Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Valentin napi vallomás kedvesemnek…

Jó lenne veled ülni Tina,
Nekem régi erdei padra…
Melegedne szívem,
Virágozna lelkem.
Szemünk, erre-arra bámulna.

Szólnék hozzád, visszacsacsognál,
Ha látnál őzet, rábámulnál.
Boldogok lehetnénk,
Sétálni mehetnénk…
Engem kedvelni próbálkoznál…

Kár, hogy álmomban, vagy csak Tina!
Lennél… életben megtalálva?
Fontos! Szeretnélek,
Egyből kedvelnélek.
Jó lenne párnak lenni, Tina!

Vecsés, 2021. november 30. – Kustra Ferenc József – íródott: Valentin napra, romantikus LIMERIK csokorban.

...

(3 soros zárttükrös)
Panaszok szava szép sorban kiül a számra,
Mert létem minden-nappal romlik, az új-mára…
Panaszok szava szép sorban kiül a számra.
*
(Anaforás, visszatérő rímes, önrímes, 3 soros zárttükrös duó.)
Hülye halál, itt csak vacakol, feneget, mintha nem volna más dolga,
Hülye halál, fenegeti ócskavas kaszáját, neki ez a dolga?
Hülye halál, itt csak vacakol, feneget, mintha nem volna más dolga.
*
(Anaforás, kétszeres visszatérő rímes, önrímes, 3 soros zárttükrös.)
Hülye halál, közben látom, fen és közben teli pofával röhög rám,
Hülye halál, közben látom, azt hiszi, hogy ijedelmet így hozza rám…
Hülye halál, közben látom, fen és közben teli pofával röhög rám.

Fixíroz és elhiszi magának, hogy visszatükröző a szemem,
De a marha nem tudja, hogy ez a lelkemben még nem egy elemem…
Fixíroz és elhiszi magának, hogy visszatükröző a szemem,

Lelkiismeret furdalásom sincs, bánni is csak egyet bánok, hogy megszülettem,
Nagy kár volt érte, mert átokban élek és már én vagyok a hetedíziglenem…
Lelkiismeret furdalásom sincs, bánni is csak egyet bánok, hogy megszülettem.

(3 soros-zárttükrös, önrímes.)
Majd röhögő görcsöt kapok, hogy ez a szerencsétlen vehemensen fen a kaszán,
Ha így megy, az idióta, még elvágja a kezét, vagy csak nyél marad a kaszán…
Majd röhögő görcsöt kapok, hogy ez a szerencsétlen vehemensen fen a kaszán,

Már közben nagyon unom is a pillanatot, kimerevedett szemmel nézek,
Én sok holttestnél voltam, és így ha fenésbe beleszakad, akkor sem félek…
Már közben nagyon unom is a pillanatot, kimerevedett szemmel nézek.

(Anaforás, kétszeres visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös.)
Szoros és pengére zárt ajakkal, már lassan düh önti el a szívemet,
Szoros és pengére zárt ajakkal, várom, hogy mikor dönti el végemet…
Szoros és pengére zárt ajakkal, már lassan düh önti el a szívemet.

Ez tiszta hüle’, idejön, fenyeget, izgat és ijesztget,
De látom, nincs felhatalmazása, tovább élem éltemet…
Ez tiszta hüle’, idejön, fenyeget, izgat és ijesztget.

Vecsés, 2018. november 30. – Kustra Ferenc József

...

(3 soros-zárttükrös)
Szerintem születésem óta les engemet a sötétség,
Minél jobban öregszem, egyre csak csökkenve-nő a kétség.
Szerintem születésem óta les engemet a sötétség.
*
(Kereszt rímes duó)
A jó öreg Mester folyton a nyomomban van
Néhányszor ijedtem... jól rám hozta a szívbajt.
A jó öreg Mester szerintem oly' tévedésben van...
De ettől még küldheti akarattal rám a szívbajt!

Voltam én ’Go’ tanfolyamon és nyolc lépést fejből visszamondtam.
Egyik edzőnk magyarbajnok is volt… Ilyet még ő sem tud mondta,
De én megnyugtattam, hogy bűnügyi nyomozó vagyok… szám mondta,
Hogy filmszerű a memóriám! Áldott-szerencsés vagy… ő mondta!
*
(Senrjon trió)
Kuszálódó gondolat
És köveim is kuszálódnak!
Játék heve él!
*
Gondolatim, jó sokan
Beszélgetnek öreg Mesterrel…
Életjáték… ’Go’!
*
Kövek közt élek immár,
Nem érem föl asztalt… játszanék!
Végjáték is ’Go’…
*
(Septolet)
Ez lesz,
Míg nem lesz
Halál uralma
Élet ura.

Mester fen kaszát…
Irgalmát…
Irgalmatlanságát…

Vecsés, 2021. november 29. – írtam; alloiostrofikus versformában. {1982. -ben elvégeztem egy GO tanfolyamot, amit az akkori magyar bajnok vezetett.}

...

Közöny, irgalom,
Nem épp’ édestestvérek.
Élet, középút!
*
Lélek is szorong,
Ha már a bűn az érték.
Mivé lesz világ?
*
Szép lett a csúnya!
Döntésképtelen nyerő!
Világ, fejem áll…
*
Csoda várása!
Káprázat, csodás varázs!
Kaleidoszkóp.
*
A kálváriám
Keresztje, magával von…
Megdicsőült sors.
*
Harang, halkan kong,
A szava, hitre hívó!
Megdicsőülés.
*
Kilátástalan
Remény is van, romokon.
A vágy, vágy marad!
*
Végtelen sorba
Beálltam búcsúzkodni.
Elegáns legyen…
*
Nyomorult élet,
Nem kelessz, ugyan menj már.
Magány, örökös.
*
Élet rabja, lét!
Lét rabsága örökös.
Szabadulásvágy.
*
Kőszív is gördül,
A saját célok felé.
Kimérten halad.
*
Nincs feloldódás!
Sáros vízben mosdani?
Boldog eb ugat!
*
Csillagot, begyűjt
Lélek, de csak délibáb!
Érzékcsalódás.
*
Forgószél port szór,
Lelket tisztára csiszol!
Erényt visszaad?
*
Házat dönt vihar!
Éjcsend lelket simogat!
Sírós a magány.
*
Lélek viharát,
Természet csillapítja?
Öngyógyulás kell!
*
Perc hajszolása!
Élő test! Halott világ!
Vágy áradata!
*
Sóhaja lombnak,
Levélzizegés! Lélek.
Felüdülés! Szél.
*
Éltet zizegés,
Lombsóhaj, hogyha csendes.
Relaxáció.
*
Élet gúzsba köt!
Enged érvényesülni?
Lánc! Szabadulni...
*
Élet hasztalan,
Ha sikertelen és matt.
Sorskerék forog…
*
Elkínzott lélek,
Megfáradt testben kószál…
Virul arc és sír…
*
Lét húsába vág.
Élet szomjúhozása…
Rossz körülmények.
*
A szép szó csendül
És lélek szaván rágódsz?
Reményed marad!

Vecsés, 2015. március 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Senrjú csokorban.

...

Fáradtan ballagok völgyemen át,
Vállamon hordom világom baját.
Senki nem tart vissza, ha elveszek…
Ki lesz? Lesz, ki örül, ha nem leszek?

Ha megszököm visszatart-e
Te, Bárki?
Hiányozni fogok-e, mond
Akárki.

Pénz nem szeret,
Boldogság nincs,
Életem, nekem olyan, mint
Kalóznak, elátkozott kincs.

Völgyben járok
Szép időre várok,
Lelkem szárnyal,
A fagyi visszanyal.

Hullik rám az eső,
Ez könny a szememből,
Így nem látom a szép időt
Csak a mást, az elmúlt időt.

Nem vagy Te sehol, főleg nem velem
Pedig nekem adna... lételemem.
De ne sírj, töröld ki szemedből könnyet,
Én sem ejtek már nagy, oroszlán könnyet.
Vittelek volna magammal,
De nem jöttél, tévelyegtél.
Sorsunk két vonatra rakott
Sorsunk két irányba hatott.

Könnytől nem látom, én…
Nem te sírsz, hanem én
Ez így nem fenomén.

Ne sajnáld ha elmúlik
A nekem mocskos élet,
Majd a vége után, porhüvelyünk
Elporlik. Ettől ember nem félhet.

Minden dalnak eljő... vége van,
Ez úgyis csak sirató nóta.
Nekem csak annyi volt a kvóta!

Vonatom a pusztában egyedüli,
Csak megvadult hóförgeteg kíséri,
Végállomást előbb-utóbb eléri.

Mi a sorsodtól nem véd, ne sajnáld,
Engem nem vár senki sem, ez sajnáld.
Majd a végállomáson…
Majd én tán' uralkodón...
A sorsszerű magányon.

Raknám én a kazánt, hogy legyen gőz,
De nem támogat engem a dizőz.

Vonaton hátul, csak ücsörgök,
Nincs kedvem, magamon röhögök...
Mozdonyra, nekem nem adatott... szállni,
Biz’ a madaraknak adatott… szállni.

Szemem nagyon fátyolosan látja múltamat,
Tán’ siratom az életemet… mély kutamat...
Jó és rossz biz' keveredik,
Jó élet, nem sikeredik.

Életem pedig annyira jól indult
Megszülettem, így a jó is megindult.
De utólag tudom, minden rosszba bele fulladt...
Tanultam, tettem, tudtam, közben minden kifulladt…

Két vonat is van.
A másik régen
Csak távolodik,
Én meg nézem és
Szemem párásodik.
Még nézek és látom
Ablak dérre rajzolnak kis kezek,
Várom, de azok sem integetnek.
Vonatom halad, csak
Monoton zakatol,
Kalauznő itt sincs
Ki nekem udvarol.

Hóvihar vesz körül
Gonosz biztos örül…
Ablakom befagyott,
Ki azon, nem látok,

Nincsen kiflim és kakaóm,
Pedig finom... belemártom.

Ha én kiszállhatnék
Kincset találhatnék,
De az élet hullámvasút
És enyém mindig völgyvasút.

Mozdonyomnak, folyton csak a vágányt javítottam,
Hogy haladjon, sínpárt, utat fölszabadítottam.
Körben mindenhol partizánok voltak,
És rongálták a sínt, hogy ne haladjak.

Mozdonyomat megállítja valami... A bak!
Kocsim indóháznak dől… Kitörik az ablak!
Nem lesz itt függöny
Mint a színházban,
De előadásnak vége lesz
Az örök, végső elmúlásban.

Itt már nem lesz gond az életre, a tervekre
Így járok én majd sok mindennek a végére.
Vonatom is másé lesz, csak föl ne szálljatok,
Mert szerencsét nem hoz, látjátok... meglátjátok?

Sivatag kiszárad…
Erdő is elszárad…
Faág is letörik…
Élet összetörik…

Előbb utóbb megérkezek
A végső végállomásra…
Addig meg csak –de minek-
Emlékezek a múltra...
Mi nem olyan jó…
De már mi másra?

Vecsés, 2010. október 23. – Kustra Ferenc József

...