Mekkora köd, micsoda homály vesz körül.
A s?r? bizonytalanság nyálkás, iszapos szaga valósággal átitat.
Mit keresek? Kit keresek? Hogy fogok rálelni az én kedvesemre?
Tán magától megjelenik majd szívem sötét, ködbe burkolózott,
és a kétségbeesést?l fonnyadt dombjain, hogy az éjt nappallá varázsolja?

Hihetetlen, de így történt ez velem is.
Meglátni és megszeretni. Megszeretni, mint azel?tt senkit.
A haja fekete volt, mint a holló, a ruhája piros, mint a t?z,
mely lángra lobbantotta szívemet, a kétségbeesést reménnyé,
a korom sötétséget világossá varázsolva.

Ott állt el?ttem. Ott állt el?ttem,
és én szégyenl?s kisfiúként sétáltam fel, s alá izgatottan.
Hát tényleg létezik? Ez tényleg valóság?
A szívem az els? pillanatban elhitte, a szemem azt hitte: tündérmese.
Tündérmese, de, hogy lehet, hogy a valóság szebb, mint az álom?

Hirtelen reménnyel telinek, er?snek, bátornak, hódítónak éreztem magam.
Aztán a szemébe néztem. Egy addig nem ismert érzés lett úrrá rajtam.
Azt hiszem a gyönyör itt kezd?dik. Azt hiszem, hogy a gyönyör megfogható.
Az er?s érzés szinte kitöltötte a leveg?t, szinte fizikailag érintett.
Minden álom, minden szerelem, minden vágy, amit ember érezhet, megtestesült el?ttem.

Te voltál az, édes szerelmem.
Lényeddel megtisztítottad a szívemet, er?t adtál nekem.
Bátorságot kölcsönöztél, legy?zhetetlen vagyok veled.
Te vagy, ki mellettem állt mindig, te vagy, ki támogat, bármit is teszek.
Te vagy az odaadás, te vagy a kedvesség, te vagy a szerelem.

Te vagy szerelmem az életem, te vagy a kihívásom, te vagy a gy?zelmem.
Te vagy a vetésem, de te vagy az aratásom is.
Te vagy a gyengeségem, de te vagy az er?sségem is.
Nélküled üres, de legf?képpen elveszett vagyok.
Nélküled hideg vagyok, akár a tél, sötét, akár egy dohos pince.

Édesem, kincsem, kicsikém, hercegn?m, királyn?m!
Te teszel engem érdekessé, t?led vagyok színes, t?led vagyok igazi.
Te teszel engem férfivá, s te teszel engem emberré.
Miattad akarok élni, bizonyítani, szeretni és szeretve lenni.
A te b?röd illatát, a te leheletedet és szeretetedet akarom érezni örökké.

Nem kérek egyebet, csak, hogy viszont szeress engem úgy,
ahogyan csak én tudlak. Téged úgy, ahogyan én,
még nem szeretett senki, és nem is fog.
Nem kérek egyebet, csak, hogy ?rizz meg engem és az emlékemet örökké.
Ne feledd nevemet soha, mert az én szívem soha nem fog feledni téged, Fanni!

...

Oly megnyugtató, hogy itt vagy nekem,
Hogy minden bajban fogod a kezem,
Hogy nem hagysz el soha, hogy viszont szeretsz,
Hogy velem együtt sírsz és nevetsz.


n egy szó, mit úgy hívnak, remény,
Ha vigyázol rá, ? mindig benned él.
Ha szívedbe zárod, ki fontos neked,
Bármerre jársz, ? is ott lesz veled.



alamikor alkonyatkor Te is fogsz majd sírni,
ha kisétálsz a temet?be síromat megnézni.
Sírom felett pacsirta panaszosan zengi:
Itt nyugszik Ki Veled BOLDOG AKART LENNI!!!


Minden éjjel azt álmodom, hogy mellettem állsz,
szerelmes szavakra s forró csókra vársz.
Simogató pillantásod érzem ajkadon,
olyan ez mint a valóság csak kár hogy álmodom.
Sötét éjjel édes álom hamar tova száll,
felébredek és a szívem vadul kalapál.
Körül nézek és te nem vagy sehol se s ett?l szenvedek,
mert szeretném ha velem lennél mindig csak velem!

...

Kevés embernek mondom
Ritkán is hangoztatom
Neked viszont szívesen írom
Mert ezt ?szintén így is gondolom
SZERETLEK NAGYON!!!

...

Néha nem értem az életet,
Miért hiteget, aztán elvetet,
Miért hagyja, hogy találkozzunk,
Aztán miért engedi, hogy eltávolodjunk.
Elegem van abból, hogy mindig tovább kell lépnem.
Mostantól, jöhet, bárki nem érdekel engem,
Nem fogom tovább a jó kislányt játszani.
Innent?l csak az életet fogom kihasználni.
Egyszer talán te is rájössz, mit veszítettél,
De lehet?séged megvolt arra, hogy viszont szeressél.

...

Oly megnyugtató, hogy itt vagy nekem,
Hogy minden bajban fogod a kezem.
Hogy nem hagysz el soha,
Hogy viszont szeretsz,
Hogy velem együtt sírsz és nevetsz. ?

...

Létkarmai hamar, ha mar, a karma kér,
húsvérb?l valóm értedé-e, aki érted él.
Testéb?l kilépet lélekként, szállok feléd,
így hamarabb ölel át, az örök szenvedély.

Ajkadra tapadva, utolértem önmagam,
dobbanó szív szavalja, minden szavam.
Boldog áldás szikrázótekintet, fényeden,
Permetegben szemt?l szemben, szerelem.

Alaptalan világpillérje remeg, hasztalan,
eggyé teremtve, nemlétez? a bizonytalan.
Bársonyként békésen vállamon megpihen,
hajfürtjeid selymét simítva biztonság, igen.

Egymagammal halni vágytak takart tagjaim,
lándzsába d?lnék kincsemért, megért a kín.
Magamba szívom b?röd illatát, a könny ered,
tisztán érezve tudva mit jelent, viszontszeret.

Szök?kútcsobbanásnál beteljesít hullt csillag,
kívánságtitkainak fényei, bennünk ragyognak.
Rózsaszínfelh?t-lenlebegésben szeszélytelen,
végtelened? id?tanúink s a sors velünk, jelen.

...