzadó köteggel,
hogy repesztette a köt?m a sok virág.

Megnyíltak a csomók, rózsáim szétterültek,
a szél szárnyain a tenger fölé repültek
s a víz elkapta és vitte ?ket tovább.

S piros lett t?lük és lángot vetett a friss hab.
Balzsamuktól ruhám, még este is ittas . . .
Szívd csak be: érzed az emlékük illatát?

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...

Nantes város tömlöcében
ül egy szomorú rab,

kit csak az ?r leánya,
más nem is látogat.

S?r?n meglátogatja,
visz ételt és italt.

-Sorsom fel?l mi hírlik?-
szól egy napon a rab

-Azt mondják, még ma reggel
életed megszakad.

-Ha már közel halálom,
oldozd ki láncomat!

"Márki, vajon ki ez a n??
Megmondhatnád nékem?"
A márki azt felelte: "?,
uram, a feleségem.

"Neked jobb márki mint nekem,
hogy asszonyod ilyen szép!
Ha nekem adnád, szívesen
gondvisel?je lennék."

"Ha nem vagy, uram, a király,
ezt százszor meglakolnád.
De minthogy te vagy a király,
parancsod várja szolgád."

"Márki, ne vedd zokon, hiszen
kárpótlást kapsz ezért te!
Megteszlek minden seregem
f?marsalljának érte."

"Isten veled, élj boldogul,
szívemnek szép virága!
Elhagyjuk egymást, mert az úr,
a király így kívánja."

A királyné csokrot kötött
szép liliomvirágból.
Megszagolta a márkiné,
s meghalt az illatától.

...

Május havában hosszú már a nap,
kiszáll a várból mind a jó lovag,
Raynaut vitéz is jó lovára kap,
száguld csapatja Erembort alatt,
de fel se néz, de büszkén elhalad:
édes egy Raynaut!

Erembort lánya ablaka mögött,
térdén a sz?ttes hímesre szövött,
látva látja a büszkén érkez?t,
látja Raynau-t a szép sereg el?tt,
fennen kiáltva így szólítja ?t:
édes egy Raynaut!

Raynaut, Raynaut, feledve már a nap,
hogy vágtatásodban a vár alatt
búsultál, ha nem szólítottalak?"
"Mert ismerem már csalfaságodat,
mert elfeledtél engem, gyöngyalak"-
édes egy Raynaut!

"Uram, Raynaut, hallgas meg engemet,
a szent keresztre esküvésemet,
tanúm száz sz?z és harminc hölgy velek,
hogy mindig csak téged szerettelek,
higgy szómnak és jöjj, hadd öleljelek,
édes egy Raynaut!

Raynaut a lépcs? kanyaraiban
szalad sudáran, vállban vállasan,
csapódik sz?ke fürtje bodrosan,
lovag szebb nála nincsen csakugyan,
Erembort lánya fölsír hangosan:
édes egy Raynaut!

Raynaut lovag már a toronyszobán,
ott ül virággal-írott nyoszolyán,
leül mellé Erembort szép leány
szeretik egymást úgy, mint hajdanán,
édes egy Raynaut!

...