|
|
|
|---|---|
 |
|
| Lustán terpeszkedő csönd | |||||
| A mesélő csönd,
Kifinomul, hallgatag. Minden nesztelen (OXIMORON) A csönd maga lehet a nagy-hangtalan semmi, Hogy nem legyen unalmas, zajt kell beszerezni... (10 szavas) Az igazi csönd hagyja, nap-sugarát, Megvilágítani a szoba, lebegő porát! * A csönd lehet a békesség fő tényezője, A csönd lehet a béke, kinevezett őre. A csönd lehet eszköz a neszek figyeléséhez, A csönd lehet eszköz a neszek leküzdéséhez. (OXIMORON – 3 soros-zárttükrös –ben) A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban, Lovat gyorsan elküldi, így ló pata zaja sem marad a nyomokban… A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban. (OXIMORON bokorrímben) Az óvó csönd harcba száll egy pici nyekkenéssel is, Süvöltő sziréna inzultusát viseli mégis… Bombázók jönnek, életmentés a legelső… csakis * A szeretetteljes csönd, nem rendelkezik jéghideg formalitással, A szeretetteljes csönd, nincs töltve utálattal, csak odaadással... A szeretetteljes csönd, olyan, mint egy jó-barát, nem tévelyeg mással. Az erdei csönd a napsütötte gyönyörűség, Ha a bagoly alszik, és nem huhog, az már elég… Az őz is csak áll, néz, a csönd neki is tán' szépség. A tóparton a horgász és a gém is, halkan-csöndben ücsörög, Mindketten halra vadásznak, a vágyuk majd' hangosan dübörög, A gém a fűzfa ágán, horgász alatta, alva elücsörög. A csönd maga a nyugalom, ha erdei padon ülve mélán hallgatjuk, A közbeszóló madárrikoltás meg segít is, így talán megfoghatjuk… (OXIMORON) A csönd jó halk, mint egy néma kacsa és várja égi jutalmát, A készülő felhőzet közt villám lángol, küldi csattanását! A csönd elázva csak néz, nem érti, miért érdemli a sorsát! * A csönd, fekete estén fölül a lovára és körbejárja az időtlen birtokát... Nagyon fölmérgeli a vonító kutya, pedig csak fontoskodva őrzi a háztáját… A jó-érzésű csönd sajnálkozva, néma-halkan zokog a temetésen, És bánatát csak fokozza a koporsóra zuhanó röggel az élen, Rézfúvósok rikoltó zenéje, nem egy finom altatódal… mi vétlen. A front csöndje a közeledő halál harmonikus zenéje, Ha lecsap az akna, már költözik is messze, ez nem kenyérje… A baj, akkor inzultál váratlanul, ha a csönd eluralja az agyat, Fel is lép, ha hazafelé a kirakatban nem ismered meg magadat. Hidegét hozza a tél fagyos-havas csöndje, Mi hangosan hógolyózhatunk ökörködve. A csönd és én, gondolhatjuk, hogy a monoton, hallható zaj véletlen? Vonatozva… sínvég kattogva eléri nálam, hogy a csend kéretlen? * A szerető csönd Gyengéd-halkan beborít. Hallgatag magány? Vecsés, 2018. október 19. – Kustra Ferenc József | |||||
| |||||