Köszönet a n?knek,
Hulló csillagoknak, múló gyönyöröknek!

Köszönet a lánynak,
Egy estére nyíló, hervadó virágnak!

Köszönet a szépnek,
Alkalom és mámor t?n? jegyesének!

Köszönet a jóknak,
Futó pillanatra örömet adóknak!

Köszönet a n?knek,
Aranyért, ezüstért mégis szeret?knek!

Életem szerelme,
Csak neked nincs jussod semmi köszönetre!

...

Mit nekem adtál:felbecsülhetetlen
Kett?nk a sorsban:elkerülhetetlen.
Az érzés,mit okoztál:a szerelem
Lehet nem akartad,mégis megtetted.
El?ször,mikor megláttalak,gy?löltelek
Idegen voltál,piszkáltalak,lökdöstelek.
Kés?bb enyhült a dolog,elviseltelek
Mégsem akartam,hogy légy a közelemben.
S egy nyári éjszakán megkedveltelek
Akkor még nem tudva,ebb?l mi lehet.
Teltek az órák,napok és hetek
S Te egyre többet foglalkoztál velem.
Nem tudtam akkor,mit is szeretnél
Máig sem értem,miért is kerestél.
Nem szándékosan,köztünk volt egy fal
Míg egy ?szi éjszakán felrobbant.
Nem tudom:valóság vagy álom?
Remélem nem ül rajta átok.
Emlékszem:azon a hideg éjjelen
Megbabonázva fogtam két kezed.
Megbénulva aludtam mellkasodon
Éreztem,többé nem hagyod
Hogy melletted ébredjek
Máskor eg fagyos hajnalon.
Abban a pillanatban mikor elengedtelek
Rájöttem:örökre beléd szerettem.
Múlt az id? s Te nem kerestél
Engem viszontlátni nem szeretnél.
Vérz? sebet ejtettél szívemen
Arcomra csaltál fájó könnyeket.
"Az id? mindent megold"-mondják a nagyok
Engem miattad semmi sem kárpótolhat.
Kés?bb én is beláttam az okosok elméletét
S az id? tova ?zte minden sérelmemet.
Jó id? múlva a sors újra összehozott
Azóta csak Rád gondolok.
Veled alszom el és Veled ébredek
Ébren is:mintha itt lennél mellettem.
Igen!Végre Te is felkeltél:
Ha szólok hozzád:nem fordulsz el.
Ha Te is szeretnél és szerelmem viszonoznád
Még mindig lenne gond:egy számító,de igaz barát.

...

1

Pár ábrándos dalt mondtam el fel?led
Félig suttogva, félig elzokogva,
De érzem, ott él minden szenvedésem
És boldogságom ez apró dalokba'.

S ha majd bel?lem néma álmodó lesz,
E dalt mind, mind a szívemre tegyétek,
Hadd illatozza be a sírt szerelmed,
Hadd legyen édesebb az örökélet!

2

Mondják!... Sok mindent mondanak
Fel?led, szépem, angyalom,
Hogy t?led elszakítsanak
S én mosolyogva hallgatom!

Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az els? szerelem!

3

Tudod-e, édes, hogy szeretlek,
Tudod-e, mi a szerelem?
Oh hallgasd meg a vallomásom
És jöjj el, jöjj el énvelem!

De nem! E vallomással, érzem,
Örökké adós maradok
És ti örökké búsak lesztek,
Ti édes szerelmes dalok!

4

Az én szerelmem nagy titok,
Megsúgni sem merem
És mégis, mégis, mindenségem
E titkos szerelem!

A gyönyör?ség, fájdalom
Mind elszáll csöndesen,
De bár titokban, rejtve, némán
Megél a szerelem!

...

A régi Anna jár ma
Emlékek pitvarába,
A régi Anna szépül
Múlt májusok ködébül.

Nem fáj már sz?kesége,
Azt mondom néki: Béke!
Szép volt a kín, az álom,
De nem lett ? halálom!

Emlék lett, édes, ékes,
Refrén örök zenéhez,
Mely földi vágyaimbul
Sz?z csillagokba indul...

...

A napon, a ver?fényes napon
Mennek a n?k vígan és álmatagon.

Lebeg a kócsag és virág virit
A tavasz, a tavasz bontja szineit.

Mily szép e világ, gyönyör? tünemény,
Bús életem, rád t?z e büszke fény.

A napvilág, a boldog nagy világ
Ezer ékét dúsan tündökli rád.

Miért, miért, én még ifjú szivem,
Hogy néked mégis ma nem kell senkisem?

Az élet selymén hímezett csodák,
Nem kellenek ez újult violák.

Csak Anna kell, csak Anna, aki nincs.
Egyetlen és kegyetlen drága kincs.

Szegény sorsom nagy diadémje Ő,
Imádandó és énekelend?!

Ki tudja hol van, hogy ma kit szeret?
Borulj rá mámorral, fiatal kikelet!

...

Szatír, ki bennem élsz, a hellén tavaszokból
Lelkembe szállt szatír, pogány, vidám dalos,
Mért vagy ma bánatos? Mert oda már az ókor
S a mosolygós borág bús dért?l harmatos?

Talán azért borús nyílt homlokod nagy íve,
Mert görög nap der?t nem csókol rá soha
S azért olyan beteg a szemed égi színe,
Mert benne nem ragyog thalassza mosolya?

Kit víg majálisok sz?ke tüzei híttak,
Ki annabálokon nézted a táncokat,
Míg dalra nógatott a lámpion s a csillag,
Szatír, ki bennem élsz, hol hagytad el magad?

Hisz vannak még tanyák és jegenyék a szélben,
Vannak sz?ke habok és víg majálisok
És annabáli csók is csattan még az éjben
És vannak ó borok és vannak víg ivók!

Szatír, ki bennem élsz, talán szemébe néztél,
Tán sz?ke fürtein feledted nagy szemed,
Talán te is, te is Anna hajához értél,
Mikor a dal Vénusz bájához érkezett?

S azóta nincs, ugye, se pogányság, se vígság.
A körtánc a mez?n s az evoé oda,
A kacagó szatír hiába fújja sípját,
Oly mélán sír a síp, mint fájó oboa!

...