Én mindent megteszek, közben meg sorvadék,
Az élet velem szemben egy nagy rohadék.
Aranypohárban kínálgat harmatvizet,
De látom színén, tett bele jó sok mérget.

Fényes a kék ég, még felhők sem borítják,
A bőrömet mégis villámok szabdalják.
Álljatok meg, ne bántsatok; kiáltanék,
De nincs kinek, mikor ki mind az ellenség…

Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc József

...

Lehet-e a vaksorsban?

(Bokorrímes)
Nagyon szép reménybe vakon bízni,
De, vajh’ ki fogja teljesíteni?
És nem tud magától teljesülni?
*

(10 szavas trió)
Lehet a remény, akár bármelyik,
Közben… nem felel meg akármelyik.

Bármelyik reménnyel kerülhető mocskos helyzet?
Akármelyik remény, hívás esetén megfelelhet?

Uralkodik lelkemben vakon a remény,
De sajna ez illúzió, kelevény…
*

(Septolet duó)
Reménykedő,
Hihetetlenkedő,
Fásult, lehet… árvult
Élete elmúlt…

Kétségbeesett, kétségbeejtő
Helyzetben, kétségbeesésben szenvedő!
Ingyen-levest merő!
*
Ábrándkép, fantomkép,
Álomkép!

Árnykép fénykép,
Rémkép!
Ab óvó, aberráció,
Hinni… jó!
Remény teljesülj, hahó!
*

(10 szavas duó)
Elcsüggedt-életunt, reménybe is belefáradt, már elfásult,
Elkáprázott mindentől, kozmáltra barnult.

Van ki komor lelkében kiégett,
Meg van, aki kilátástalanul kétségbeesett.
*

(Bokorrímes duó)
Lehet a végtelen remény, akár végtelen önáltatás,
Az nem győztes remény, de jókora, nagy, csaló önámítás
Kinek sok-sok reménye nem teljesül… élte örömtelen,
Lelke elrozsdásodik, lassan vértelenül... menthetetlen…

Olyan is van, aki realistán rémlátó,
De benne is győz… végzetes rezignáció!
Aki sok csalódástól lett lassan vészhitű,
Ezzel, már elérte… állandóan rosszkedvű!
Ki csak mindenáron bízik a reményben, oly' menthetetlen,
Ha soha semmi nem teljesült, az élete reménytelen…

A bánattól, sikertelenségtől, hogy a remény, vágy kineveti, lehet pesszimista,
És a jövőben, hiába bízva vágyna, ha egyszer már a reménye nem perspektíva…
Van, aki nem adja fel, mert az élete, a vágya, a bősz reménykedés,
Továbbra is eszelősen bízik, hogy eljön a remény kiteljesedés!

Vecsés, 2020. február 10. – Kustra Ferenc József – [Vajh’ nincs semmi elveszve, míg a remény él? Vagy csak nem tudunk lemondani, elengedni?] Íródott, Alloiostrofikus versformában.

...

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg,
A föld felett inkognitóban, nem láthatón suhan az ős sereg…
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng,
Látást nem akarja engedni, sőt a felhőtlen nap is így kordában… kereng…
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek,
Ó! Kopasz erdőben, nylon sátorban vajh’ hogy élnek a nincstelenek?
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak,
A földön meg a hótakaró ellenségeskedik… csak nem megfagynak…
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet,
Hótakaró állítólag melegít, drukkolnak, hogy látnak-e felleget…
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt,
A kopasz gallyakon károgva szidják hideget, hogy már rájuk szállt…
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes, önrímes)
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja,
Most már eljött az ő ideje csúcsa, élvezettel, varjakat bosszantja…
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja.

Vecsés, 2019. november 9. – Kustra Ferenc - Készült: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni, először az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána, a 2. és 3. sort egyben. Eztán... lehet a konklúziót levonni. Rímképlet = AAA

...

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös duó)
Elegáns-lágyan, szinte finoman, lustán érnek földet a hópelyhek…
Színes úti ruhát vett a falevél és földre kísérik a pelyhek…
Elegáns-lágyan, szinte finoman, lustán érnek földet a hópelyhek.

A földön lévők kristálycsillogással várják a később érkezőket,
A színes kabátos kislevél, már ott van, már barátságot kötöttek…
A földön lévők kristálycsillogással várják a később érkezőket.

Vecsés, 2014. március l. – Kustra Ferenc József – írtam: 3 soros-zárttükrösben a tél kezdetéről… A versforma az én egységesítési fejlesztésem. (Olvasni úgy kell, az az első két sort egyben, után a 2. és 3 sort egyben és így lesz meg a vers eszmeisége…)

...

A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes,
Lehet, hogy gonosz eredőn’ volt élelmes?
A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes.

Nem bántottál engemet vagy anyámat, de nagyon beteg volt…
Így aztán minden állatisággal, ösztönnel előrukkolt.
Ennek lettünk mi ketten örök áldozatai,
Aztán meg még az élet külön áldozatai…

Szerettelek, jó volt veled,
De sors mást akar teveled…
Szerettelek, jó volt veled.

A Te utad új feleséghez alakult, ki engem gyűlölt, mert volt két gyermeke,
Ez a féltékenység aztán bosszú lett, a békességből lett nagyon is elege…
Sok éjszakát átsírtam, mert hiányoztál… Én nem tettem rosszat,
De nagyon is hiányoltalak, szinte mindig több utca hosszat.

A feleségnek az örökségem ára kellett, harcolt is, mert azt így kapta meg,
De eladtátok anyámmal, idegeneknek, örökségemtől fosztottatok meg.

Ilyen volt az életem,
Utálom is kellőn, de nincs más…
Lassan letelik…

Vecsés, 2024. június 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Föntről, a szférák titkos zenéje, ködből és homályból
Nekünk szól, és elalélunk a bódító hangfoszlánytól…
Csókot lehel a homlokomra, az elsuhanó szél,
Közben az eszem fönt jár ősöknél, elődeinknél.

Mint kiszáradt kóró, várok valamire,
Csak nem a vihar előtti mennydörgésre?!
Lelkem fürdik éji, idilli mámorban
És várok, bár már nem hiszek… a csodákban.

Mily’ csodálatos, látni, hogy szépséges Tejúton
Őseink vágtatnak, mind a saját életúton.
Ott fenn, a nagyon messzi, csodásan kék égben
Én is vágtatnék az ős hősök közelében.

Vörös aljú felhőtakaró, csak volt… már nincs.
Szépséges esti földtakaró… de már úgysincs.

Jön az este, sötétes, selyem leple
És az éjszaka… jól betakar vele.

Vecsés, 2012. február 27. – Kustra Ferenc József

...