Nyugszik a hajnal, pihen a táj,
nem tudok aludni, mert valami fáj!
Téged kereslek, utánad vágyom,
mert nem hiányzott így még senki a világon!
Néha hiányzik az, aki voltam, az, aki Te voltál,
és azok, akik Mi voltunk!

Nem jön álom a szememre
mert nem vagy mellettem,
de ha melletem vagy boldog vagyok,
nem tudom elmondani azt hogy
mennyire szeretlek téged.

Nem tudom van e valaki
aki lángol értem, de ha
van, akkor csak érte élek
? lenne kire örökké várni tudnék,
van valaki ki csak barát de ha
rám hallgatsz, nyitott szemmel jársz,
adj neki reményt de ne égbe tör?t.
Adj meg neki mindent amit lehet
mert lehet hogy ? a nagy ?.

...

Randi

2007 volt, augusztus három.
Elmondom, mi történt, azon a nyáron.
Megismertem ?t, aki most a párom.
Véget ért a magány, kezd?dött egy álom.

Félreértés volt, ami összehozott,
És egy ölelést?l minden megváltozott.
Beszélgettünk kicsit, a számomat elkérte,
Idegen városban test?rként kísérne.
Vártam, hogy hív, de nem történt semmi.
Ilyenek a pasik. Így jártam, ennyi.

Három nappal kés?bb ? éjszakás voltam ?
Sms-re keltem, álomból riadtam.
Egyszer még láthasson, csak erre kérne,
Bárhova elvezet, ahogy megígérte.
Találkozna velem, hogyha nem haragszom?
- talán az ölelés, azon a hajnalon? ?

Remegett a kezem, alig bírt el lábam,
Amikor találkoztunk a cukrászdában.
Megsz?nt ott a világ, csak mi voltunk ketten.
Köszönöm a sorsnak, hogy megismerhettem.
Gyorsan szállt az id? és hamar este lett,
Randizunk még? Hívhatlak? - félénken kérdezett

Megtörtént egy csoda azon a nyáron,
Amikor megismertem ?t, a párom.
Rám talált a szerelem és most is tart az álom,
emlékszem
2007 volt, augusztus három

...

Mi volt a múltban ami már nincsen?
És mi lesz jobb a jöv?ben?
Nekem te vagy már az egyetlen kincsem,
És remélem így lesz ez örökre!
A múltban te voltál a szemem fénye,
Akire örökre vigyáznom kéne!
De nem tudok mert itt hagytál engem
Egyes egyedül a jöv?ben!
Majd én kereslek,
És megtalállak!
Hisz téged szeretlek,
Nem lehetek senki mással!
A múltban voltunk,
A jöv?ben leszünk!
Szerelmesek voltunk,
Szerelmesek leszünk!

...

Kandallód imbolygó fényénél, intim félhomály,
Kezed kezemben, reszket?n táncra jár.
A lágy tavaszi est csendben surran be ablakodon,
Hárman voltunk akkor, Te, én, és az alkalom.

Szemedben huncut mosoly, szádon a szó: Szeretlek!
Több sem kellet remeg?, szerelmes szívemnek.
Kezem simítva kereste tested bársonyát,
Vágytól ég? ajkad számmal frigyre járt.

És akkor ott, mint láva mely izzó mélyb?l tör fel,
Szerelmünk is így robbant bel?lünk az égig fel.
És repültünk, szálltunk, égtünk, és kívántunk,
Míg meghitten karomban beteljesült vágyunk.

Csókomra csók a válasz, nem egy, talán száz is,
Vágytól tikkadó ajkamnak így adtál oázist.
Testünk egybeforrott, szikrázott az éjben,
Míg meg nem pihentünk kisszobád csendjében.

És reggel együtt keltünk, szívünkben a lánggal,
Te csókkal ébresztettél, én pedig a vággyal.
Azóta is várom percét, mikor viszont látlak,
A valóra vált álom, csak téged kívánlak.

...

Öreg barátném, feleségem!
Emlékszel-e még a madarainkra?
Múlt nyáron egyik reggel elvet?dtem
Mainbe, a házunkhoz. Ott állt régi helyén,
a domb tetején -

Majd egy indián kukoricacs?
lángcsóvája az ajtóig csapott.
A tizenhárom csíkú Lobogó
egy póznán lógott. A faburkolat
ó-vörös volt, mint egy iskolaépület.

Birtokba vette az új birtokos,
új asszony, új sepr? a házban!
Atlanti parti ószeres
cinedények és vacakok
fényét?l úszott minden szoba lázban.

Újult látóhatár!
Nincs több szomszédba rohanás,
a seriffnek több telefon,
hogy Bathba száguldjak bérelt kocsin,
az italboltba, eszement futár.

Nem látta senki szellemárnyként
réml? szerelmesed
kibámulni az ablakon,
miközben nyakkend?-hurokba
dugta torkát.

Üdv az újonnan érkez?knek,
üdv zászlójuknak és öreg,
újjávarázsolt házuknak a dombtet?n!
A sepr? mindent tisztára söpört;
új körítés, új rend, tiszta a leveg?.

Minden a lehet? legjobbra változott -
milyen ijedtek és vadak
voltunk a hó-csapdába hullva,
zümmögtünk, mint a darazsak,
könyvsátorunkban.

Szegény szellem, öreg szerelem,
szólj öreg hangodon lángoló
bölcsességr?l, mely ébren
tartott minket az éjben.
Egy ágyban is külön

hallottuk ott a hóekét
a dombra felhörögni -
vörös a fény, utána kék,
ahogy havat taszít
az út két oldalára.

...

Te n? vagy; én férfi; ez a világ:
és mindenek m?ve mindegyik.

Itt a tompa léptek a hóban; az idegen;
nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny
a falusi sétálók fölött; és körülöttünk
rengeteg gyönyör? kar és meghitt dolgaink.

Nézd, ama csillagok hogy kószálnak ?sfény botjukra
d?lve az égen: míly egyszer?en viszi a kékség
az örökéletet Isten nyugodt barlangjába, hol Cézár
és Szókratész, primitív falfestmény gyanánt
hülye szemmel néz a világba, ahol mi ketten élünk.

Te a keresett vagy; én a keres?; ez a keresés
és mindenek küldetése mindegyik.

Mert a nagyság igásló, mely el?húzza
a szilárd kocsit; és útunknak célja van.
De a géniusz hatalmas kicsiség, szívszivárgás,
mely egyformán borítja be a nyulat és vadászát.

Mint egy virág álma, szerelmem, oly simán
fut a füves szél az éj s?r? fenyérjén:
nézd csak, az erd? nagy fapillantása hogy
mered ártatlanságunk épületére.

Te falu vagy; én az idegen; ez az út:
és mindenek m?ve mindegyik.

Ne tevékenyebb vagy részvétlen legyen az ember: de tágabb
élet?; s minden városa lengessen tiszta lobogót...
Túl sokáig voltunk egyedül, szerelmem; az átszúrt lábnak
kés? van szörnyen a vízen, és nem halhatunk most meg.

T?n?dtél-e, mért tört be az égen valamennyi ablak?
Láttál e hajláktalant nyitott sírban: Isten kezében?
Megismertetnéd a pacsirtákkal a háború eszel?s zenéjét?

Itt a tompa léptek a hóban; az idegen;
nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny
a falusi sétálók fölött; és körülöttünk
rengeteg kétségbeesett kar és meghitt dolgaink.

...