Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers beágyazása
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
14
Ébred a hajnalpír
Tavaszodik…

(3 soros-zárttükrös duó!)
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon,
Felpróbálok ébredni konokon… ezen hajnalon…
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon.

Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén,
Feszegetem, végre kilátok a szempillák résén…
Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén.
*
(Bokorrímes duó)
Látom a szemközt távoli hegy takarja kissé, sárgás sminket,
Látom még följebb, hogy az ég kékje, szinte tenger-azúr lehet…
Látom, hogy egészen fönt, gőz-fehérek sok, kis bárányfelhők,
Latom, hogy szél sem fúj, de akkor mitől előre lendülők?

Megyek az udvarra, hogy már végtére ébredjek,
Megyek az udvari homokozóba, hogy keljek…
Megyen a szabadba, hogy már végre lélegezzek,
Megyek a homokba, de mezítláb nem süllyedek.
*
(Leoninus)
Az udvarban jól elvagyok, Balatoni szirének hangját… hallgatok.
Az udvarban, már kint vagyok, de ébredést hiányosan tapasztalok.
Az udvarban, szirénhang bizony kevéske… mert a Balaton jó messze…

Az udvarból látom szemközti hegyecske átfesti sárgát, mintha festő lenne…
Az udvarból már látom ég kékje nem is azúr, a kékség színe is már lazul?
Az udvarból látom, máshol is színek ilyenek… És később, ha sétálni megyek?

Vecsés, 2023. március 24. – Kustra Ferenc József – íródott; anaforás, alloiostrofikus versformában a tavaszi ébredésről…
...
Eddig ennyien olvasták: 10
Kustra Ferenc József
Balatonunk!
Hazánk ékköve vagy!

A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.

Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a nádas, hallom benne neszez a vadkacsa,
Én drukkolok, jól bújjon el, nehogy belőle legyen vacsora…

Bokáig áztatom lábamat,
Ezzel döntöm mai falakat…
Idejöttem haza, pihenni,
Fülledt levegőt, itt cserélni…

A víz oly’ mintha tükör sima lenne,
Néha kiugranak… hal is van benne.
Horgászcsónakban a horgász biztos elfáradt,
Látszik, hogy elbóbiskol, víz csónakot ringat.

Nézem, csak gyönyörködve nagy vizedet,
Mélyen beszívom az illatfelhődet,
Most élvezem a partodat, szerelemmel
Csak nézek jobb-balra, tágra nyitott szemmel

Balatonunk, te magad a varázs vagy,
Míg élek, jövők… hazánk ékköve vagy.

Vecsés, 2015. július 21. – Kustra Ferenc József
...
Eddig ennyien olvasták: 4
Vágyakozás,
Don kanyarban vagyok, még élek…
Vágyakozás… amit levélben küldtem haza.

Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…

Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!

Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…

Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…

Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…

Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?

Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….

Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!

Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.

Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?

Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.

Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!

Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…

Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban, történelmi visszaemlékezésként és az ott veszett katonáink emlékére!
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg 900 -kor a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; csak 17 órakor.]
...
Eddig ennyien olvasták: 4
Remény,
Bújjunk
Bújjunk már mi össze, kissé testben-vétkesen,
A nagyon vágyott testedben, de nem lélekben.
Ritmusunkat lassúra fékezem, életben,
Beléd is bújok nagyon-nagyon jó kéjesen.

A testedre… ha tudnád mennyire éhezem,
Rajtad hagyom kézzel, szájjal a testi kéjem,
A csúcsot még elérni... lassúra fékezem.

Vecsés, 2023. március 20. - Kustra Ferenc József – íródott erotikus jellegű versnek. (De csak romantikus, mert gépi programmal írtam!)
...
Eddig ennyien olvasták: 23
Szerelem, Szenvedély,
A csend beszél…
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.

Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…

Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.

A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.

A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.

Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.

Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.

Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!

A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.

Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…

Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…

Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.

Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
...
Eddig ennyien olvasták: 7
Az orosz sztyeppen
Az orosz sztyeppen
Megérkezett a fagyás.
Idő, zúzmarás.
*
Az orosz sztyeppen
Keblére ölelő fagy…
Mini jégcsapok.
*
Az orosz sztyeppen
Hajnali hideg kemény!
Befagyott vizek.
*
Az orosz sztyeppen
Fűtött gerendaházak…
Farkas jár erre…
*
Az orosz sztyeppen
Növények tetszhalottak.
Örökzöld fenyők.
*
Az orosz sztyeppen
Fehér szín festi tájat…
Jégcsap nem csöpög.
*
Az orosz sztyeppen
Fehér szín oly’ vakító.
Taposó csizma.
*
Az orosz sztyeppen
Havat látó tekintet...
Trojka meg nem áll.
*
Az orosz sztyeppen
Már az udvar is fehér.
Ló paták csúsznak.
*
Az orosz sztyeppen
Végzetes a hófúvás.
Trojka biz’ segít!
*
Az orosz sztyeppen,
A hófúvás állandó!
Nincsen búvó hely.
*
Az orosz sztyeppen
Hóvihar forgataga…
Egyujjas kesztyű.
*
Az orosz sztyeppen
Hideg, hóviharos est.
Minden víz fagyott.
*
Az orosz sztyeppen
Szúrósas a levegő…
Hóvihar… ádáz.
*
Az orosz sztyeppen
Lehelet baktat… hóban.
Jeges felület.
*
Az orosz sztyeppen
A havas tájék üres.
Csak hókupacok…
*
Az orosz sztyeppen
A hideg, metsző szélben…
Arcot fájdító.
*
Az orosz sztyeppen
Hull a hó a mezőre!
Szép, fehér bársony.
*
Az orosz sztyeppen
Minden sima… nagy fennsík.
Fehér lepedő.
*
Az orosz sztyeppen
Hótakaró vastagszik.
Törött hólapát.
*
Az orosz sztyeppen
Fény, hótakarót lazít.
Hó, kötésig ér.
*
Az orosz sztyeppen
Élet, álomba hamvadt.
Lélekmelegség.
*
Az orosz sztyeppen
Hallgathatók hópelyhek…
Szellem melegség.
*
Az orosz sztyeppen
Három hónapos a nyár.
Rövid élvezet.

Vecsés, 2016. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Basó féle stílusban írt haiku csokorban, fél-haiku láncban… [600-800 éve Japánban még úgy tartották, ha a haikuíró, életé-ben meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!]
...
Eddig ennyien olvasták: 13
Remény,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó