Hétköznapi pszichológia…

(Szakversszakban)
Valakire megharagudni és annyiba hagyni… lesz, marasztaló ítélet…
Neked, nem visszaharagudni kell! De, megbeszélni!
Ha párod az illető, beszélj vele és firtasd, hogy a kapcsolat mivé lett.
Mert
A haragod marad és lebetegít. Mért akarsz így élni?

Mond neki, hogy beszélni kell és Te nem akarod túlfeszíteni élteteket.

Vecsés, 2017. június 25. - Kustra Ferenc József

...

A II. Világháborúban

Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.

A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra… este, már alkonyul…

Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más…
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?

A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.

Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket…
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.

Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.

Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd’ elállt a lélegzet.

Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő…
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.

A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi…
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!

A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.

Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet… zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.

A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé…
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.

A régi ’té’-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást… vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.

Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.

A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán… hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált…

A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!

Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit…
Tűz! A találat a toronyba csapódott… nem rapid.

Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett…
Sok katona… mivé lett?

Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.

Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?

Vecsés, 2015. november 24. – Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

...

Ezeregy mese,
De mind, lélekámítás.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Én Seherezádét felismertem.
Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
Hah! Saját életem csak kábít.
De! Vajon, milyen okból ámít?

Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
*
Ezeregy mese,
Célja, lélektaposás.
Jó volt hallgatni…?!
*
Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
*
Ezeregy mese
Kitalálása, nem ügy.
Jó volt hallgatni…?!
*
Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
*
Ezeregy mese
Cél: gondolatterelés.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…

Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.

Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
*
Ezeregy mese,
Megfogant életemben.
Jó volt hallgatni…?!
*
Ezeregy mese,
Félrevitte életem…
Én ezt hallgattam!
*
Ezeregy mese,
Kicsorbította éltem…
Ily’ mese jutott…

Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.

...

Percek lopottak,
Ringatnak, körbevesznek.
Sorompó fönt van.
*
Ha majd hosszú útra megyek, visszanéz a tekintet…
Majd sokáig mesélik, nem búcsúzott, csak legyintett…
*
A múltam, folyton
Belém köt, mint agresszor!
Homokóra áll!

Vecsés, 2014. január 21. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, versben és senrjúban vizionálok…

...

Nekem hiányzol Kornélia,
Lehetnél bennem… lelkem párja.
Tíz évet lehúztunk,
Ez bizony a múltunk…
Gyere no, vissza Kornélia.

Érted vágyakozik mindenem,
Csak nálad pihenhet a szívem.
Ha hívsz engem, megyek,
A karomba veszlek.
Örökké maradok kedvesem.
*
Merészelek, jobb jövőt kérni,
Még jó pár tízet, veled élni…
Sorstól, nem kell félni,
Szeretve kell élni.
Gyere… vágyaimnak zenélni!

Veled lobban a láng szívemben,
Tűz gyúl, ha reám tekintsz csendben.
Nem félek a sorstól,
Vágyam nő a csóktól.
Karodban olvadnék... szüntelen.
*
Tanuljak, még jobban szeretni?
Közben a lelkedbe kerülni?
Nagy volt a hiányod,
De nem volt másságod.
Magamhoz beszélek! Ezt tenni?

Ne tanulj már, hisz szíved szeret,
A lelkem rég befogadta ezt.
A hiány égetett,
De szívem tégedet,
Mindvégig őrzött, perc amíg jött..
*
Igyekszek benned, jobban bízni,
Igyekszek benned, jobban hinni.
Harcom, magam vivom,
Éjjel Te vagy álmom…
Veled beszélek… s lepihenni.

Ha bízni akarsz, engedj közel,
Ha hinni akarsz, ész mérlegel.
Csitítsd el harcaid,
Bízd énrám álmaid,
A karomban békén pihenj el.
*
Ha összeállunk, Kornélia,
Az már nekem a szívem útja.
Ölelnélek, csókkal,
Simogatás, csókkal…
Ünnepeken is él… szív útja.
Ha összeérünk, szívem zenél,
A vágyad bennem örömre kél.
Ölelés és csókok,
Szelíd simogatók.
Szív útja, ünnepeken is él.
*
Gondolod, hogy nem bíztam benned,
Véljem, hogy ebből volt eleged?
Hallgattam mesédet,
Meg ütő szívedet…
Ha visszatérsz… szeretet jeled.

Tudom, bíztál, csak néha féltem,
Szívem súlyát rejtve viseltem.
Ha szavam hallgattad,
Éreztem, ott marad.
Ha visszatérek, szeress engem!
*
Gyere vágyok, óh, Kornélia!
Gyere csak, kinek nincs bajusza…
Hallgassuk a csendet,
Nem lehet eleget…
Végül… vágyok, óh Kornélia.

Jövök már hozzád, ó, kedvesem,
Vágyaknak lángjában ég lelkem.
Hallgatni a csendet,
Míg szívünk remeghet,
Csókban talál rám az érzelem.
*
Szíveinknek… együtt működni,
Lélekben kéne egyesülni…
Van tíz év gyakorlat.
Újra kell akarat…
Jőj vissza… egymást kell szeretni.

Szívünk lángja hadd forrjon össze,
Lelkünk vágya ne szálljon messze.
A tíz év nem szakít,
Az akarat szólít.
Jöjj, szerelmünk lobbanjon össze!
*
Én már gondolom, mi egy sorsban,
Jövőkben szépen élnénk… sorban.
Hívj fel, hogy mikor jössz,
Óvatosan előzz!
Mondok imát hozzád, kínomban…

Hiszem, hogy együtt lesz szép a lét,
Veled újra meglelem a fényt.
Hívj hát, hogy induljak,
Ölelve csókoljak…
Én is imádkozok mindezért.

Vecsés, 2025. július 12. – Siófok, 2025. szeptember 26. -Kustra Ferenc József - Gránicz Éva; Írtuk: két szerzősként rom. LIMERIKBEN. A páratlanokat én írtam a párosokat, szerző-, és poétatársam.

...

Itt hagy engem hosszú éltem tavasza, de már látom, elmegy is a dereka…
Sorsom, nem engeded, hogy kezem rózsáid szakassza? Látom, már nincs alkalma…
Ezután tán' törvény lesz a korom értelem? Akkor minek leszek, ezt nem vélhetem…
Mindenfelől száz dühös ellen jön szemben velem, és mind játszik az ön kéjén velem…

Nem virítottál csak szépeket kerültem, de néha tévedtem és örültem.
Néha reggel már én is örültem, Láttam gondos estvéket, majd’ megőrültem…
Néha visszanéztem terád, mint honjokra a vitézek, ha dob-mars fölvonulni jelt ád.
Örömhöz nem vezettél báj halmain, de legalább pihegtem a barátok karjain.

Elmémnek nem adtál érteni titkokat, néha kaptam érteni sors-rajzolmányokat.
Már meg, hogy sóhajtásim nőjenek, azt míveled, hogy álmodásim elrepülnek veled…
Menj! Jobban terjeszd áldásidnak árjait, másnak szívében gerjeszd örömid lángjait.
Nekem elég egy szál virág, ha Te adni kész, meg egy csendes vígság… megesküdjék az ész!

Vecsés, 2023. január 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Kiss János (1770 – 1846) azonos c. verse átirataként leoninusban.

...