|
|
|
|---|---|
 |
|
| A régi Anna . . . | |||||
| A terek és id?k mély fátyolán át
A régi Anna úgy t?nik nekem, Mint gyermekségem aranyos és ámbrás Mennyországa, a bús és idegen. Úgy gondolok rá, mint a régi álmok Szövetére, mely fényl? volt s remek. S azóta jött az ébredés, az álnok És jöttek szürke órák és terek. Ó régi Anna, emléked malasztja, Neved harangja zeng mély éjeken S e lankadó szív elfogyó patakja Beléd omol, szelíden révbehalva, Ó szerelem, halál, ó végtelen! | |||||
| |||||