Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…

A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.

Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.

Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…

Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…

Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József

...

Ülök, elmélázok és bennem új gondolat született,
Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet…
Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett.

Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák,
Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák,
A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák…

Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak,
Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak…
Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak.

Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak,
Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak…
Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak.

Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel,
Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel…
Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel.

A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara,
Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa?
Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat...
A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat...

A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál...
Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál…
Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál…

Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon…
De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom…
Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom…
Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom…

Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe,
Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe.

Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József

...

Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.

Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…

A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…

Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.

Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…

Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.

Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.

Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…

Merről fúj az őszi szél?

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

...

Szomszédi háború, ha közeledik, minden csak nem bájos,
Sőt, jobban megnézve látszik, hogy egy lépésre sem sármos.
Nő a számuk az elesetteknek,
Ők voltak APU… hadiárva gyerekeknek…

Oktondi az ki a Balcsin, vitorláson nem vesz mentőmellényt,
De, ez csak akkor érdekes, ha túléli és elmeséljük az eseményt.

Ha csattog alattad a gyorsvonat, lehet, hogy defektes?
De, ha a gőz csattog, az még annál jobban is veszedelmes!
Keress a NET -n, menni kell a járműjavítóba, ez a helyes…

Zöld fűben is lehet ma már síelni,
Nem kell kicsit se nagyon ijedni,
Persze egy mozdulatlan sziklának menni?

Caj kiránduláson lehet, hogy dupla a defekt!
De! Tekerni kell tovább, lehagyni a stresszt.
Én jártam igy… a falúvégi kereszt tisztelgett.

Esti iskolában még lehet ’házi’ novellaírás
De, ne gyerekeddel írasd, mert NET -ről olvasni más.

Holnap reggel menetelnék iskolatársakkal, az iskolába…
De, sors ellenem van, nyári szünet van… nyarat csodálni!

Ma itthon ebédre ”jó lett” bableves volt a menünk,
Egy tányér, meg féltányér, volt adag nekünk…

(septolet)
Világ csodálva,
Háború szokásba.
Gránát dobálva…
Másik lovára.

Száraz pogácsa,
Lövészárokba… pofámba!
’Nyugat’ pojáca.

(HIQ)
Életünk
Vajon mit hoz még?
Száj tátva.

Csak játszva
Lehet-e élni?
Lekésni

Járj járva
Ne hallgass másra!
Még van front…

Vecsés, 2024. július 21. – Kustra Ferenc József- íródott, alloiostrofikus versformában és részben önéletrajzi írásként.

...

Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…

A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.

Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.

Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…

Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…

Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József

...

A természet lágy ölén, haikuban…

Ritka-fás lankán,
Fehér vidéki házak.
Napmeleg árnya.
*
Vízparti fűzfa
Ága beleér, vízbe.
Pici hullámok.
*
Fűzfa révedez,
Csobogó patak partján.
Nem ismert bánat…
*
A hárslevelek
Csábító illata száll.
Csodás illatok.
*
A tölgyfák között
Esti szél danolászik.
Vihar készülget.
*
Szilvafán érett
Szemek leszedést várnak.
Lekvár befőzés.

Vecsés, 2017. május 9. – Kustra Ferenc József

...