|
|
|
|---|---|
 |
|
| Leselked? magány | |||||
| És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan árnyak útján. Mogorva lesz, üres és értelmetlen a hóbaguggolt kis fagyos faház. Tárva felejted az ajtót. Küntr?l beszitál, borzongat a köd s az esti szél bezúg, besír a végtelen fjordok fel?l. Egy elfelejtett képedet felakasztom a deszkafalra, örökmécsest gyújtok elébe... És csöndesen a küszöbre ülök. | |||||
| |||||