Hétköznapi pszichológia…

Társsal a magány, zsákutcába bevezetett,
És nem emlékszik ember, mikor is nevetett…
Kapcsolat már elvesztette... míves veretet.

Hajdanán-danán szép volt minden, tán’ túl szép,
Akkor még volt szeretet... immár álomkép.
Kikopott azonban már minden, amire mi büszkék voltunk,
És mindent felőrölt ez a hosszú, kegyetlen életharcunk.

Minden nappal, csak süllyedünk a délibábos öregségbe,
És távolodunk egymástól a délibábi messzeségbe.
Mára már kiveszett a puszilkodás, másik keze megfogása,
Finom és szép szavak… nincsenek, folyik is már a korrodálása…

Beszélgetni? Hát az már nem megy, a sértődöttség előre vonul,
Ebben aztán, a maradék együttérzés, véglegesen lekonyul.
A baj csőstől jön, nincsen akadálya, lassú öregségnek a sámfája,
A bajok meg, a világért sem kerülnek el, ide-nyíl az úttáblája!

Nekem mélyen alvó tippem sincs, hogy milyen lesz az életvég,
Ilyen vénséges korban, már mit sem számít a mellszélesség.
Öregen már úgy tűnik, büdös a légfrissítő is,
Semmi sem jó már, mert marad az öregség… biz', csakis!

Vecsés, 2009. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes versformában.

...

Nos barátim! Kedves jó Atyámfiai…
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!

Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…

Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.

A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.

Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…

Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.

Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]

...

1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…

(Bokorrímes)
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
(Halmazrímes duó)
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.

Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
(haiku)
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
(bokorrímes)
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés és heves hóvihar fedte utakat.
*
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
*
(bokorrímes)
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
(Senrjú)
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...

Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő magyar zászlós írt meg könyvben.

...

A csendben, halkan hulló esőnél nem protestáltam,
A csendben halkan hulló eső ellen nem ágáltam…
Egyszerűen nagyszerű, fantasztikus élmény volt,
A béke és én beteljesedtünk, akkor és ott.

No, de most! Zúg a vihar, és tombol a szél,
Japán akácfánk a békességről regél,
De vihart ez nem hatja meg,
Csak támad, közben nem piheg.

Nem becsültem a szépen hulló cseppeket,
Most itt van és átölel ez a szörnyeteg
És nincsen tőle merre menekülésem
Tűrnöm kell… vaduló, kéretlen vendégem.

Beállok én a szép kis japán akácunk alá,
Vele szolidarizálok, toporgok fel-alá
És együtt ázunk-, fázunk, álljuk a vihart
Mit nekünk a természet, bosszúból kavart.

Mi ketten voltunk erősebbek... Múlt a vihar
És kivártuk a szép időt, szél már nem kavar…
Volt bennünk kis optimizmus, éltünk hát vele,
Most száradunk én és japánakác levele.

2011. december 16. – Kustra Ferenc József

...

(Leoninus csokorban)
Kibontja magát lassan a természet és elballag a téli enyészet.
Igaz, volt már ilyen máskor is, de majd visszaállt a régi… értünk csakis.
Körbe-körbe nézek és lám a határ, ha lassan is, de színesedik már.

Majd
Várva
Érkezik,
Megjelenik,
Hozza fényeit.
*
Látni már a nyomát, hogy megindul az élet, most már tényleg megy enyészet!
A pár hónapi, a volt téli, sírva megyen könnyfelhőkkel, mint egy régi.
Végre elmúlt, megy hó nélküli tél, egy szélviharral meg még bajszán kefél.

Igen,
Indult,
Térhetetlen,
Ismeretlen
A hideg emlék.
*
Az újkort elhozza nekünk az éltető napsugár, ő meg igyekszik, senkire nem vár.
Remélem, a természet rendőrség nem tereli vissza telet, volt az itt már eleget
S amúgy sem voltunk vele megelégedett, menjen az egyenlítőre, ott miket lehet…

Nincs,
Elment,
Eltűnt ő,
A tél nyoma
Nagy távolságra.
*
Vecsés, 2023. március 21. – Arad, 2023. április 4. - Kustra Ferenc József – íródott; az évszakváltásról, a leoninust én írtam. Az apeva: szerző-, és poéta társam Ghica Izabella Iasmina munkája.

...

Turi Pista családunk tagja,
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.

Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.

Rendelőnk, igazgató főorvosa
És reumatológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.

Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.

Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.

Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!

Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.

Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.

Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.

No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.

Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.

Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, óh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.

Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.

Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád

Pista bácsi.

Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József

...