|
|
|
|---|---|
 |
|
| Isten veled! | |||||
| Isten veled, szerelmem tárgya, mely
magára vonta szemem sugarát, édes tartása szép ruhát visel s szép fegyverekkel ékíti ki magát. Nincs szemsugár, mely szebb alakra szállt, mint az enyém. Isten veled, merészség! Nem ismernék jobbat, mint ezt a bájt, ha nem tudnám szépséged annyi vétkét. Isten veled, okos beszéd, amely ill?, de mégis bölcs ereje szárnyal, az ellenségre villámlik, ha kell, de nyájas és szerény a jóbaráttal. Isten veled, hang, hangsúly, vad varázzsal gy?ztél le engem, fényes értelem, és szavadért, mely zeng, mint víg madárdal, halálosan epedve fáj szívem. Isten veled-et mondok már kezének, amelyet bízva érintett kezem, tudtam, a tisztesség ellen se vétek, ha kezemet kezébe helyezem. Most ellenség lettél. A szerelem kegyetlenségre váltotta hitét. Isten veled, te kéz, már nem lelem rajtad a h?ség s becsület jegyét. Isten veled, régi "Isten veled". Hányszor mondtam, nagy útra indulóban! Isten veled, te h?ség, amelyet ígértél és melynek hitét megóvtam. Álnokság rejt?zött a régi szóban. Titkos szándékát most már láthatom. Isten veled, "Isten veled"", te szótlan, az emléked is csupa fájdalom. Isten veled, te szív - nekem mit adtál? Te ültettél biztos halált szívembe, megölte vak hite s örök szerelme és többet írni er?m nem maradt már. | |||||
| |||||