Nem találok Rád hiába kereslek Kedvesem.
Kereslek a város zajában
kereslek a csendes tájban,
kereslek az erdök sötétjében
kereslek a tisztások fényében.
Mire jó a zaj vagy a csend
a város a táj?
Kinek jó az ha a világban párjára nem talál?
Mire jó a sötét vagy a fény
az erdö vagy a tisztások?
Minek az élet kedvesetek nélkül
ha nem találjátok?
Pedig mindenütt ott van Ö.
A zajban a csendben a fénybem a sötétségben.
Szivetek majd rá talál,azzal keressétek!

...

Bel?led áradó szavakból, minden mennyországból,
Azon szándék, mi az életünket úgy övezi.
Haladni te érted, s a megkövezett út porából,
Váró szíved összes dobbanását kisejteni.
Ez a dolgom, míg halad feléd a perc.
Mi oly gyöngéden, lágyan hull, mint hajszálad karomra.
Ha megérkezem, vajon bennem mit lelsz?
Hisz annyi mindent gy?jtöttem erre az alkalomra.
Tavak arcát, felh?k leplét, szeleknek susogását,
Kenyerek kovászát, nyugalmát az emberi létnek.
Mindezt úgy néztem, ahogy te is bizonyosan látnád,
Lehunyt szemmel, odaadva azt ujjaim hegyének.
S ha megfogom ajtód, egy világ nyit be hozzád,
Te sapkát kötsz az elhaladó id?b?l,
Arcodon fények, egy t?zcsiholó láng-ország,
És én nézlek, nézlek egyre közelebbr?l...

...

\" Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázk? vagy ég? szegf? lennél, mely tüzes nyilakat szór. Úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledz? dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban. Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, és virágai fényét magába rejtve hordja. Szerelmed tette, hogy testemben él sötéten a fojtó, s?r? illat, amely felszáll a földr?l. Szeretlek, nem tudom, mikortól és mi végre, g?g és probléma nélkül egyszer?en szeretlek. Így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én, oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen, oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul...\"

...

Ijeszt? hangok száza süvít a szélben,
Villámok hadai háborúznak az égen.
Én csak fekszem a sötétben,
S idebent érzem,
Hogy hiányzol olyan annyira,
Hogy halálom érzem.
Könnyeim ezrével hullnak szememb?l,
Mint az es?csepp odakint a fekete felh?kb?l.
Szerelmes vagyok?
Bár ez többé nem kérdés.
Éberen várom, hogy szóljon a cseng?,
Hogy újra hozzád bújjak,
Mint amikor?
Egész éjszaka fürkésztük az eget,
Feltételek és szabályok nélkül.
Emlékszel?
Jött egy csillag, mi felénk tartott,
S oly fényes lett, hogy a többi elhalványult mellette.
Emlékszel?
Az a csillag a miénk volt,
S máig is, amikor eszedbe jutok,
Csak nézz az égre,
S tudni fogod, hogy akkor is veled vagyok,
Mikor nem vagyok melletted.

...

Te vagy a hajnal, a reggeli ébredés.
Te vagy a nappal, a ragyogó napsütés.
Te vagy az éjjel, a csillagok fénye.
Vágyaim tüze, minden reménye.
Te vagy a szenvedély, Te vagy a szerelem.
De nem elég, nem elég én nekem.
Csak egy kell szívemnek legbelül.
Te kellesz szerelmem, csak Te egyedül!

...

Minden percben érted dobban a szívem,
jelezve ezzel, hogy érted élek.
Miden másodperc amit veled töltöttem,
beleíródott az én lelkembe!

Gyönyör? szép volt azon pénteki nap,
Mindkett?nket a szívünk vezetett aznap.
Megpillantva téged, mint mennyei ajándékot,
küldött hozzám a sors, s megajándékozott.

Szellemed lángra gyújtotta szívemet,
A lelkem újra élni kezdett.
Ki vagy te? Mit teszel velem?
Teljesen megbabonáztad énemet!

Arcom piroslott, szívem zakatolt,
átjártak engem a gondolatok.
Vajon hasonlóan érzel?
Te is megborzongsz testedben?

Beszéltünk mindenr?l, amir?l csak lehetett,
Azon a szép holdfényes éjjelen.
Abba a pillanatban, már éreztem,
hogy te vagy az a lány, akit kerestem.

S végül mint egy pár, kéz a kézben,
sétáltunk végig a környéken.
Soha nem gondoltam volna, hogy ez
lesz életem legjobb napja.

Eljött a búcsú, a szívem zaklatott,
vándorútra kelnek bennem a gondolatok.
De elhatároztam, hogy merész leszek,
és feltárom neked az érzéseimet!

Már éreztem hogy a veled töltött id?
csak pár perc lesz csupán.
El?törtek bel?lem a gondolatok,
és megkérdeztem, hogy összejönnél e velem?

El?ször csak által ott, némán hallgatag,
sóhajtottam, s mélyen rád pillantottam.
Rám néztél, s ajkaid szólásra nyílottak,
s válaszoddal összekötötted sorsunkat.

...