Anna, te vagy utam
És életem és sorsom.
Anna, örökre te vagy,
Akibe botlom!

Fehér volt még a lelkem
S nyári éjek ha jöttek,
Álmodtam túl könyveken
Anna, fel?led!

Valakir?l, örömr?l,
Bánatról: szerelemr?l,
Álmodtam túl könnyeken
Anna, szemedr?l!

Anna, te gonosz voltál,
Anna, te megaláztál.
Anna, te voltál minden,
Reám te vártál!

Jöhetnek már sereggel
Szerelmek, sz?zek, szépek,
Anna, én rád gondolok
És t?led félek!

Te vagy nekem a sorsom,
Te vagy nekem a minden,
Te ragyogsz, túl sírokon
A b?neimben!

...

I.

Vége!
Nem reszket a kezem,
Míg leírom e szót,
Úgy áldom az órát,
A szép találkozót,
Mint most a búcsuzót.

Álom,
Gyönyör? álom volt,
A Te kezed sz?tte,
Áldjon meg az Isten
Százezerszer érte,
Milliószor érte!...

II.

Ha fölcsendül egy hang a multból:
A Te ezüst hangod repül felém
S én úgy foglak áldani újból,
Mint szerelmünknek édes reggelén;
Ha eped? dal száll föl szivemb?l,
Teneked legyen szentelve dalom,
Hiszen Te voltál, aki szeretni,
Aki dalolni
Megtanitottál, édes angyalom!

III.

Majd, ha a »Hymen« rovatában
Olvasni fogom a neved,
Még egyszer fog a szívem fájni
S aztán végképpen elfeled!...

El?szedek egy csomó verset,
Mind szépen a t?zbe dobom
S megírom - a gratulációt
Egy négyszög? papiroson.

...

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
»Édesem, szeretlek!«

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyör? vagy most is,
De meg nem igéztél.

Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: »Szeretlek!«

...

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenl?tlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyb?l, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jöv?d kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsúztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemb?l valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott diszeib?l egy n?re.

Büszke mellemr?l, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van kr?zusságom nyoma
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki el?ttem kis kérd?jel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihen? imakönyvb?l kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó n?jéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

...

Szép voltál volna, lyányoknak való
S Istent?l is víg ölekre eresztett
S be furcsa vagy
Ma, amikor vén fagy-szemed mereszted
Csókok után, be furcsa vagy.

Tépted, tiportad rózsás napjaid
S rózsás napjaid tépték és tiporták,
Életeden
Átbitangoltak némber-csordák,
Ifjú, forró életeden.

Nem tudták s te sem tudtad, hogy ki vagy
S hogy szépséged vár szemeden kitörvén
S hogy szép lehess:
Ezt kivánja bús daccal ?si törvény
S minden dacol, hogy szép lehess.

Elmulasztottak finom, lágy kezek
S te is magadat, óh, elmulasztottad
S a szépülést
Hagytad a boldog, csúnya ravaszoknak,
A jussodat, a szépülést.

Amennyi csók volt akkor érdemes,
Valamennyi mind te szépséged várta,
Ölt szinedért
Hullott le akkor száz csillogó párta,
Holt szépségért, ölt szinedért.

Szép voltál volna: hervadt, csúf fejed
Konyítsd le most már ki nem sírott könnyel
S a lyányokat,
Adós maradván nekik száz örömmel,
Áldd és átkozd a lyányokat.

...

Üzenem:
Vedd magadra a türelemnek
Rozsdás bilincsét
S ha talán rossz a zár,
Várj, míg megigazíthatom.
Bilincsem voltál,
Bilincsed voltam,
Bilincs volt egész életünk,
Szerelmünk és Napunk,
Kikapóságunk és h?ségünk,
Csókunk, elernyedésünk, lángunk,
Téves, sok esküvésünk,
De jó bilincs volt,
Derék béklyó
S rabok voltunk volna mindétig,
Ha nincs rabság és nincs bilincs.
Vedd hát az utolsót,
A legszerelmesebbet,
A türelem bilincsét
S várd, hogy mihamar
Kegyetlenül lezárom.
De várd,

De akard a végs? rabságot,
Minden élet s öröm tetejét:
A türelmet,
Akarom,
Üzenem.

...