Szasz! Én leszek csábítód, Ella,
Ne rebegj, nem leszek én béna…
Gyere vacsizzunk meg…
Jólesett? Desszert meg…
Ülj le bátran… már foglak Ella!
*
Ó, hát szevasz, te nagy szívtipró!
Szavaid, mint pezsgő, – csiklandó!
Vacsorád fenséges,
Desszerted veszélyes...
Fogni csak az tud, ki hódoló!
*
Félsz? Egyesítsük lelkeinket,
Száj, szájba… ne mozogj, se tetet.
Amígy ezt nem lehet…
Ölelj, add szemedet.
Jó, ha rám tapasztod testedet!
*
Nem félek, csak érzem szívedet,
Szavak nélkül tudom, mit lehet.
Ha szemed rám talál,
A világom szétmál.
És magamhoz húzom testedet.
*
Befúj a szél az ablakomon,
Párnám harapom… haverkodón!
Téged kén’ megenni…
Húsodat csókolni…
Minket fúj a szél ablakomon.
*
Te vagy, ki elcsavart a szélben,
Simogatón, de nem is félszen.
Jöjj hadd harapjalak,
Karomba zárjalak!
Szívem tárva... ott lenni éden!
*
Felkérlek tangózni az ágyba,
Őrületbe űzlek… a vágyba.
Közben beszélgetünk…
Képek, miket élünk…
Egyénileg süllyedünk vágyba!
*
Táncba hívsz, mily’ csábító szavak!
Majd ringunk, mint vízen a csónak.
A szóval is ölelsz,
Karoddal átölelsz.
Őrülté tesznek égő vágyak!
*
Asztalon volt, megszólalt telód!
Szemedben volt, hogy kár… Akarod!
Külföldön volt… megjött
A férjed, itt… lökött!
Lelkünk együtt… tangó! Tagadod?
*
A telefon tévesen csörgött,
A férjem már rég elköltözött.
Én nem vagyok ravasz,
Most jön egy új tavasz.
Nem tagadom, lelkünk összejött!

Vecsés, 2025. április 11. – Siófok, 2025. április 12. -Kustra Ferenc József- írtuk: romantikus LIMERIK csokorban. Én a páratlanokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva a párosakat írta!

...

A poéta vére sötét, mint a tinta
És az örökölt kalamárisban tartja…
Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra.

Életbohóc vagyok én, de nem boldog,
Lelkem sem és szemem sem igen ragyog.
Bohócsipkám lecsúszott a szememre,
Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre.

Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére,
Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke…
Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell,
De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel…

Mindenki vágyva bár... kutakodik,
Mindenki kutakodva álmodik,
Mindenki elképzeli magának a napi jót…
Mindenki értékeli a mindennapi valót?

Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat,
Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat!
Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat!

Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak,
Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak…
Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak.

A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik…
Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik…

Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

Filozófia a hazaszeretetről… a magyarságról!

Merre és hová visznek az utak,
Mert látom, a végtelenbe futnak,
De nincs kitéve iránytábla,
Nincs, de tán’ más „hazába”?

Nekem nem kell az új út,
Nekem jó a régi fúrt kút,
Innen jól látom a csillagösvényt,
Hadd nyírjam tovább a kerti sövényt.

Minek is menni, ha nem akarok?
Mi legyen… a fejemen vakarok,
De már eldöntöttem, nem megyek!
Nálam, helyükön maradnak a hegyek!

Maradok! Engem ne küldjön senki sehova
Mert én ide születtem, nekem ez a haza!
Maradok! Jó nekem itt a Kárpát-medencében,
Majd halni is itt akarok a haza sírkertjében…

Vecsés, 2012. szeptember 8. – Kustra Ferenc József

...

Kis medvebocsok
Verekszenek. Életet,
Így gyakorolják.
*
Ha esik eső
Csak ázzál és hadd essen.
Ez élet rendje.
*
Isten hozott Ősz.
Vártam, tudtam, hogy eljössz.
Lesz még hideg is.
*
A tél jéghideg,
Ágról a jégcsap lelóg.
Messze még a nyár.
*
A részeg éjben,
Árokban henteregnek.
Reményt vesztettek.
*
Ülünk est alatt,
Várjuk, hogy lemegy a nap.
Készül a reggel.
*
Nézem az eget.
Sötét, nézzem hajnalig?
Nem látok semmit.
*
Fénylő csillagok
Fent vannak egész éjjel…
Figyelem, kéjjel.

Vecsés, 2012. szeptember 7. - Kustra Ferenc -József- íródott: senrjú csokorban.

...

Szabadságharcainkra emlékezve…

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Szabadság bizony azt jelenti, nem vagyok én korlátozva!
Tetteimnek, cselekedeteimnek, nincsen akadálya.
Korlátlanul élhetek az élet adta lehetőséggel,
És a helyzeti előnyöket kihasználhatom bőséggel.

Tudjuk, hogy már az ókori "demokráciák" is léteztek,
De ez, hogy lehetett, amikor rabszolgákkal rendelkeztek?
Ott a szabadság és demokrácia gazdagok sajátja volt,
Aki bizony más rétegbe tartozott, az ebből biz’ kizárt volt.

Ismerünk ma szabadsághirdető államokat,
De ott is rendfenntartók gátolják az „álmokat”!
*

Lélek, börtönét
Irányítja, test vágya.
Vágya… szabadság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?
*

Szabad emberek parancsra mennek háborúba,
Meg az erdőbe laknak, éhezve, nylon sátorba…
Szabad ember kétszázzal száguld autópályán,
És szabad ember az őr, a vagonok közti vártán?

Szabad a gyermek, ki iskolába jár, művelt legyen...
De ha, ellóg, akkor törvény kényszeríti, hogy menjen.
Szabadság, hogy a tolvaj, bátran lophat, ilyet tehet,
Ha elkapják, jog kényszeríti, börtönbe is mehet.

Szabad-e a tigris, India ősi lakója?
Hogy lenne az, amikor épp ember az irtója.
*

Vágy, szabadságra,
Boldog élet, nincs korlát.
Megtestesült lét.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Az ember mindig is, nagyon vágyta a korlátlan szabadságot,
És mindig szította a lelkében, az ezért lobogó lángot.
Már az ősember, ha jóllakott, leült és a semmit tette,
Ez volt a szabadsága, ezt vágyta és ezt meg is tehette.
De ha megéhezett, mi kényszer... ő meg a családja… mehetett!
Ha enni akartak, jöttek a körülmények… mi mást tehetett?

Szabadság és demokrácia, embertömegek vágyálma,
Ha ez megvalósulna, ez volna az élet netovábbja…
*

Vágyott szabadság,
Lét boldog, nincs korlátja.
Felszabadultság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Ember fia és lánya, csak áltatja magát,
Mikor hangoztatja fennen a szabadságát.
Jó is lenne, ha ez volna, de mindig vannak új körülmények,
Meg vannak mások által generált, kedvezőtlen események.

Talán a szabadság inkább az, hogy alkalmazkodunk,
És ennek keretén belül, úgy teszünk, ahogy tudunk.
Vágyhatjuk persze a korlátlan demokráciát, szabadságot,
Lélek hadd örüljön, és várja... szabadságot, szabad világot.
*

Vágy szabadsága…
Korlát nélkül lét boldog?
Teljestelen lét…

Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

...

Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.

Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.

Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.

Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?

Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.

Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.

Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.

Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?

Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?

Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.

Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…

Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.

Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.

Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.

Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…

Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József

...