Hétköznapi pszichológia…

Nem szokásom bűnt, de vétket vagy mást sem elkövetni,
Nem leszek bolond magamat ellehetetlenkedni.

Én bűnügyi nyomozótiszt és poéta natus-doktus vagyok,
Én ez voltam, vagyok, sőt, már halálomig ezek is maradok.

Vecsés, 2025. február 7. -Kustra Ferenc József- íródott: mint önéletrajzi írás!

...

Hétköznapi pszichológia…

Van ki életében sokat tett, de, azt jóformán mind rosszul,
Buta is volt, korlátolt is… de, a figyelem ráfokuszul…

Fény
Volt is
Szemében –
Nem is. Kevés.
Maga nem maradt.
*
Ennek oka egyszerű, nem az esze volt másoknak annyira vonzó,
Személyiségképe alapján falkavezér volt... többi, elfogadó.

Sosem tudott veszteni, sosem akart szeretni,
A sötétség lassan elnyeli…
*
Ilyenek voltak az általunk ismert, volt diktátorok...
De, ilyeneket bőven kitermelnek a hétköznapok...

Ma
Még van,
Mégsem úgy
Igazán. Csak
Másokból él meg…


Vecsés, 2017. augusztus 16. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, alá az apevákat és a 10 szavast, szerző-, és poéta társam, Farkas Tekla.

...

Csendnek örültem…

Tavasszal a szép megújhodásnak örültem,
Nyáron a barnító napsugárnak örültem,
Ősszel a színkavalkádok örültem,
Télen hidegnek, hónak is örültem…

Tavasszag egy jó kis románcnak örültem,
Nyáron az együtt strandolásnak örültem,
Ősszel, lelkem szelek szárnyán… örültem,
Télen, testem jégen csúszkált… örültem…

Minden évszakban voltak viharok, de örültem,
Minden évszakban voltak szép napok, de örültem…

Tavasszal hallgattam lelkem megújhodásának zaját, örültem,
Nyáron alálltam, hallgattam a pára kapunak zaját, örültem,
Ősszel szélvihar elsodorta sityakomat, nevetve örültem,
Télen ritka hóviharban sétáltam egy jó nagyot és örültem…

A lelkem, csendben volt, de velem volt én meg csak örültem,
A lelkem nem üvöltözött, csendben jött, ennek örültem…

Manapság már a világ... lelkem is megbolondult, rájöttem, ennek nem örültem,
De hiába, mert észrevettem, hogy régi fájdalmakat énekel… nem örültem.

Vecsés, 2020 május 9. – Kustra Ferenc József – íródott: önrímesben.

...

Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm…
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?

Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...

Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.

Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.

Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.

...

Ez aztán egy régi -tentás- barátság…

(3 soros-zárttükrös duó!)
Írok, a már majdnem végig berozsdált lúdtollammal, mi recsegve siklik,
Közben micsoda jókedvvel teleírja papírt, szinte nekem szambázik…
Írok, a már majdnem végig berozsdált lúdtollammal, mi recsegve siklik.

Óh, Te lúdtoll, ma is keményen magadhoz ragadtál, együtt írtunk,
Azonban arra ma sem volt semmi szükség, hogy könnyben együtt sírjunk…
Óh, Te lúdtoll, ma is keményen magadhoz ragadtál, együtt írtunk.

(senrjon)
Lúdtollam, óh Te drága,
Látom, a friss tenta a véred…
Feketés színű!

(HIQ)
Lúdtollam
Toll-vérben’ siklik!
Írótárs!

(tízszavas)
A pillanat időben, mint UFÓ-nak leáll,
Mi együtt, betűket rovunk.

(halmazrímes)
Gondolatim tekergéznek a tekervényeim és a tollhegy között,
De szerencsére a tinta csak a tollhegyet keni, mert biz’ nem lökött.
Egymás után alakulnak ki a sötét tenta feketés betűi,
Bennem meg érzelmeznek a frissen termett gondolat gyönyörűségi…
Nagyon élvezem, hogy a sok betű egyenként is míves remek egy míves remek,
Ezeket aztán összeolvasva a toll betűi szépen, mint a lapát nyelek.

{Kínai: 16 szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végtelen)}
Ha
Napsugár süt ránk, vagy ha
Eső hull…
Ír, író tolla!

Vecsés, 2024. július 26. –Kustra Ferenc József- íródott: írásvágyban…

...

Uram! Percnyi időm sincsen jóízűen fölocsúdni,
Napjaim repülnek, hóvihar nagyon kezd örvényleni.
Már felismertem, hogy születéstől halálig tart életút.
Magányos, rejtett életút… Uram! Ocsúdni egy perc nem jut.

Hull már a hó, én vele beszélgetek, beszélek mindent át,
Zord ez a régen nem volt veszett tél, mért ezt, hogyan éljük át?
Persze át kell, hogy tavasszal majd újra
Rácsodálkozhassunk életre… újra!
Meg kell élni, hogy a menydörgés hangosan zengjen nekünk,
Édes Istenem, a hálánk üldöz, hogy mi még élhetünk.

Menjünk együtt, már a hó is esik csendesen,
Mögöttünk négy lábnyom látszik szépen, élesen…
Bakancsaink lenyomata látszik biz’ rendesen,
Ezen nyomok sokasodnak egyre és fesztelen.

Hó lepte be az indulásomat végleg,
Így az örökre megmarad… jó, ha tényleg!

Vecsés, 2023. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott; Eldar Rjazanov azonos c. verse téma-ötletkénti felhasználásával.

...