Lélekből jött meditáció a lélekről…

Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.

Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.

Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*

Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.

Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…

Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.

Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*

Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?

Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.

Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*

Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…

Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!

Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.

Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*

Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.

Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?

Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*

Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.

Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!

Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.

Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*

Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...

Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.

Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*

Lelkem a végségre
Vágyik, szeretettelenül…
Vad a bénultságom!

Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?

Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc József – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Immár lelkem néma szereplő”.

...

Megöregedtem, időm biztos nem áll meg, gyorsacskán kihalunk… vének,
Hamvainkat szétszórják a semmibe… mit okos telefonon néznek.
Utánunk jönnek új nemzedékek, heves, bizony tudatlan világpolgárok,
Ők életet élni erővel sem tudják, ésszel se nagyon, annyira mások…

Írásban: Mi még porból lettünk és porrá is leszünk,
Ezt bizony tudomásul kell venni, van ennyi eszünk.
Hamvainkat, ha lehet, viharos szélben szórják a semmibe,
Porom nehogy egybeálljon, ha szél megáll, várjanak ízibe…

Ha elmegyek, lakásom is itt hagyom, az egy lakatlan akol,
Disznókat már rég megettük, nekem meg itt, pár egész csak, papol.
Ide még ágy sem jutott, párna meg takaró, sőt fűtés sem,
Volt szalma derékaljam, de súlyommal zúztam, van törekem…

Megvan még a régi betonvályú, de moslékot már nem abban kapom,
Csak belökik rozoga ajtón, én meg kopott lábosból nyalogatom.
Ha van benne valami darabos, szeretettel dobok egereknek,
Kik cincogva köszönik és látom szemükben, vinnének gyerekeknek…

Szakadozott ing, gatya, sarok-nélküli zokni, meg e luk, az öregségi jussom,
Így élem szeretetteljes életem, de közel-távol senki, akinek átadom.
Hosszú életem, szeretet tűzében éltem, de erre sose találtam vevőt,
Olyan meg sokat is, ki bántott, még a verseimért is… heves lélekelverőt…

Mi a fenét várhatok még én, a várva-várt megváltó halálon kívül,
Mi a francot akarhatok én még a porrá kifeküdt töreken kívül?
Félnek tőlem az egerek, de a múltkorában, egyet sikerült megsimogatni,
Jólesett ez a meleg közelség, a szeretetemből ennyit másra pazarolni…

Szeretett anya-ági nagy tanítóm, nagypapám mondta is nekem sokszor,
Öregember örüljön, hogy luk van a fenekén, hatvan fölött... sokadszor.
Szegénykém, biztos vár már, nem is váratom roppant-nagyon sokáig,
Fölmegyek, megkeresem, de nem gondolok vissza, akol-lakásig.
Az én nagypapám is az igaz nagy-szeretetű ember volt,
Így bízok, ha rálellek, a szeretetlen életem… csak volt…

Néha előfordul, csak úgy beszélgetek magammal, hangosan,
Közben kinézek deszka résein… ott vannak hallgatózóan.
Kémkednek, ellenőriznek, kínomban ezen hő-hőzők,
Közben van, hogy bosszantásukra jó hangosan röfögök…

Minek is élek még, üres disznó ólba kiverve nem valami nagy siker.
Csendben le kéne lépni, eltűnni, el sem köszönve, ez lenne nagy-kis siker!
Magány nem zavar, engem fölöttébb szeretetre neveltek,
El is indulok tán’, fiatalok, ti meg hambit egyetek…

Rájöttem, nekem nem kell feltámadás, nem lenne jó, újra ólban lakni,
Mennem kell a nagypapám után, benne tudnák szerető társra találni…

Vecsés, 2020. december 21. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.

...

…az élet vonatán…

Zakatol a vonatom, immár jól megkopott, törött síneken,
Valaha elindult élettel… tarolni végzetet, végeken.

A mozdony füstje krákogtat, hol fekete, hol meg fehér,
Beborít ez mindent, egy álcázó ködfelhővel felér…

Sorsom a rám szabott köntöst tartja a vállamon,
Nehogy levegyem, lépjek túl a régi álmokon,
Pedig nézem, a köntösöm, alul szakadt, körbe sáros,
A zsebei meg lyukasak, gombja már nincs is, nem sármos…
Igaz itt a vonaton, nem is kell köntös,
Pullmanban a jó nagykabát nem előnyös…

Vonatablakomból, másképp látom már a téli, havas kertet,
Tavasszal meg, másképp érzem az illatot, mit szél ide kerget.

Szemem a sok könnyezéstől, már elég nyálkás,
A sorsom, ezen a rozzant vonaton, szálkás.
Fogsorom kivehető, csak csattog a pohárban,
Botom itt alszik összecsukva, velem az ágyban.
De ha jő majd a kaszás… majd Te rám nevetsz!
Egy az életem, többet biz’ el nem vehetsz.

Ezüstre festeném a holdat, szembe dicsérném én a napot,
Beadnám zálogba ezeket, előre váltanám holnapot.
Néha, azt látom, hogy az ellen, partizánkodik ágak között,
És ez a látvány, hogy küszöbölendő, a lelkembe költözött!

Belefúrom magam egy mély, hóviharsöprő lélegzetbe…
És ha lenne számadás… Csillag is hullana a kezembe…
Itt a gyors-lassú vonaton, pengeszájjal remeg a kevélység,
Suhanásnál, vagy a veszteglésnél, csak vegetál a merészség.

Mi vagyok én pitypang, mi boldogan táncol a réten, a szélben?
Vagy hópehely, viharos hóesésben, közvilágítás fényben?
De a bibi ott van, hogy a fülkémben nincs is rét,
És itt nekem nincs viharos hóesés, semmicskét…

Látom az ablakból, hogy elhamvadtak a virágok,
Lassan hamuvá lesz a hosszú élet… megélt korok.
Hajamat lassan befedi a dér, ami régmúltról mesél.
Lesz biztos, aki vár és majd rám szól: öcsém, nagyon elkéstél…

Bennem a lét, orgyilkos járatokat fúr és vájkál,
A vonatom is, sín nélkül is… össze-vissza mászkál…
Lassú nézésem elszáll, messzire, tova a távolba,
De sajnos lehet, hogy ott elsüllyedek a mély mákonyba…
Csurom izzadtság a már kiszáradt bőrű kezem,
Ha elsírom magam… ezzel karcolom a szemem…

Erdő, rét, csábít, érzem az illatokat. De ki kéne szállnom…
Nem vakít el semmilyen csillag, hohó, ezt én miért nem látom?
Végül én már csak annyit kérek, adasson meg nékem,
Nagyon semmi se fájjon… nagyon nem vágyja az énem…

Elrobog a vonatom, szembe senki, nincs kivel ütközők…
De majd ha a sínpálya elfogy és ott várnak az ütközők...!

Vonatom rozoga, szánni való,
Kevés, de volt benne valami jó!
Ha megyek, ne sírjatok, így lesz jó…

Vecsés, 2015. március 28. - Kustra Ferenc József – írtam: önéletrajzi írásként.

...

Szerelmi bájolgás… a szeretetben…

(3 soros-zárttükrös csokor)
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb,
Érzi is, hogy majdcsak megkap már téged, szereti a lényed, lelked… vágyódosabb…
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb.

Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted,
Szívedet és a lelkedet is szereti, meg az eszed, mind teérted…
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted.

Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne,
Ha tovább is húzod az idegeit, majd jól-szerettel elkap… az eszemente…
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne.

Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb,
Ilykor’ mentesül józan eszétől s ezen kész állapotban a legmámorosabb!
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb.

Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Boldogságot veled kergeti, mint a kandúrotok kismadarat… nem félszeg...
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!

Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod,
Tedd meg, nagyon is szeresd vissza, ha lehet, ha nincs más dolgod…
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod.
**

Nőd szeret

(senrjon csokorban)
Csodálom szíved lelked,
Benned minden tiszta és nemes.
Öröm vagy nekem.

Múltban, most és jövőben,
Ugyanúgy szeretlek szívemben.
Örökkön örök.

Okos vagy, tetszik nekem,
Féleszűt nő nem tűr szívében.
Másfél ész nyerő.

Humorod szívem éke,
Nélküled bú ülne a létre.
Mosolyod kincsem.

Szemüvegemben látom,
Csak te vagy benne a világom.
Mindenhol te vagy.

Mondod: meghalnál értem,
Én inkább élni kérlek értem.
Szeretlek nagyon!

Vecsés, 2025. július 17. – Siófok, 2025. augusztus 13. -Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek. A második blokkot Gránicz Éva írta.

...

A szikráim villognak, Berta!
Benne bizony, minden tombola!
Nagy-nagy szerelemben,
Benne élsz szívemben.
Emléked, lángomat begyújtja.

Nem gyújtasz, mert már lángban égek,
Szavadtól, forr bennem a lélek.
Nem szikra, tűzvihar,
Szívemben dúl vihar.
Szerelmünk már öröktűz-ének.
*
Álmok-vágyak, érzelmek… sokak.
Veled együtt lenni… jó sokak.
Szerelme ér égig,
Eszembe vagy mindig.
Veled teli gondolat… sokak.

Szívünkben csillan a nap fénye,
Szavad zene, lelkem reménye.
Benned ég a lángom,
Minden vágyat vágyom.
Sorsom írva lett már tiedre.
*
Élet kegyetlen, rablott téged…
Visszakapom-e még a szíved?
Jövőm zord és rideg,
Jól gondolom… hideg?
Érzelem, szeretet… ezt Néked!

Bár az élet tépett, meggyötört,
Szívem mégis nálad kikötött.
Hiányodban élek,
De ha látlak, fények
Gyúlnak bennem... s nem leszek letört.

Vecsés, 2025. július 25. – Siófok, 2025. július 25. - Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzős LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam a párosokat!

...

Bánatom van, Melitta asszony,
Busságomban… ez csak egy esély…
Emlékszem, ölelés
Volt osztályrész… mesés.
Most elhatárolódsz, most mesélj…

Búdat hallom... kapu zárt noha,
Kérsz ölelést, nem adom soha.
Volt osztályrész régen,
Csend ül azon régen.
Szívem zárva, nincs vissza, soha.
*
Ígértem neked, jó… hű leszek,
Én bizony, máig is így teszek.
Más nőre nem vágyok,
Téged várnak álmok…
Már nincs benned semmi szeretlek?

A hited szép, de elhalt bennem,
Hűséged tisztelem, de már nem.
Régi láng elaludt,
Nem ébreszt új lángot.
Marad: tisztelet, más többé nem.
*
Még szeretlek, ez fontos hitem.
Én tebenned biz’ mindig hittem…
Mi újra kezdhetnénk,
Részemről… szeretnék!
Egyedül hagytál, pedig hittem!

Újrakezdést kérsz, de mély sebem,
Ígéretnek gyenge ez nekem.
Elhagytál már régen,
Most gyógyulok csendben.
Vissza többé már nincs út szívem.

Vecsés, 2025. július 13. – Siófok, 2025. szeptember 20. -Kustra Ferenc József- Gránicz Éva- írtuk: romantikus LIMERIKBEN 2 szerzősnek.

...