(3 soros-zárttükrös csokor)
A bíboros színre festett bárányfelhők, keletre jönnek, nem erőlködnek,
A nagy vízű Balaton felett ők mindent bíborosra, csak tovább festenek…
A bíboros színre festett bárányfelhők, keletre jönnek, nem erőlködnek.

(tükör apeva csokor)
Fest
Ecset
Felhőket,
Bíbor színre,
Balaton felett.

Balaton felett,
Bíbor színre,
Felhőket
Ecset
Fest.

(Tíz szavas csokor)
Balaton felett bíbor felhők csendben
úsznak, festik a hajnalt keleten.
*

Jé! A bíboros horizonton átrepül egy motoros gép, ő bíborosan szép,
Repülő elment látóteremből, én nézem a víz felszínt, igen simán, így szép…
Jé! A bíboros horizonton átrepül egy motoros gép, ő bíborosan szép.

Gép
Bíbor
Motoros,
Tükre vízen,
Átsuhan égen.

Átsuhan égen,
Tükre vízen,
Motoros
Bíbor
Gép.

Bíbor gép repül, tó tükrén fény reszket,
szép pillanat elveszett.
*

A bíboros színű birkasereg olyan, mintha, az akolba rohanna haza,
A Balaton vize, teljesen nyugodt, szél csak magasban fúj, a víz szépen sima…
A bíboros színű birkasereg olyan, mintha, az akolba rohanna haza.

Víz,
Felhő
Bíbor szín,
Szél csak fent fúj,
Balaton sima.

Balaton sima,
Szél csak fent fúj,
Bíbor szín
Felhő,
Víz.

Itt lent szélcsend, Balaton tükörsima,
bíbor felhők úsznak rajta haza.
*
Sötétedik is lassacskán, de a Balaton marad bizony szép ám,
Mi ketten még parti parton ücsörgünk, itt a déli part is szép ám…
Sötétedik is lassacskán, de a Balaton marad bizony szép ám.

Itt
Ketten
Ücsörgünk,
Esteledik,
Szép a Balaton.

Szép a Balaton,
Esteledik,
Ücsörgünk
Ketten
Itt.

Ülünk a parton, Balaton egy szépség,
sötétkék lassan az ég.
*

Ücsörgésben látjuk, a sugárkéve heve kissé lassul,
A bíbor szín látszik, hogy szép lassan halovánnyá alakul…
Ücsörgésben látjuk, a sugárkéve heve kissé lassul.

Fény
Lassan
Lebukik,
Már rózsaszín,
Nap aludni tér.

Nap aludni tér,
Már rózsaszín,
Lebukik
Lassan
Fény.

A Nap nyugovóra tér, összebújva bámuljuk,
minden rózsaszínű lesz, - csodáljuk...

Vecsés, 2025. április 29. Siófok, 2025. május 8. -Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősként. A 3 soros-zárttükrös csokrot én írtam. A tükör apeva csokrot és a tíz szavas csokrot Gránicz Éva szerző-. és poéta társam írta.

...

Meditáció pszichés alapokon…

Az életében, mindenkinek vannak bizony kis-dolgai,
De keveseknek adatik meg, hogy legyenek nagy-dolgai…
Kis-dolog-e, ha a vízből pára, majd nagy felhő lesz?
Nagy-dolog-e, ha a felhő vízcseppekként, eső lesz?

Kis-dolog-e akaratlanul, de valakit megölni?
Nagy-dolog-e háborúban sok embert csak úgy lelőni?
Kis-dolog-e az embertömegek felett uralkodni?
Nagy-dolog-e otthon egy rabszolga-cselédet tartani?
Kis-dolog-e az utcán, egy ártatlan embert megverni?
Nagy-dolog-e ártatlan kutyakölyköt vízbe fojtani?

Az élet, sokaknak egészen mást, keveset jelent,
És keveseknek jelent, élhetően nagy végtelent.
Van kit a saját elborult agya irányít,
És van, kit teljesülhetetlen álom ámít.

Meg az emberek kb. tízévente biz' megváltoznak,
Persze vannak, kiknél az alapok nem másulnak.
Van ki töményen, a sűrűben éli életét,
És van, kinek a jellemzőség adja meg létét.

Kis-dolgok-e ezek, vagy mind nagyok?
Kérdés, elvégezni mit akarok?

Nincs az életre két teljesen egyforma recept,
Vagy beszélhetsz tájszólásba, de érted a nyelvet.
Ki tudja, kis-dolog neked, ami másnak nagy,
A légúti járvány is múlik, majd ha megfagy…

Vecsés, 2015. július 23. – Kustra Ferenc József

...

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Láttam, mosolya nem volt csalárd.
Örömmel beszéltünk,
Idő, elment nékünk.
Időnk tűnt gyorsan, mint egy gepárd.

Faggattam Kegyedet, egy folytán’,
Szívben melegség volt egy folytán’.
Mondtam én magamról,
Kegyed szólt magáról.
Időnk ment rohanvást, egy folytán’.

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Szeme csillogott, nem volt csalárd.
Módfelett csak néztük
Egymást… érdemeltük.
Csak szerelem... nem volt csatabárd.

Azt nem tudod megtiltanod nekem, hogy álmodjak… és át sem írhatod.
Szívemben élsz továbbra, az álmomban vagy, bár lehet, te az egészen túlvagy.

Vecsés, 2021. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban és leoninusban.

...

Üzenek nektek... túlvilágról,
Az avar rothadó aljáról…

Rothadó illat
Száll mezőn, csiklandozva.
Tar cseresznyefa.
*
Többen is össze vagyunk már taposva,
Most ránk lépett egy hízott disznó talpa.

Talp alatti lét
Csökkenti aktivitást.
Lesz majd új élet.
*
Olyan kicsike voltam én,
Szüleimet sajnálom én,
Őket tavaly leverték a dióverő karóval,
Aztán elmentek a füst alakú légi hajóval.

Diófa lombja
Sárgulva, elbúcsúzik.
Reggel, dér lepi
*
Testvéreim is itt vannak velem valahol,
De elvesztettük egymást, míg szálltunk a fáról.

Vérpiros levél
Üde színfolt, múlásban.
Eredményt nem hoz.
*
A révész meg csak átengedett a légen,
Öreg már ő is, baksist nem kért, mint régen.

Tangozó levél,
Szerelmetesen? Mélybe…
Visszaút nincsen.
*
Beködölt szívvel megyünk lefele a szivárványos avarba,
Mily’ szép is lenne, ha nem az utolsó volna az életútba.

Elfárad, rőtes
Levél, már aludni tér.
Alá hintázás.
*
Felettünk, porzó ködhomály látszik a csillagfényben,
Mi meg csak egyre jobban múlunk a lidérces éjben.

Szomorkás múlás,
Felhők alatt, terjedőn.
Álom, táncot rop.
*
Kilesek, látom fent vonuló, károgó varjú hadakat,
Úgy tűnik, hogy az Isten másképp bírálja el madarakat.

Vándormadarak
Sehol laknak. Utazók.
Ahol idő jobb.
*
A szél kacskaringósan szaladgál felettünk,
És ez már sok! Fájva fázik a fonnyadt testünk.

Krizantém csokrok,
Még élnek, virágoznak.
Elmúló világ.
*
Testeinkre az elmúlás vég-palástja terül,
Életelőadásnak vége, függöny belendül.

Aranyszín levél,
Keveredik fonnyadttal.
Közös elmúlás.
*
Felettünk szomorúan táncol egy fűz,
Álmokat belőle, szél messzire űz…

Álmok elúsznak,
Természet, aludni megy.
Élet is lejár…
*
Temetőben megújhodást várva, zörgő csontváz ül egyedül,
De neki már csak a múlt zenekara, nyekeregve hegedül.

Holtaknak hangját
Hordja a megvadult szél.
Reggel, ködpára.

Vecsés, 2015. november 3. - Kustra Ferenc József- íródott: versben és eredeti Basho féle haikuban…

...

Az öröklétnek a pihenőhelye…

(3 soros-zárttükrös)
Tud meg Te, ki jársz a temetőben, kinek ott a könnye lecsebben,
Ki engemet sokszor biztatsz éljek erősen, léttudás-előnyben…
Tud meg Te, ki jársz a temetőben, kinek ott a könnye lecsebben.


Az élet adja a gyönyört, mert az a nagy mulandó, talán annak jó, ki álmodozó,
Neked biztos jó, mert Te könnyezel a hantok felett és van, néha látszik a lehelet…
Az élet adja a gyönyört, mert az a nagy mulandó, talán annak jó, ki álmodozó.

Én persze ezeket nem tudom, hogy van, ki már itt fekszik, annak maradt családja van?
Megnyugvás van igy már, bár nem-igen, igy aztán marad a hant feletti könnyek… igen!
Én persze ezeket nem tudom, hogy van, ki már itt fekszik, annak maradt családja van.

Papok mondják a halál az, mit irigyelnek Istenek, ebben talán kéne hinnetek,
Én ezt sem tudom már önmagam se, csak sokszor tűnődők, vannak-a létben ezt megfejtők…
Papok mondják a halál az, mit irigyelnek Istenek, ebben talán kéne hinnetek.

Megnyugvás mindannyiunknak, a béke és a család, ez te szavad, bízok, hogy nem csalárd,
Erősíted bennem, hogy az ad gyönyört, mi mulandó, én kérdem, töményen nem fullasztó…
Megnyugvás mindannyiunknak, a béke és a család, ez te szavad, bízok, hogy nem csalárd.

Bár ajkaid gyöngéd varázsa megfogott, bár ajkad, arcod folyvást engem unszolnak,
Szót fogadni én nem tudok, annak a láthatóan szomorú, bájtalan mosolynak…
Bár ajkaid gyöngéd varázsa megfogott, bár ajkad, arcod folyvást engem unszolnak.

Vecsés, 2021. július 3. Kustra Ferenc József- írtam: (Szentessy Gyula 1870 – 1905 „A halál” verse) és (Kótai Pál 1868 – 1945 „Sokszor biztatsz” c. verse) közös-átirati feldolgozásával.

...

Ódon fák tövében pihen a sok sírkereszt,
És így lesz akkor is, ha már itt a vízkereszt…
A novemberi tél előn, viharszárnnyal támad a fagyos szél,
Ó, jaj, mindenkinek, aki nem menekült innen el, mert nem fél…

Bár a bevésett neved, fényként felragyog a márványon,
De az arany lekopott, látom, nehezen olvashatón…
Minden rejtett emlékek, eltemetett mély érzések,
Mind előtörnek, jönnek, gyertyák fájó lánggal égnek…

Csendbe dermedve, halk szavak
Emlékül, csak elénk állnak.
Fittyet hánynak az élő világnak...
Ők velünk, már régen csak játszanak.

Ti ott vagytok, ahonnan nincsen visszaút.
Én itt maradtam, nem látom, hol a kiút!
Nehéz napok, és percek, átadják a bút…

Majd a virágok is száradnak, halnak csendben,
Fehér, fekete lesz az esti szürkületben…
Elszáradt virágok szirmaikat elvesztik.
Járok napestig… földre bánatomat festik…

Sírod felett süvít a hideg őszi szél,
Kérdezném én őt, de mellettem elbeszél...
Azért a szeretet sírodra terül végre,
Vágyódó fohászom, most felköltözött égbe.

A szél, vendégként csak jött, nem is kopogtatott,
Csak egy kicsit hárfázott, enyhített bánatot...
Halottasházból hozott kis tömjénillatot.

Ma van a napja, hogy halottainkra emlékezünk.
Fájó, már elmúlt érzéseket újra csak szenvedünk.
Szívünkben régen elmélyült bánat rejlik
Bús lélekdallamok nekünk újra zengik.

Ölel minket mormolt imák halk zsongása,
Vigasztal a lélekharang halk kongása,
Bánatos láb alatt, rőzse roppanása.

A múlt halkan beszél, én meghallgatom,
Elmeséli énnekem, minden titkom.
Bemutatja életem… vak vágányom…

Mélabúval tölt el a vastag és rőt avar,
Holt lelkek árja, élőknek lelkébe kavar,
Sok ezernyi mécses ici-picike lángja
Reszketve vibrál temető alkonyába,

Leégnek lassan a gyertyák sírok árnyékában,
Töredezett árnyak suhannak az éjszakában,
Eltűnnek a Hold halovány-ezüst sugarában

Vecsés, 2014. november 1. - Kustra Ferenc József

...