Túl a mezőn, túl mindenen, túl a virágos réten,
Túl a sötét és morajló, gallya törött erdőségen…
Túl a mezőn, túl mindenen, túl a virágos réten.

Ezer éven át vert a sorsunk, de élni kellett,
Ezer éven át a vert sorsunkban élni kellett…
Ezer éven át vert a sorsunk, de élni kellett.

De a nagyok azt hiszik, hogy mi csak kicsik vagyunk,
De a nagyok mért félnek, ha meghallják a dörgő hangunk…
De a nagyok azt hiszik, hogy mi csak kicsik vagyunk?

Isteni kegyelem a magyarnak… magyarnak lenni.
Adni és idegent befogadni… magunkat föl nem adni…
Isteni kegyelem a magyarnak… magyarnak lenni.

Ezer éve itt vagyunk, az óta ez a mi földünk, vész és baj között,
Szeretetünk az óta nem szűnik, most is csak nő menekültek között…
Ezer éve itt vagyunk, az óta ez a mi földünk, vész és baj között.

Volt itt úr a mongol, a török, a labanc, az orosz, de mi szeretettel túléltük,
Volt szabadságharcunk, kurucos, negyvennyolcas, ötvenhatos… túléltük!
Volt itt úr a mongol, a török, a labanc, az orosz, de mi szeretettel túléltük.

Kárpátok közt szinte dúl a magyarok szeretete,
Kárpátok hegyei az itt élőknek örök védelme…
Kárpátok közt szinte dúl a magyarok szeretete.

A mai történések is igazolják a magyar tud szeretni, sőt hazát is szeretni,
A mai történések is igazolják, hazaszeretetünk nem múlik! Jó hazát szeretni!
A mai történések is igazolják a magyar tud szeretni, sőt hazát is szeretni.

Vecsés, 2022. március 14. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

...

Mécs lángja maga a szeretet,
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhít bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!

Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; a MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímel-jen! Ha több soros, akkor minden sorvég rímképlete = A. Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.

...

Kezdő hadnagy voltam 1942.- ben…

Jaj!
Hideg
Ölelget!
Remeg testem,
Lelkem, mindenem!
*
Itt
Lélek
Nem leli
Nyugvó helyét!
Sír is oly’ hideg.
*
Gaz
Hideg,
Maga az
Ármány! És az,
Hogy még lőnek is…!
*
Vánszorogva botorkál a lélek, de, nincs miért visszanézni,
Mert azzal is csak robbanásokat lehetne visszaidézni.
Álmodozó a lélek, az égbe száll belőle a sóhajtás,
De, nem hallja meg az itteni hó és a hideg ármánykodás.

Amikor először hallottam, hogy „tyiu-tyiu-tyiu…” az orosz így orgonál,
Majdhogy nem, áhítattal hallgattam, „tyiu-tyiu-tyiu…”, az orosz hogy muzsikál…

Az ágyúszó oly' lágyan, harsogva-ordítva a fülembe cseng…
A találat becsapódik… ha élünk, érezzük; föld belereng!

Tyiuuu-tyiuuu-tyiuuu… tizennyolcszor egymás után,
Ez volt a nagy katyusa, a tizennyolc csövével sorban, majdnem buján...
Ez a reaktív fegyver, ontotta a halált, dallamra, szinte puhán.

A katyusákból csak mi előttünk van, vagy harminc darab,
Nagy zenekar, mi úgy van hangszerelve, hogy… haláldarab.

Itt a lélek, mint tört cserép, darabokra válik,
Folyvást sebző szilánkoktól, kis-apróra mállik,
Ez nem a mi harcunk, mi életünk... kiviláglik.

Tra-tra-tra… szólt a géppuska, a lövedékek felénk kaszáltak,
Kat-kat-kat… a légvédelmi gépágyú is megszólal... galádak.
Trrr-trrr… pereg az orosz dobtáras géppisztoly, nyelve, szeletelne.
Ha életben maradunk, az föltétlen Isten segedelme…

Rám morog egy messze hordó ágyú, miközben csak... csak ácsorgok.
Nem talált messze volt, így ijedtemben, mérgemben, én rámorgok.
Embervér-éhes a robbanás, látom, de az ittlétünk, átok!
*
Front lehetne az
Élted pályaudvara…
Akna csak fütyül.
*
Vannak itt még nekem, otthoni reményteljes álmok,
Élet szabadulásra, isteni csodára várok.
A múlt sodort ide, régebbi időszakon át,
Itt én, nem látom szépnek reggel, a nap sugarát...

Negyvenkettő szilveszterre értem az állomáshelyemre,
Legott csak, azt láttam, mennyi bajtársam nincsen eltemetve….
Éppen, mínusz harminchét fok volt... mulatságra a hideg,
De itt nem volt pezsgő, nők meg tánc, itt élet nagyon rideg.
Megdöbbentem… itt a lefagyott kéz és a láb a módi,
Mínusz negyvennel szemben nem lehet akadékoskodni.
A hideg itt mindenható, mint a gonosz, sátáni kacaj...
Lépre csal, de, ha nem mész, akkor is kiállt... erre, davaj.
*
Aknának, hideg
Nem számít. Repül és öl.
Épp szilveszterkor.
*
Szilveszterkor az élet és a halál, táncra is kelt egymással,
Közben egy bomba lecsapott, ölelkezett kemény fagyhalállal!
*
Katonák fáznak,
Nincsen téli ruhájuk.
Vezérkar… izzad?
*
Én szakaszparancsnoknak lettem idevezényelve,
Egyből az első vonalba, életben… reménykedve…
Van itt nekem a hóba ásva egy kis bunkerem,
Van tisztiszolgám, épp a földim, őt már ismerem!
Az őrség meg a készültség, állandóan mindig kint van terepen,
Ez a rettenetes hideg és vastag hó, lyukat robbant lelkeken.

Érzem én azt, mi benne él a szívemben,
Nem hevenyészett érzelem a semmiben.
Hogy mi van, a havas éjben,
Meglelem… a fagyos jégben.

Nekem itt, mint szakaszparancsnoknak, emberekről kellene gondoskodnom.
De nincs időm... a sok elesettért, sebesültért, folyton le kell hajolnom…

Itt nincsenek lombtalan, meztelen fák, mik borzonganának,
És nincsenek vérmes remények, mik köztük bolyonganának!

Hamar jött a január tizenkettedike és reggel kilenckor,
Az orosz össztüzet kezdett zúdítani most, és nem majd, víkendkor.
Elég baj volt ez nekünk, de, délután öt órakor meg is indultak!
Végeláthatatlan roham hömpölygött felénk... szerepek, kitisztultak.

Igyekeztek úgy lőni, hogy találjon belénk! Jaj, ügyességnek...
Jöttek a pufajkás gyalogosok, a motorizált lövészek,
Jöttek a lánctalpasok, amik lassan de, éppen elénk értek.

Kiadtam a parancsot, mindenki kezdjen el futni hátrafelé,
Megvártam az utolsó katonámat és indultam arrafelé…

20 év múlva…
*********
Emlékszem, a bunkerommal átellenben egy fakereszt állott.
Egy akna belecsapott, a friss kereszt, az enyészetbe szállott.
Már akkor sem tudtuk, hogy ki volt az eltemetett, él ös emlékezet
Mert, az aknarobbanás elvitte róla az utolsó emlékeket…

Emlékeimben: ott minden karcos volt, szinte katasztrófa,
Akárhová néztem is, láttam, mindenütt csak, sok a sorja…

Nagyon porzott a hó, a hóvihar szembefutott velem.
A pengeéles hó szemcsék, könnyezővé tették szemem.
Derékig hóba süllyedve, velem battyogott a bánat.
Behívót kaptam, így hagytam el kedves hazámat.

Egy biztos, ott az élet nekünk biz' több volt, mint roskatag,
Lőtt egy akna, és utána már lehet... minden hallgatag.
Öt percre előre gondolni is, volt nagyon ingatag.

Az ember ott csak tengette a szürke napjait egykedvűen,
És bizony, senki nem kapott nevetőgörcsöt… semmi örömben.
A frontvonalat én jó helynek nem-igen gondolnám,
Golyóval ölő, és jeges mészárszéknek mondanám!

Ott az ember lelke olyan volt, mint oldott kéve,
Szíve-lelke is széthullott, fronti messzeségbe.
És bizony ott még elfagyott az ő legénysége…

Borzalmas, a havas, jeges-tájon orosz roham-támadás,
Élet kiszámíthatatlan… soknak nem is volt megmaradás.
A fronton, az erőszak dúlt és a reménytelenség,
Megfagyás volt napirenden, hozzá elő dermedtség.
Ott éltek és lőttek a katonák, megfagyott lábbal,
Oly kicsinyes volt ott az élet… kéz-fogás, halállal.
Folyvást és szinte állandóan bőgtek az orosz fegyverek,
Kik a fronton éltek-haltak, fagytak… voltak ők is emberek.
A halál oly’ keveset dolgozott, csak a fagyást küldte ránk,
Mint kisgyermek, sóvárogtak, sírtak a haldokló katonák.

Régen voltak ezek, de, bennem még nem múló az emlék,
Barátaim, ott mind elmentek… legyen nekik békesség!

Ott bizony, nem voltak unalmas, kurta napok,
Esténként konstatáltam: huh, életben vagyok.
Számból, másokéból, szakadtak a sóhajok…

Szerencsére túléltem, itt vagyok,
Nevelek is, egy szép nagy, családot!
A régi háború, nekem szerencsémre már emlék,
Bízok, hogy több háború nem lesz nekem! Én nem mennék...

Az útmentén, néha még látom… halott, merev emberi testek,
Kilőtt, égő harckocsik, lánctalpak által felszántott bunkerek.

Hallom, hogy miként süvít... katyusa tizennyolc csöve,
Még látom, hogy a parancsok bunkere szét van lőve!

Még emlékszem, hogy a kemény, negyvenfokosra fagyott szalonnát
Nem tudtuk vágni, sem rendesen enni, csak faragtuk falatkát.

Minden emlék, csupán fájdalmas szerencsére múlt idő,
A részben elveszett élet hiánya nem felejthető.
Az öldöklő mészárlás emléke soha nem múlik,
A hó meg, a meghalt bajtársak sírjára, csak hullik.

Ott
Voltam!
Az ármány
Nem győzött le!
Ördögkacaj se…
*
De
Lelkem
Darabja
Csak ott maradt!
Jól emlékezek!
*
Isten velünk volt, mi tizenegyen, egyben maradtunk és haza is érhettünk!
A sok viszontagságot, borzalmat még leírni sem tudom… mindent túléltünk!

Van egy kis tanyám, én még a nagypapámtól örököltem,
Állatokkal és egy kis földdel. Kezdtem is és műveltem.
Mire az orosz front ideért, már visszailleszkedtem.

Azért a biztonság kedvéért a család elbujtatott egy kis árva szénakazalba,
És a kaukázusi hordának garázdálkodását, a feleségem is megúszta…
Gazdálkodtam pár évet, de az új hatalom elvette a gazdaságot,
Örültem, hogy a ház megmaradt, meghagyták a családi lakhatóságot.

Pár éve kezdtem keresni a velem volt túlélőket, de csak hétről tudtam meg valamit,
Még ennyien élünk és évente január tizenkettedikén, találkozunk egy kicsit!
Örülünk egymásnak és az életnek, anekdotázunk, eszegetünk, iszogatunk kortynyit.

Amikor rám lőttek az oroszok, nagy volt a kalamajka,
De, semmit nem tehettünk, ez volt az orosz tüzérek dolga…
Nekem fontos, hogy túléltem, jeget is, megérkeztem haza

Az emlék nem hal meg, csak talán eltelt idő elfedi,
De a rosszra is feltétlen muszáj visszaemlékezni!

Vecsés, 2016. január 2. – Kustra Ferenc József - versben, haikuban és apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkra.

...

Villámlásról…

(3 soros-zárttükrös)
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget,
De a nap talán megkönyörül, elhessenti, mint legyet…
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget.
*
(HIAQ trió)
Juj, de rejtőzködő
Ez a fényharcos… bujkálgat.
Görbe fénykardja van.

A felhő mögül csak
Kicsap vadul, rettegtetőn.
Félelmet is ébreszt.

A fénykardja zajos,
Nagyon recseg az ég alja.
Van már sokágú is!
*
(10 szavas)
Aztán már Nap sem bír vele.
Kiszabadul az összes eleme.
*
(Senrjú duó)
Már csak felhő és
Árnyék az ég, villámlik!
Fényharcos dühős.

Magában vagdal
A felhők közt… dörgések.
Fényharcos dühős.
*
(Senrjon)
Csak a sufninkba nehogy
Belecsapjon. Oly sok fa égne.
Bútortárolónk.
*
(Bokorrímes)
Mintha csökkenne a dühe, már nem is vagdalkozik úgy!
Nézem és látom, csökkenek a felhők is, gyorsan, amúgy.
Nincs már a villámszórás, süt a nap, harcos elment… amúgy.

Vecsés, 2016. - 2020. augusztus 20. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Tele van a világ, hangsúlyos, szép szavakkal,
Az ember meg papol a jóról és a szépről,
Közben meg éli életét, vaskos hazugságokkal,
Mert nem vevő a valós állításokra, már régről.

Modern ember agya többségében kimosott,
Mint a használt, régifajta gyermekpelenka.
Mit hall, nem tudja felfogni, neki az nem tisztázott.
Agya is olyan unalmas, mint egy gumipelenka.

Emberek többsége, maga a terelt tömeg,
Nem tudja, hogy csődtömeg.
*
Harsogja a maga igazságát,
Fennen hirdeti szabadságát,
Elárulja, a taposhatóságát.
*
Kommunikálni nem képes,
Szájából a szó, mind véres…
Magának készséges.
*
Mindenhonnan hallani az oly’ szép szavakat.
Ne hidd a hazugságokat.
*
Versenyben hordja rőzsét
Vasorrú bábával, vesszőjét.
Hiszi, több lesz! Fenét…
*
Kirándulni centerbe jár,
Ott hallott dicséretet már,
Mit hazavisz, bélsár.
*
Ne hagyd magad, szívják véredet,
Itt a tavasz, megjött kikelet…
*
Álomban kószál
Az elérhetetlenség.
Vágy teljesülés.
*
Szerelem jege
Akit elért, elveszett!
Zöld szemű szörny les…
*
Nevetés, lehet,
Hogy fájdalom álarca.
Mindig mosolyogj?

Vecsés, 2015. április 25. – Kustra Ferenc József- Versben, 10 szavasokban és senrjúban…
Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

...

Könnyű megbántani a másikat – hétköznapi pszichológia

Elég lehet egy nem őszinte félmosoly, meg kis ideges mozdulat,
Ami sugárzó és ez beindítja a negatív gondolatokat…

(HIAQ)
Nem akart bántani,
Csak tudod, unod mosolyát,
Várod régi csodát.

(10 szavas)
Elég lehet egy szokatlan, fura mosoly, mozdulat,
Hogy megváltoztassa voltukat.
*

Elég lehet, egy tán' jobban lebiggyesztett száj,
És abból már tudnivaló, hogy valami fáj…

Érezted, fájt neki...
Bizalmat már nem ismeri,
Rég fájtál így neki.

Elég lehet, ha arcon nincs mosoly,
Az fájdalom... lehet komoly...
*

Elég lehet egy felemelt hangsúly, kissé bántó éllel,
Az előbb jó, már át is értékelődött kétkedéssel…

De hozzá sem értél,
Felemelted hangod súlyát,
Öntötted szív búját.

Elég lehet egy hangos szó, bántó...
Kétséget kiváltó, szívbe szántó.
*

Elég lehet, egy meghitt pillanatban látszó közömbösség,
És már az élet felül is írta, mi kéne… együttesség…

És akkor átölelt,
Mégis magadtól lökted el,
Azóta nem felel.

Elég lehet, ha a szeretet
Szívekben megreked. Harmónia, kötelék… odaveszett.
*

Elég lehet a szeretet-nézés helyett a hideg tekintet,
És ez –szétüti-, lelki villámcsapásként éri a lelkeket…

Hiába minden szép,
Hiába minden, mi jóság.
Hideg a forróság.

Elég lehet, ha a szem… ,,késel’’,
Ez szívet, lelket lékel.
*

Elég lehet „bajban” a figyelem enyhe lanyhulása,
És ezzel el is veszhet az érdeklődő kiváltsága…

Bántottad, bántott is.
Itt a vége, fuss el véle.
Megbocsájtást kérve.

Elég lehet nem odafigyelni rezdülésekre,
Késő lesz a kapcsolat megmentésére.

Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 01. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a HIAQ –kat, Farkas Tekla, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit.

...